Idegen forradalmár az éjszakában...

Ronald Reagan már a 80-as években kimondta: „Le kell számolnunk azzal a vélekedéssel, hogy ahányszor megszegnek egy törvényt, mindig a társadalom a bűnös, sosem a törvényszegő. Ideje helyreállítani az alapelvet, hogy minden egyén felelős a saját tetteiért.”  

Ez a gondolat volt, mely elindított bennem egy "zuhatagot". Valószínű csak minimális ráhatása van a világra, melyet én látok magamkörül, az előbb említett gondolatsornak.  Biztos, tegnap előtti Kedvesemmel történt lélekimádás, gyónás, egymásra hangolódás a szürke hétköznapok után, illetve, tegnap esti baráti beszélgetés, hozta ki belőlem ezeket a gondolatokat, az elmúlt idő fátyolán keresztül. 

Első, szilveszter, tüzijáték. Érdekes státuszban vagyok. Életemben egyszer vásároltam tüzijátékot, melyet egy kies kis településen el is lőttünk a gyermekeimmel, barátammal. Soha többet, mert ezek veszélyes pirotechnikai anyagok... Mellesleg nincs kutyám sem. Ám az évvégi hisztit próbáltam kellő bölcsességgel fogadni. A petárdát most hagyjuk ki a történetemből... Erzsébetvárosi lakóként, a Garay tér környékén kellő mennyiségű kutya ürülékkel találkozom....  Sokszor röprengek ennek egészségügyi hozadékain. Már elmúlt 15 nap az évvége után, így biztos nem a félelmükben elmenekült ebek piszkítják a járdát....  Kedves ebtartók... az hogy az állatuk lépten nyomon vizelni tud, csodás, hiszen remek a veseműködése. Valamelyik "kutyásnak" felmerült a gondolatiban, hogy egyéb polgároknak ez az esemény mennyire visszataszító? Miért kell látnom reggel, amikor épp reggelihez alapanyagot készülök beszerezni, hogy egy rezgő farkú kutya szarik a házunk bejárata előtt, és még a gazdája bíztatja is...  Mi emberek meg bezárjuk a WC-ajtót, mert így neveltek minket...  Tényleg ti akarjátok megszabni ki, mikor, milyen formában ünnepelhet?  Tényleg ti akarjátok megszabni a világ rendjét? Van egy gondolatom, ahogy én a saját ingatlanomon belül intézem "kis" és "nagy" dolgaim, tegyétek meg ti is, négylábú társaitokkal együtt.. Magam részéről úgy gondolom, senkit sem kényszerítettem eb tartásra... ti se tegyétek velünk, mert ez nem a mi választásunk... Ajvékoltok, ha ti "jogaitok" sérülnek, de  egyéb normális igényeket nem vesztek figyelembe. Várom már amikor legalább egy bécsi kutyaadót kivetnek... mondjuk 2400 EURO-t, hogy ti is fizessetek. Mert már elég a jogaitokból. Az állatok jogaiból. Emberi jogokat ismertek? Tudjátok milyen egy szabad akaratú embert szeretni? Vagy csak olyan jó kizsákmányolni ezeket az állatokat, mert nem tudnak elküldeni a pi.... ba. Ember megtenné. Azt hiszitek az állatot szeretitek, pedig önmagatokat imádjátók, mellesleg ezekben a lényekben megtaláltátok a legnagyobb balekot. Ember, nézz emberi társadra, fedezd fel a csodát benne, tiszteld, becsüld azért mert olyan amilyen, ne egy szőrős lény imádatára vágyj. Ölel embert, bujj vele össze, érezd az illatát, legyen benned harmónia, csodálat egy független lény iránt. Ja... ez nehéz... tudom, magam is megjárom a Golgotámat, hol saját magam, hol ismerősök feszítenek meg, illetve be. Nem könnyű emberi lényekkel élni.... mert olyan mások! Nem mindig követnek mintákat, sőt hajlanak arra, hogy félreértsék gondolataidat. Mert érző gondolkozó lények!  Melyek csak a szeretet által élhetnek...  

Ámulok, és bámulok a világon. Tehetetlennek érzem magam. Valamikor ismertem, egy lányt, nem igaz... Nőt. Csodáltam, felnéztem rá. Ahogy férfi nézhet egy Nőre! Nem teljesen, de mondhatom végig aszisztáltam az életét. Igyekeztem követni változásait, igyekeztem megérteni a mozgatóit... , Aztán ügyesen mindet megtagadta. 

Most épp vegán... Buzdít erre az életformára a közösségi médián. Mert éppen ebben hisz... Hinni akar mindig valami külső irányultságban, nem a valós létben. Nem magában, hanem külső információk segítségével szeretne boldogulást találni. A társadalom és az informácó forradalom egyik vesztese. Az egyik összejövetlre, hozta magával a kecske tejet és még mit tudom mit, langyos vizet ivott, sikerült elérnie, mindenki rá figyelt. Aztán elfogyott a magával hozott kecsketej és egyéb adalékok, aztán itta a kávét cukorral, UHT-tejjel, néha kólásüveget is megemelte....  Hitelesnek azért annyira nem tűnt. 

Látom a hirdetéseket, látom, a hitelesnek tűnő újságcikkeket. Mennyire szuper a mai világ, mindenki megvalósíthatja önmagát.... Tényleg tudja ki önmaga? Vagy csak egy beültett programot futtat. A Net- a könyvvilág szajkózza híres megmondó emberek zaját. Mert ők már tudják... igen, ha el ad "x" mennyiségű könyvet, akkor már megmondhatja. A tutit...  boldog-e? Senki nem tudhatja, de gazdag :-) 

Mellesleg ismerek egyszerű embereket, kik tudnak neveti, nem követnek -izmusokat, új reformokat. Csak élnek, szépen, egyszerűen. Tudnak örülni a busznak, mely akkor érkezik, mikor ők a megállóba érnek. A teliholdnak, vagy a zúzmarának. Ha hideg van, érzékelik, nem zsörtölődnek e miatt. Ha meleg van, könnyítenek a ruházatukon, csak élnek, léteznek. 

Sokunkat becsapták, tudományokkal, kíváncsisággal, hisz majd az lesz a legjobb. Aztán mikor felébredünk, hogy a következő csúcsról is egy újabb hegyet, völgyet láthatunk... kezdjük kapisgálni a végtelent. Bölcs ember ilyenkor válik hívővé... 

Ám, eszembe jutnak nagyanyáink, nagyapáink ráncos kezükkel, tettek a napért. Nem voltak karrierjeik, csak léteztek, életeket adtak, neveltek. Volt miért élniük, mert hitték, tették az élet dolgait. Állatot neveltek,  biztosították a jövőt, ÉT-ket tettek az asztalra. Az ő bölcsességük nem a "Való Világ Show" műsoraiból származott... hanem tényleg a valóságos világból. Mert tenniük kellett, mert felelőséget vállaltak, állatért, földért. Nézd meg mai világod. Pénzt keresel, "fogyasztasz", lehet, hogy már észre sem veszed, a rendszer is fogyaszt... téged, az időt amit a munkahelyeden töltesz...  Sőt ügyes, szingli lét a menő, hiszen mident duplán adhat el... Mert egy normál háztartásba ki venne két mikrót, amikor férfi és nő együtt él....  Utazz, sőt hitelt vegyél fel, mert az a menő. Légy független, hiszen akkor vagy sebezhető.  Ha emberek állak melleted, akkor az nem jó, tegyünk egy kis értelmetlen politikát, az majd megoszt. Tényleg emberek millárdjai nem látják, mit zülleszt szét körülöttük a világ? Mennyivel egyszerűbb lenne, ha együtt összefogva, családok, barátok segítenénk. Ha felismered, akkor tégy magadért, embertársadért.  Mert ezt a világot csak így lehet megmenteni, nem propagandával, harsány jelszavakkal, posztokkal. Hanem kétkezi munkával, hittel, szeretettel.

Köszönöm, Kedvesemnek az átbeszélgetett estéket, az ő gyönyörű gondolatait. Szeretetét, mellyel a hozzátartozói felé fordul. Meg a létezését!...

Kőszívű ember fiai...

Mindannyian ebben a kis országban egy kőszívű ember fiai/lányai vagyunk... Nem tudom miért? Nem értem a dolgot. Egy aprócska kis nép, igen több önbizalommal egy szláv gyűrűben, egy jó pár elnyomásban... Bizos jó ez a föld, mert annyi vér áztatta. Hollók és varjak káráltak, és kárálnak még ma is ezen az aprócska földön. Nyelvünkben élünk már csak, hagyományaimk fakulnak, egyre több a hátulról jövő ártó eszme, mely igyekszik elszakítani gyökereinktől... a tájtól, a vágytól, az életérzéstől.  Tényleg patkányok járnak közöttünk és terjesztik az igét...  Saját sehonnaiságuk, értéktelnségük zamatát nyomják le torkunkon... persze hiszünk nekik, mert egy "jóléti társadalom igénytelnségét hírdetik. A mienk egy törpe nép, állatot nevel, termeszti a gabonát, és szőlő nektárvesszejéről nyer édes aromát. Gyűjti a mézet, mely lehet hogy csak álom csupán, de itt barangol dombon, lankán, hegyen át.  Békés lenne ez a nép, ha nem sújtaná török, tatár, osztrák, német.... még több nép tapos a lelkén. Ám ő csak élne, nemzene gyermeket, művelné a földet, nem érdekelnék külhoni hírek. Hol mettől mennyire jobb, és káanán az élet, a rideg valóságot nem sokan osztják meg. Jókai sorai, jojjenek haza a népek, már másfél évszázados, ne válljanak idegen világok, eszmék ontóivá. Segítsék az az itt maradt lelkeket...
Pesti srác vagyok, imádok a rondellánál sétálni, mely olyan monumentális, noha Budán van...  Szép kőtömb, melynek vére ma vált valóssággá... Megáltam, töprengtem, mennyi ember áldozta életét itt, hogy azok legyünk akik vagyunk, sőt akik lehetnénk...  Visszavettük a várunkat, tatártól, töröktől, osztráktól, orosztól... Mi még létezünk... Gondolkoztál már azon egy nyelvet beszélő honfitársam, hogy már nincs Monarchia?, hogy a Szovjeunió is eltűnt? Ám ez az aprócska nép furcsa szokásaival, még mindig él? Hol lesz liberalizmus, páeurópa amikor még Jókait, Mikszáthot olvassák, eredeti nyelven...
Hazánk sok erősségét bejártam, fejthajtottam a védők világának. Ma már csak sok rom, pár kő, mely emlegeti milyenek voltak őseink tettei. Csorgó patakok vízében mártóztam, vagy gázoltam, érezve a csodát, a szépek mely láncol, átkarol, ölel. Dombokon, bérceken jártam, megbotlottam a kiálló sziklában, láttam őzlábgombát a Vértes déli leejtőjén, láttam fürge nyulakat a Kőrös mezején... Ámulok, és bánulok, a csoda láttán, remélem adott helyen, mohával benőtt keresztek láttán, ember maradhatok, és őrizhetem a szépet, a tájat, csak remélem tovább adhatom a szerelmet, melyet érzek a az utódaimnak...
Szép ez a táj, mindent megad szülöttjének. Mely valós igény. Étel, otthon, ruha... Ezt csak felismerni kell... Ott a tó középen mely hűst ád, ott vannak őseink szikláli melyek sziklaszirárdan állnak. Gólyaköröz a azúrkék égbolton, sólyom csap le a károkozókon... Nézem világom, könny és véráztatta földjét, csodálom mert megtisztelnek, hogy tapodhatom....   Élem ezt a sok csodát, néha nem értem, mások miért nem, de el kell engednem, hiszen a szabadságban hiszek...

Városliget...

Városliget... csak kimondom a szót, ám csak a Liget képe jelenik meg. Ötven éve élek a ligetben, a ligettel. Apró mozzanotok, képkockák jelennek meg. Kisgyermekkorom, fekete-fehér lakkcipőjét látom a gyöngykavicsba süppedni, még a hangot is hallom. Érzem anyám meleg kezét, ahogy első lépéseimet kormányozza az ősi platánfák alatt, miközben szeretném gyűjteni a színes faleveleket. A keramitkockás, bazaltköves utcák után, ez az első föld, melyere léphetek.
Egy kontienst kezdtem el felfedezni akkoriban, mérhetetlen dzsungelt, titkokat rejtő csodás területet. Akkor még azért sírtam, mert édesanyám elfújta a pitypang torzonborz szépségét, símogattam a járműveket a felvonulási téren, alig volt egy pár. Akkoriban nagyon beteg voltam, nem hittem, hogy ezt a csodát valaha feltudom majd fedezni. Többet voltam kórházban, mint otthon. Apám szavai most is kísértenek: -Volkswagen bogár árát költöttük rád... Lehet, hogy nem kellett volna. Furikázhattak volna szép tájakat meglátogatva.
Aztán képszakadás.
A liget maradt... avar illattal, a vidám "körbelocsolóval mely előtt minden kissrác versenyt futott a vizes fűben. Sokáig maradt, sőt beégett a gyöngykavics. Már a bicikli kereke surrogott benne, mennyivel jobban szerettem akkoriban a leaszfaltozott utakat...  kavalkád a jelenet ami szemeim előtt megjelenik, talán 5-8 évet is átölelhet. A "Botanikus"-kert csendje, melyet csak néha zavart meg a 75-ös troli nyüsszögő zaja. Szigorú táblák, melyek a növények elé voltak tűzve. A gőték, melyek benépesítették a kert kis tavát, melyeket olyan jó volt zsákmányul ejteni. A mostani Királydomb, előtte csak szánkódomb alatt rejtőző épület csodás titkai, színes plakátjai.... Lekerítették, de mi beóvakodtunk... sok csodát láttunk, ámuldoztunk. Aztán a cölöpvár... hát igazi csoda volt, hány egri csata, indián támadás áldozata volt....
Volt Zsuzsi kutya, a törpe tacskó, aki imádott a labdájáért szaladni, az öreg csősz bácsi aki flegmatikusan szúrta fel a botjának a végére a papírhulladékot, de ha kellett elzavart minket a virágágyásból.