Töprengések a művészekről.....

Már megint azok a fránya brassói utak.... Emberek találkoznak az éjszakában, elmélkednek, tanítanak, véleményt cserélnek. Egy erdélyi fiatalemberrel, hozott össze a sors, megint egy újabb éjszaka, megint újabb gondolatok. Magyarországon tanult, amelyről annyira lesajnálóan beszélt, festészetet, aztán visszaköltözött fatornyos falujába mert ott jobb, a megrendeléseit az én országomból kapja, személyi igazolvánnyal utazgat, és mégis bántja a hazámat.... Aki szerintem csak adott neki. A beszélgetés elején még nagyon megörültem, hogy egy festővel találkozom, akinek szívesen megmutattam pár képemet, ő is megtette ezt a sajátjával. Mikor ezen a gondolatsor megszületésén töprengtem annyira világos volt mit szeretnék leírni, de tizenkét órával az események után, már nem annyira tiszta a kép amit szerettem volna megosztani, igaz itt frivol módon írásban. Szerencsémre az egyik román jegyvizsgáló, akit nagyon szeretek, és ráadásul kiválóan beszél magyarul volt a hármas beszélgetés tagja. A világra nyitott elmélkedő, még kellően bohém az illető. A beszélgetés legérdekesebb része, számomra a művész megfogalmazásáról szólt: Ki is a művész. A fiatalember egy elég sarkalatos álláspontot képviselt a művész az, aki művészetet tanult, és bensőjéből a fenti világból képzi le a műveit, önmaga hozzáadása nélkül.... Illetve a másik axiómája, az a művész, akit a művészek annak tartanak.... Az elején még szerényen, és illó alázattal elmondtam, hogy a képek, amelyek megjelennek a kezem nyomán, általában csak úgy jönnek, és a technikai ismereteim nem elegek ahhoz, hogy tényleg mindig azt hozzam ki a képből, amit szeretnék.... A technikát, mint annak ismeretét a fiatalember elvetette..... Csak a belső indíttatást, és az iskolai végzettséget emelte ki. Mivel a belső indíttatással nincs problémám :-) Az iskolázottságot főleg ezen a területen pedig csak skolasztikus "ki ha én nem" tudomány átadásának érzem, ezért most már még inkább "művésznek érzem magamat". Nem csak magamat, hanem hihetetlenül sok embertársamat, akik akár az élet, akár szakmájuk művészei, sőt hihetetlen mennyiségben ismerek embereket, akik akár írásban, akár egy terepasztal, vagy egy modell megépítésében nyújtott teljesítményük alapján méltán nevezek művészeknek, de a szakácsokat, akik olyan szinten adták át magukat intuitív képességeiknek, vagy gyógyítókat segítőket is ebbe a csoportba sorolok. Nem érdekes, hogy valaki tudja e, mi a "velencei vászon".... Vagy egyéb a világ milliónyi tudástárában létező, de jól mutató kevéske ismeretanyag ismételgetése, amely a sznob kulturális világot igyekszik megteremteni. A gondolat, a l'art pour l'art már régen is zavart. Nem a művészetnek gyönyörködtetnie kell, az embert, aki az utcán jár, aki vásárol, aki szeretne a művészettörténet homályos fejtegetésein kívül örülni a szépnek, amit lehet, hogy csak ő tart szépnek... Szóba került a "giccs" fogalma, amelynek valószínűsíthetően akadémiai mély tudományos értelmezése szerint, a-túl sok" Kinek? Fanyalgó önjelölt egymással kezet rázó magukat művésznek gondoló egyedek miatt... Főleg mikor kifejtette, hogy Enya, Vangelis is giccsművész.... Nem kedvelem ezeket a meghatározásokat, mert néha a valóság sokkal nagyobb túlzásokra képes, mint mondjuk egy festő ecsetje.... Ráadásul ezek a kristálytiszta pillanatok néha sokkal meghatározóbbak az életünkben, mint egy elmosódott látomás. Eszembe jut kamaszkorom nyirádi estéi, ez egy bányászfalu a Bakony déli lankáin.... Egy családfő maradt nélküli bányászcsalád festménye a tisztaszobában egy balerináról, amelynek az egyik lába mintha csak úgy oda lett volna biggyesztve a tüllszoknya alá valami lehetetlen szögben. Ám az ottaniak szinte vallásos imádattal függtek ezen a félresikerült képen, amit én annyira idétlennek tartottam. Ám mégis tudtam őket annyira tisztelni, hogy nem próbáltam meg kritizálni az alkotást. Vagy vasútmodellezőként elnézem mások munkáit, és igen is fenn tartom a jogot arra, hogy tetsszen, vagy ne tetsszen egy egy alkotás, viszont amíg csak megmutatnak valamit, és nem teszik fel a kérdést, hogy szerintem hogyan lehetne élet hűbbé tenni az adott témát, nem osztom meg véleményemet, hanem inkább bátorítom, dicsérem az alkotót. Mint aranyjelvényes vasútmodellező sokszor láttam már a sajátjaimnál sokkal szebb munkákat, igaz a vasútmodellezést nem tanítják az iskolában.... Így maximális alázattal tudom fogadni mások sikereit. Tudatában vagyok, hogy sokszor a művész önmagáért alkot, és nem kíváncsi mások véleményére, ha számára kedves, és kifejező a kép. A művész napszáma sok esetben a megrendelésre készülő kép, ahol vissza kell fognia saját szárnyaló képzetét. Nem is annyira az vágott mellbe a találkozás alatt, hogy nem tetszettek a képeim... Sokkal inkább a lesajnáló, öntelt mindenek feletti magatartás. Nem kaptam tanácsot, vagy egyéb instrukciót.... Arra már nem tellett. Viszont megkaptam azt az elégtételt, hogy mellettem, Csontváry-t is "leszar festőzte" eme ifjú múzsák kedveltje.....