Pátosszal és pátosz nélkül, logikával és a nélkül az étkezőkocsi szolgálatról...

Elment az utolsó "Lehár" ,legalábbis a számomra, jelzés értékű volt, hogy az utolsó négynapos utamon, nem volt 1. osztályú kocsi a nemzetközi EC (EuroCity) vonatban, így az én étkezőkocsim volt, hol az első, hol az utolsó a vonatban. Nagyon készültem rá, hogy a bécsi Hauptbahnhofon lefényképezem a zárfényes, zártáblás étkezőt, mint mementót, aztán leszállás után legyintettem egyet magamban. Ez a magányos négy nap, és az előtte történt megbeszélés, mely szerint rajta vagyok a listán amely szerint a létszám leépítés közvetlenül érint engem, sok töprengésre adott okot. Vártam is, féltem is, hogy ilyen döntés fog születni. 

Jöttek érzelmi töltéssel rendelkező pillanatok, és hideg józan logikával látott tények. Ingadoztam közöttük, mint viharos tengeren a kiszolgált ladik, minden eresztékében recsegve, a hullámok játékszereként. 

A józan üzletemberes döntés szerint én is megszüntettem volna ezeket a járatokat, ha nem lehet más konstrukciót kitalálni az üzemeltetésre. Olyan alacsony volt a forgalom, a belgrádi, és a brassói vonalon, hogy sokszor a bevétel (nem a nyereség!) a napidíjunkat sem fedezte. Persze ennek nem egy oka volt... 

Sok! 

Azt nem tudom felmérni, hogy én a kollégáim mennyit tettünk hozzá, ehhez a helyzethez, biztos mi is sokat. Nehezen kezelhető nem leszabályozott helyzetekbe tudtunk keveredni, amelyet ki a saját vérmérséklete, intelligenciája alapján oldott meg. Sok mindent sokszor jeleztünk a "felsőbb" vezetés felé, de az elegáns megfogalmazásnak tűnik, hogy fülük botját sem mozdították rá.  Érdektelenség, szakmai hozzá nemértés, és az empátia teljes hiánya jellemezte a tevékenységüket. Többször jeleztük, nem megfelelő a választék a az étkezőkocsikon, a Brassó felé relatíve kevesen kívánnak sajtos panninit, és cézársalátát enni. Egyszerűbb lenne a zsíroskenyér, a főtt virsli, esetleg hirtelen sült húsok kínálása. Arra sem kaptunk semmilyen reakciót, hogy az étkezőkocsiban helyet foglalók, meddig tartózkodhatnak, az adott területen. Régen volt egy pár aprócska szabály, például, ha valaki ital fogyasztott, akkor 20 percig tartózkodhatott a felszolgálást követően a helységben, ha étkezett is akkor 60 percet. Ezzel kiszűrve a helyjegyet nem váltó utasok kényelmesnek hitt szokását követő tevékenységet :-) Ezt a CFR megfejelte idén egy fantasztikus ötlettel, mely szerint a diákok díjmentesen közlekedhetnek a román vasutak vonalain... Pazar ötlet volt a nemzetközi EC vonatokat valami tömegszállássá  változtatni, ahol a folyosókon és a közlekedőkben fetrengő ifjúság foglalt el. Valóban igaz, nem érdemes étkezőkocsit közlekedtetni azért, hogy a Sepsiszentgyörgyön egy kólát rendelő, majd Kolozsvárig az asztalra borulva alvó utast fuvarozzuk. Ám ez senkit sem érdekelt. Ahogy az sem, hogy a Wiener Walzerben közlekedő, majd kora reggel Bécsből visszainduló vonaton volt forgalom. Nem, e helyett lehetetlen időpontokban közlekedő vonatokban kapott helyet az étkezőkocsi. Belgrád felé 200 dínárért kellett adnunk a sört, amelyet a pénztár nem fogadott el, előtte le kellett váltanunk... Hogy is van ez? Mellesleg nagyjából 100 dínárért árulták a csapolt sört Belgrádban. Csoda, hogy nem volt forgalom? Hát nem annyira, de ezt csak a "szakértők" nem látták. 

Imádtam, hogy a nemzetközi vonat ilyen helyeken mint, Pirtói szőlők, vagy Tabdi megállóhelyeken megállt :-) Persze racionalizmus, üvegkalitkákban üldögélő marketing managerek álmai. Érdekes eggyel sem találkoztam utazásaim során.  Ezekre a vonatokra így nincs szükség. Ez tény. 

Más, jó lett volna az érzés, ha nem hagynak magunkra ezeken a magányos hosszú utakon, ha valami támogatást, mellénk állást érezhettünk volna. Tudom a mai világ nem erről szól, nincs emberi tényező, -csak, ha a hibákról van szó rendszerekben-, a személyzetist is átkeresztelték humánosnak, csak épp a humanizmus veszett ki, inkább robotikusnak kellett volna nevezni :-) A kedvencemet, majdnem kihagytam :-) Milyen elvetemült ötlettől vezérleve adtak fel hideg reggelit egy olyan vonatra, amely kora délután indult Budapestről, majd szintén kora délután indult vissza Zágrábból? Kellett növelni a selejtet? Vagy valami érdek fűződött a beszállítóval kapcsolatban? :-) 

Érzések... azok szépek és ocsmányak... Szépek, ha arra gondolok, milyen fantasztikus érzés volt Bécsben ebédelni, és Belgrádban vacsorázni. Mennyire szerettem amikor a reggelimet az üres étkezőkocsiban a nap felkelésével együtt költhettem el. Milyen jó érzések jártak át az elégedett utasok mosolya láttán, akik emberséges kiszolgálást kaptak, nem gyors éttermi "nesze edd meg, aztán húzzál ha már nem kajálsz" stílusú kiszolgálást. Köszönöm a  sok nagyszerű utasnak a sok szép emléket, élményt, gondolatot amelyet megosztottak a hosszú utazások alatt. Sok csoda várt, minden úton, sok fantasztikus élménnyel. Megismerhettem olyan városokat amelyeken talán csak átutaztam volna, a harmadik negyedik érkezés után, már szinte otthon voltam. Ismertem a kis boltokat, a jó éttermeket, a csendes templomokat, a csodálatos múzeumokat. Köszönöm, hogy ilyen munkám lehetett. Szerettem, és nagyon vártam minden újabb szolgálatot, a kollégák akik kiszerelték a vonatot, akik elláttak a hivatalos papírokkal, váltópénzzel, és egyéb a munkámhoz szükséges eszközökkel. 

Förtelmes volt, az utasok azon része, amely köszönni nem tudván "Menyü" ért kiáltottak, Akik  jogtalanul csücsültek az étkezőkocsiban, és nem lehetett őket elmozdítani...  Na, azért néha sikerült amikor a kemény legény székely vasutas felé közelítettem a vájling forró vízzel, és megmondtam leforrázom, ha nem fogyaszt, vagy nem húz el innét az ülőkocsiba... Csak mert közölte neki joga van hozzá, hogy itt üljön...  :-) Megviselt, amikor a pizzáikkal felszálló un-europai értelmiség majdnem kést és villát kért, hogy a magukkal hozott élelmiszert az én kocsimban fogyasszák el. Vagy csak forró vizet, vagy csapvizet kértek ingyért... Ezekről a szakértőknek dunsztja nincs, nem voltak ott, nem is hallgatják meg.  Igen, szívesen megmelegítettem forró vízben az anyatejet, szabály ellenesen egy utazó kisbaba számára, Igen adtam forró vizet pohárral együtt a Neocitrános hölgynek, és örültem, hogy segíthetek... Mert szép a mi munkánk....

Ám ki látta magányunkat, amikor először elkezdtünk beszélni önmagunkkal. Bámulva visszatükröződő arcunkat a párás, átláthatatlan ablaküvegen, vagy éppen a portól bolyhos szellőzőkre emelt tekintetünket, mely nem jutott el az égi Úrig... Amikor hideg vízzel próbáltunk mosogatni, és dönteni, hogy az egy árva lábosban vizet forralunk a kávénak, vagy olajban krumplit sütünk... Ti hol voltatok? Kik ti rólunk ítélkeztek, sorsunkat megszabjátok? Kik vagytok ti? Minek képzelitek magatokat? Nem nekem, nekünk, majd önmagatoknak kell számot adni ha eljön az idő. Ti is ugyan olyan gyarló emberi lények vagytok, mint mi... Leselejteztek minket, mint rosszul működő, gazdaságtalan gépeket? Olvastátok a sok beírást a "panaszkönyvekben"? Hát, mintha több lenne a dicséret, mint a panasz... Tényleg? Nektek van panaszkönyvetek? Hoppá! Nincs...  

Aztán jönnek az esetleges hozzá nemértésből származó gondolataim... Ugye, EC csak úgy közlekedhet ha van benne étkezőkocsi? A titokzatos KV díjról sem az interneten sem személyes érdeklődésemre nem kaptam senkitől érdemleges választ. Mennyit is fizetnek a társvasutak, hogy MÁV-os étkezőkocsi közlekedik a nemzetközi vonatban? Mekkora reklámértékkel bír, hogy Bécsben vagy Berninben ott áll a kék fehér MÁV-os kocsi, mint nemzetközi utazást ellátó Kelet-Európai vasúttársaság? Ez óriásplakát értékben mekkora összeget is jelentene, egy frekventált pályaudvaron?

Milyen országimázs a mosolygós étkezőkocsis felszolgáló Prágában? számolt ezzel valaki, vagy csak a puszta irracionális szakértői számokról beszélünk? A szakértők közül hányat küldenek el? Hozzá nem értésük, léhaságuk miatt? Vagy a MÁV-nak csak a vízfej kell? Minket lehetetlen munkakörökkel bombáznak, a náluk született lyukak betöltésére sarkallanak szánalmasan....    

Holnap, egyébként ismét büszkén fogok állni a Bécsi vonat mellett MÁV-os egyenruhában, egyensúlyozva a munkáltatóm, és az utas igényei között, hogy mindkettőnek megfeleljek, tiszteletben tartsam, és kiszolgáljam. Mosolyogni is fogok, mert várom az utasaimat, vendégeimet, mint ahogy az összes kollégám. Nem fognak ebből az írásból semmit érezni. Mert ők a jövő utasai, az én vendégeim.. 

A rossz, hogy ti ezt soha sem fogjátok megérteni..... 

Leopoldi....

Az idén május elején jártunk a Kedvesemmel Hollandiában, és az ő leleményességének köszönhetően, eljutottunk Giethoom-ba egy csodálatos kis vízi városba. Ahol romantikus sétát tehettünk az apró szigetek mesés házai között...

Csodás kalandokban volt részünk, főleg miután kisütött a nap, és melegebbé varázsolta a kicsit fagyos vízi világot... Egy aprócska pár Euro-ért bérelhető villanymotoros motorcsónakkal jártuk be a csodás kis csatornákat, nem lehetett eltelni a gondozott csodás kertekkel, melyek törpeszigeteken zöldelltek....

Aztán kijutottunk a "nagy" belső tóra, ahol meg kellett találni a visszaéréshez megfelelő csatornácskát...

Erre a tavacskára hajaznak álmaim, immáron három hete. Ez a sötét szürkés víztükör jelenik meg álmaimban. Nem tudom miért, de többször előkerült "Leopoldi".... ki is "Ő"? ... hát erről szól az álmom, és ezt szeretném megérteni, miért jön újra és újra vissza az éjszaka rejtett csatornáin, mit szeretne nekem üzenni...


"Egy tavat láttam, lassan tudatosult bennem, hogy ez a Giethoorni tó, ahol idén májusban hajókáztunk gyönyörű Kedvesemmel. Elvarázsolva a tavaszi Hollandia csodás tájaitól, a szabadság, és feloldódás érzetétől áthatva. Ám álmomban, ezt a tavat befagyva láttam, egy zord téli ködös havas reggelen. Mindenütt néma csend, ködfoszlányok borították a tájat, fagyott ágak meredtek az ég felé, madárdal, és vízcsobogás nélkül. Csak szürkeség, a fagyott vízen hordalékozó hó, minden más mozgás nélkül, csak a némaság, még a szél sem suttogott téli imát. Ezt a festményre kívánkozó képet törte össze, két fénypászma, majd a jelenést követő nagyfordulatszámú motor sivítása... Egy ember tűnt fel a tó sima jegén, egy quad-hoz hasonló járművel, csak irdatlan nagy tömlős kerekekkel, piros dzsekiben, eszeveszett tempóban. Körözni kezdett a jégpáncélon, bőgette a motort, ugráltatta a gépet, széttörve minden békét és harmóniát a tájban. Szorgalmasan róta a köröket, kisebbeket, nagyobbakat, mint aki tudja mit csinál, de tevékenysége az én látószögemből érthetetlen volt. Majd egyszer csak elkezdett a jég repedezni, sivalkodni a félelmetesen nagy gumikerekek alatt, aztán megpókhálósodott, és hirtelen eltűnt a motoros az ég felé forduló éles peremű jégtáblák között. Az egész jármű belezuhant a jeges tóba, és egy pillanat alatt elnyelték a habok, mintha soha sem létezett volna. A hideg kirázott, ahogy lemerült az ember, mert mintha éreztem volna, hogy valami furcsa magánjellegű katasztrófa felé hajtja a járgányát....
Aztán pár pillant múlva kibukkant a jeges vízből, felkaptatott a még meglévő jégpáncélra, és halkuló sivítással eltűnt a parti nádas mögött, mint ha nem is létezett volna, csak egy csalóka jelenés a pillanat mátrixában....
Aztán akaratomon kívül beröppentem a jeges vízbe,és merültem egyre lejjebb  a tó kicsit zavaros szürkés sekély vízébe. Fejem felett bágyad fénypászmák jelezték a jégtükör sebét. Alig átlátható vízi világba érkezem... Nyaranként az Adriába könnyedén merültem a víz alá  a szikrázó napsütés csodás világot tárt a búvármaszkom elé, fürge aprócska csíkos halakat, megfontoltan csipegető csikóhalat és a hemzsegő tengeri sünöket, mérgesen meredező sötét tüskéikkel. Ám itt elvesztem, csend és félhomály fogadott, mint ha a purgatórium előszobájában jártam volna. Éreztem itt történik majd valami velem, noha nem fázom, nincs levegőhiányom, sőt mintha megszűnt volna minden testi érzetem, mintha kiléptem volna a testemből, és csak a lelkem lebeg ebben  a furcsa idegen világban. Talán még a kíváncsiság is előtört bennem, mit keresek itt...
Ekkor láttam meg a lényt... Borzalmasan nagy volt, zöldesszürke színű... még sem éreztem félelmet, csak a találkozás döbbenetét.... Nem volt gonosz, csak ősöreg. Mindent tudott, de már semmit sem akart tenni, csak csücsült a tó mélyén, néha, hetente egyszer kétszer felemelkedett levegőért, de csak nagyon lassan, hogy mozdulata ne keverjen még apróbb örvényeket sem.Már nem akart hatással lenni semmire és senkire. Csak létezett. Hihetetlenül kifejező fiatalos szemei voltak, nem halszemek, hanem egy igazi gondolkozó érző lényé, aki annyi mindent tud, annyi mindent ért, és megélt, hogy már csak a jóság és békesség hatja át.
Irdatlan szájával egy pillanat alatt bekaphatott volna, de nem tette, csak bámult engem mint furcsa jövevényt. Tudtam, hogy ő hívott, de pillanatnyi állapotomban nem tudtam kommunikálni vele. Csak bámultam a hátán évszázadok óta lerakódott iszapból kinőtt növényi dzsungelt, az eggyé válást a környezettel, mint egy igazi kommandós, aki nem támadni, csak beolvadni akar.
Aztán mesélt... Mesélt a két gyermekéről, akik még nagyon kicsik, és az iszapban várják, hogy ő jobblétre szenderüljön, és akkor újabb utódot hoznak létre, és így fog haladni ez a körforgás évszázadokon keresztül, ha csak mi emberek bele nem avatkozunk kimeríthetetlen tudásvágyunk miatt. Elmondta Leopoldinak hívják...
Aztán többet nem hallottam  a hangját, pedig szép bariton hangja volt az emlékezetemben.
Mikor körbenéztem már csak a zavaros planktonos vizet láttam, ő magát már nem.
Aztán jött még egy gondolat, - szerintem az övé-, mindenki tudja itt Giethoom környékén a létezését, de senkinek el nem árulnák....
Mert nem szeretnék, hogy az ő "Lepoldi-jukat" vizsgálgassák, felfedezzék, turista attrakció váljon belőle.
Kiröppentem a víz alól, és semmit sem értettem...
Azóta többször megjelenik az ősállat, csak néz, én nézem őt...

Megdöbbenés egy értelmiségi hozzászólásán.....

Rövid előzmények. 2017 októbere, valami flancos HVG-s állásbörze, valahol Budapesten. A MÁV stand nagy eredményeket ért el, 200 jelentkező érdeklődött a zsíros ajánlatokra. Mint a nép egyszerű fia azért sejtettem, hogy nem fizikai állományú munkásokat kerestek ezen a puccos fórumon. mert hát szegény kocsirendezőnek való, vagy mozdonyszerelőnek való atyafi, honnan is venné a bátorságot, hogy a különböző hihetetlenül magasztos felsőoktatásban végzett, hatalmas szakmai tapasztalatokkal rendelkező és a széleslátókörű értelmiség közé beállhatna az érdeklődők közé. Nem ők nem üvegpalotákban, ergonomikusan megtervezett állandó hőmérsékletű, légkondicionált vegytiszta munkahelyeken töltik az életüket. Nem céges autókkal flangálnak, és vékony ultra hiper mobilokon egyeztetik a "meetingeket" nem járnak munkaidőben squas pályára. Nem, ők hajnalban ködös reggeleken amikor a managerek még reggeli kocogásuk útvonalát gépelik be a GPS-be, el ne "tévedjenek" már a hideg zörgő villamoson utazgatnak, nem fűtött munkahelyük felé.... Szóval az előzményekben említett történéshez hozzászóltam az egyik közösségi oldalon: 

"Hány volt ebből váltókezelő, jegyvizsgáló, mozdonyszerelő? "

Majd jött egy válasz, egy jól fejlett értelmiségi részéről, aki mellékesen a MÁV egyik vezetőjének mondható:

" Végre jöhet újra a "csak a melósok számítanak" süket szöveg. A "melós" is fontos, de a "mérnök" is..." Majd a második...

"Ki nem állhatom a melósozást. Amikor melósozást látom kezdeni - ami egyes tisztelt kollégák napi rutinjának számít "

Mellesleg megjegyezném a az illető nem mérnök, noha lehet, hogy van ilyen irányú végzettsége.
Kicsit felszívtam magam! Kedves vezető értelmiségi, manager, csak egy pillanatra nézz körül,
bársonyos irodádban, és töprengj és merengj. Minden ami körülötted van, amit megeszel, amit használsz a melósok állítják elő. Csak neked, csak itt és csak most. Az hogy te vezető lehetsz, azt is a melósok állítják elő. Semmilyen produktumod nincs, attól amit te csinálsz éhenhalnál.  Sőt tovább megyek, ha majd egyszer lehunyod a szemed véglegesen, eltűnsz, mint ha nem is léteztél volna. Még egy kotyogós kávéfőző is túl él, és nem arra fognak gondolni a jövő emberei, ki volt vajon aki jogi úton, iktatta ezt a masinát, hanem a készítőjére fognak gondolni, a mesteremberre, az általad alábecsült melósra...  Nincs érték az életedben. Te tényleg a saját mátrixod rabja vagy.
Mondta már valaki neked, hogy mi tartunk el. Tudom egy társadalmi jelenség vegytiszta példánya vagy, hiszen ez szól minden honnan, légy manager, celeb, élősködő.
Sejtem ám, hogy mire gondolsz :-) Igen én is melósnak érzem magam. Nem érzem ám rosszul magam, amíg ilyen írásokat nem látok. Tudom, hogy nem hiszed el, de kitöltöm az életemet alkotással, és itt most nem a gyermekvállalásra gondolok, mert az bármely faj sajátja itt a Földön.
Képzeld el, boldog vagyok! :-) Ciki mi? Festek képeket, csak magamnak, és nem akarok művész lenni, mert akkor olyanná válnák mint te. Fotózok szép tájakat, nőket, örökítem a világot, a saját szemszögemből. Vasútmodelleket is készítek, melyeknek örülnek az új tulajdonosaik. Mellesleg túl élnek, és hagyok valami nyomot a világban...  Millió dolgot csinálok, kajakozok, kerékpározok, sütök, főzök a szeretteimnek. Esetleg te csak étterembe tudod meghívni? Ahol egy melós készítí el?
Van egy szó amely ha a hatalomhoz társul áldás tud lenni, ez a szó az alázat... Ízlelged csak, milyen bársonyos és közelhozó...  Amikor rá jössz, hogy te is csak egy kerék része vagy amely folyton folyvást forog. Nincsen olyan pontja amely fent van állandóan, mert ez egy rendszer, amelyben mindenki fontos aki alkot. Vess számot életedben te mit alkottál, volt-e olyan amely a többség hasznát szolgálta. Tettél e valamit embertársaidért, vagy csak a saját pozíciódat próbáltad fenntartani.
Mellesleg éltem a te világodban. E-mailet küldözgettem, "fontos" telefonokat intéztem, megbeszéléseken vettem részt. Értekezletek tucatjait unatkoztam át. Pazar világ, olyanoknak akik nem tudnak alkotni, nem tudnak tenni.
Mert hát ilyen a szép új világ, aki alkot, aki tesz, aki ételt és italt ád az semmi, sőt még annál is kevesebb. Laptop hatalom, és mobil világ, nyakkendővel...
Fantasztikus, és csodálatos, csak éppen oda vezet, ahová tartunk....

Simogatás...

Csodás volt a mai késő délután.
Még csak október elejét írtunk, de a nap már fáradtabban bukott le a felhők mögé, vérvörösre izzva, mint aki vércseppjeit hullatja a tájra.
Bácska végtelen rónaságain szalad a vonat, és mint egy National Geographic műsort néztem volna a nagy felbontású tévéképernyőn. A termés nagy részét már learatták, és az őszi szántások is felbarázdálták a sűrű zsíros fekete földet. Remegő őzek, és szarvasok még bogarásztak némi eleség után a tarlókon, fürge nyulak csodálkoztak az elrobogó vas szörnyen, nem értve annak értelmét, hisz a nyuszik ritkán vonatoznak.
Visszavonhatatlan őszi naplemente volt, sárguló falevelekkel, az elmúlás és a megpihenés ígéretével. A szél is már hideg fuvallatokkal tett esküt a nyár végére, egyre több levelet hívva egy furcsa színkavalkádos táncba.. Melynek a végén a levél, lehull a földre, összetapad társaival és sárga, vagy vörös színét felcseréli egyre komorabb barna árnyalatra, és újra táplálja a földet, elmúlásával is az új élet ígéretét élteti...
A vörös nap pedig bújócskát játszik a felhőfoszlányokkal, még megvilágítva, és fényjátékot játszva a világot. A felhők mögül fénypászmák simítják végig a bordás, ráncos földeket, mintha aranyfésűként kisimítanák Föld Anyánk ráncait. Persze ez csak a képzet játéka, a fény nem mozdítja a felforgatott, beszántott rögöket, csak a Nap lebukása utáni sötétségben tűnik ismét teljesen simának a táj. Az áldott sötétség eltakarja az évezredes ráncokat, és némi csillag porral hinti azokat tele, mint fáradozása jutalmául, hogy pihenj egy kicsit...
Osztályidegenkét szemlélem a harmóniát, melyet vonatunk dübörgése szakít félbe, és több tonnányi vas nyomja Föld Anyánk arcát...
Ám ő mégis mosolyog, gyermekei létének örül, mint ahogy azt minden szülő teszi. Önzetlenül ad, és oly keveset kér cserébe...
Csak egy imát, egy kis figyelmet, némi szeretetet...
Nagyon szeretnünk kellene őt, és a Napot, a Holdat, a csillagokat. Hozzánk képest ők ősöregek, és adták amit tudtak...
Nekünk csak át kellene ölelnünk ezt a nagy nagy szeretetet, hiszen viszonozni soha sem leszünk képesek, csak élvezni!
A Nap ugyan úgy süt a szegényre és gazdagra, nem tesz különbséget, az eső ugyan úgy éltet válogatás nélkül.
A csillagokat sem Cinema City árai szerint láthatjuk 3 D-ben...
Vagy ez már nem érték?
Tegyünk mindent azzá, és boldogabbak leszünk.
Csak látni kell az ajándékba kapott világot...

Liberalizmus... a társadalmunk halála...

Egy nagyon kellemes péntek éjszakán történt a döbbenet, semmi extra csak némi áldatlan állapot egy több mint 100 éve lakott bérházban, Budapest majdnem szívében a Garay téren, nem messze a Keleti pályaudvartól.... Régebben abszolút polgári környezet.Nyitott kapuk, nyitott konyhaajtók, körfolyosó, étvágygerjesztő illatok, egymáshoz átjáró háziasszonyok...
Egy nagyszerű délután, és csodálatos este után érkeztük haza. A nagyszerű délutánt a Pólus Plázában töltöttük, vettünk a hörcsögünknek új bújó-fát, hosszabitót a tévéhez, a fejhallgatóhoz, (ha a párom pihenni szeretne), új mikrofont a közelgő új marketinges munkánkhoz. Mellesleg még meg is vacsoráztunk, majd elmentünk egy régi kedves baráti házaspárhoz megtekinteni az új otthonukat. Amely valóban csodálatos, és nagyszerű volt. Fantasztikus este volt....
Egészen addig amíg haza nem értünk. A kaput kinyitva egy erősen pigmentált (szóval cigány) származású egyén egy a házban lakást bérlő lakótárs motorját piszkálta... Megdöbbentem, nem kicsit. Aztán amikor előadta a történetét a ma meghalt 3 éves kislányáról, és hogy holnap ideköltöznek, és ő a közös képviselő képviselője, és hogy benzinmotoros járművet ilyen is és ilyen jogszabály szerint itt tilos tárolni....
Huhh... csak álltam és csodálkoztam, hogy ezek a retkek tényleg így kikupálódtak... Marketing, hivatkozás, fellépés... Aztán bemutattam a motor tulajdonosának, aki "nem magyar állampolgár" leverte őt :-)
Persze akkor volt "Police" meg mit tudom én mi... a fél ház már kint volt, mert elég nagy volt a zaj. Ám rendőrt hívni senkinek sem volt esze....
Hallgatták ennek a félnótásnak a képtelen monológjait...
Aztán persze nagy dérrel dúrral elment, jól becsapva a frissen felújított bejárati kaput. Aztán másnap mégsem költöztek... ki is adná ki ingatlanját ilyen labilis személynek... Persze erre is volt példa, remélem tanult belőle a tulajdonos, mert a bérlők egy milliónyi UPC hátralékot hagytak, a mozicsatornákkal, de megérdemli a tulajdonos, hirtelen haszonszerzés... jó... egy lakóközösség szétverése, a nyugalom nem számít, dübörög a Lagzi Lajcsi király.....
Ember! Hát tényleg nem nézed kinek adod ki a lakásodat? Tényleg ennyire a hirtelen pénz, mert hazajöttek Strassbourgból? Ennyire csacska vagy, nem látod nem tud rá vigyázni, csak gondot és bajt okoz, és nem csak Neked, hanem a közösségnek is....
Évek óta nem tudjuk asszimilálni saját kisebbségünket, amely mellesleg már többség! Értitek! Többen vannak! Szaporodnak! Mi tartjuk el őket!
Tényleg kell nekünk még egy moszlim közösség amely nem akar dolgozni, nem akar semmit tenni! Emberek ébresztő a saját kisebbségünk többség már, és mind azt várja, hogy mi tartsuk el őket.... És még tényleg vannak olyanok akik esélyegyenlőségért harcolnak.... Több esélyük van mint kellene, a saját porontyainknak nincs ennyi esélye... tényleg azt hiszitek, hogy egyetlen egy darab cigány orvostudor.... akinek szeretném látni a vizsga eredményeit megválthat titeket?
Ébresztő... kihalunk!
Ezt akarjátok?
Ja, ha igen, akkor legyen...
Én még megfeszülök....

Kalandok a vasúton (mások elmesélése alapján) III. Rántott semmi....

Régebben hallottam, ezt a kis aprócska "szösszenetet" egy étkezőkocsis kollégától, egy kellemes sötétlő hegyek közt kanyargó vonaton, a végtelennek tűnő éjszakában... Aztán eltűnt valahogy a "winchesterem" valamelyik tárolójában.
Mi is indította be ezt az aprócska történetet a szemfülességről, és a semmi eladásáról? Nem tudom, talán a Belgrádi éjszaka, vagy az öröm, hogy ismét a fedélzeten lehetek, talán a szerb semlegesízű vodka naranccsal... ki tudja. Vagy az az aprócsak csíntevés, hogy az 1 Euro-s kávét, azoknak akik nem köszöntek vagy nem tették hozzá hogy "Please" 2 Euro-ért adtam :-) Nem tudom. Kétszer próbálkoztam minden delikvensnél, köszöntem, de amikor válaszként csak a "Koffííí" szót hallottam kicsit elszomorodtam, és szívem szerint a mai dátumot is hozzá adtam volna a számlához :-)
Igazából azt hiszem, mégis a miskolci Tiszai pályaudvar a ludas..., van ott egy bolt ahol, még mindig lehet kapni régi "UTASELLÁTÓ" csokirolót, és számtlan élményt hozott fel a tisztesség és becsület korából, amikor még az emberek köszöntek, ha beléptek valahová, és "Fő Úrnak" szólították a felszolgálót, (mert ugye aki étel italt adott, annak neve legyen áldott).  Szóval és tettel voltak Emberek, és nem csak droidok... Mindenkinek kijárt a tisztelet, a házmesternek, a kalauznak, még a piaci kofának is.
Na, szóval maradjuk meg a miskolci Tiszai pályaudvarnál, az említett boltban árultak "rántott sonkát"... Mivel a gasztronómia iránt érdeklődő ember vagyok, gondoltam egye fene, próbáljuk ki.... Igazából egy klasszikus négyszögletes préselt sonkaszelet lett kirántva, némi "bundával" de a mikróban megmelegítve isteni eledellé vált. Annyira, hogy vettem hiretelen belőle még kettőt, ám a harmadikat nehezen gyűrtem le...
Történt ez egy négy napos út elején, amelyhez annyi kedvem volt mint "mókusnak az erdőtűzhöz", ám ez a kis apró gasztronómiai élmény bearanyozta a napomat, és innéttől kezdve csak vidám és kiegyensúlyozott tudtam lenni, melyet vendégeim is honoráltak :-)
Szóval innét jött a történet. Az ominózus "80"-as évek végén az Újpesti stadionban dolgozó kollégák megbíztak egy idős hölgyet, hogy csináljon nekik rántott húsos szendvicset, melyet ők 150 forintért tudnak a lelátókon értékesíteni. Az idős nyugdíjas hölgy el is vállalta a kihívást, és nekiállt rántott húsos szendvicseket készíteni...
Árulták is nagy boldogan a lelátókon, aztán csak érkeztek a panaszok az üres bundás zsemlékre. Mert ugyanis a szemfüles ángyi nem használt hús a szendvicsekhez. Hanem vékonyra vágta a zsírt és azt panírozta be... Majd ami kiolvad a sütés után, újra felhasználta, és így óriási paníroszott semmi lett a zsemlékben, melyból a panír gazdagon kilógott, azt a hitet keltve, mekkora hús van a szendvicsben.
Embertáraim, gondolkodtatok már el azon egy pillanatra, hogy hányszor vásároltok ilyen panírban gazdag, de tartalom nélküli dolgokat......

Belgrád, 2017.09.24.

Sztrájktörő lettem....

Valahogy belekeveredtem egy sztrájkba. A szüleim, volt kollégáim, tanáraim, mestereim sok mindenre megtanítottak ami az életben hasznos lehet, szakmai fogásokra, apró trükkökre és még kitudja még mire, de sztrájkolni nem tanítottak meg. Hogyan lehet a munkamegtagadást méltósággal, a lehető legkevesebb kárt okozva, mégis hatékonyan célratörően megoldani. Amikor először merült fel a gondolat a szakszervezet részéről, heroikus elképzelésim voltak, nagy látványos demonstrációnak képzeltem, ahogy a munkahelyünkön elszánt arcú kollégák -az összes kolléga-, együtt ülnek, kicsit talán fenyegetően, megtagadva együttesen a tevékenységet. A mi munkahelyünk egy kicsit más mint a többségé, hiszen mindenki csak akkor jelenik meg, amikor szolgálatba lép, így az a fura helyzet alakult ki, hogy három éve mióta itt dolgozom, sok kollégával még egy szót sem váltottam, pedig nem vagyok az a kifejezetten barátságtalan fajta. Ráadásul naponként sem egy időben indulunk útjainkra, ki hajnalban, ki reggel, ki pedig késő este...  Az oktatások azok, ahol a legtöbbet találkozunk, többen egyszerre.
Így nem nagyon volt lehetőségem kikérdezni idősebb, tapasztaltabb kollégákat, ám a sztrájk alatt kiderült, hogy ennek a részlegnek ez volt az első önálló munkabeszüntetése.
Az okot értettem, és még most is értem, hogy egy csomó járatot meg akar szüntetni a vezetőség, okkal vagy ok nélkül. Ráadásul nem adtak megfelelő tájékoztatást, hanem idegen vasutak alkalmazottjaitól értesültünk sorsunkról.
Szóval felröppent a hír, hogy valamikor sztrájkolni fogunk.
Azán egyszer megérkezett a hír, hogy ettől eddig megkezdjük a munkabeszüntetését. A továbbiakról pedig tájékoztatnak minket.
A sztrájk kezdetekor éppen megérkeztem a végállomásra, így sok dolgom nem volt vele. Aztán este amikor hazafelé indultunk volna - majdnem teltházzal-, még mindig tartott a sztrájk. A kollégával akivel együtt voltunk megállapodtunk, hogy mindent úgy csinálunk mintha nem történt volna semmi, és beszállítottuk az utasokat, és elindult minden a szokásos kerékvágásban....
Az egész éjszakát áttöprengtem, helyesen vagy helytelenül döntöttem. Be kellett volna e zárnom a járművet, és megtagadni az utasok elszállítását, mert hát ez lett volna az igazi munkabeszüntetés. Vagy, felengedni az utasokat, és a szolgáltatásokat "amelyekért fizettek megtagadni? Vagy minden jó így ahogy van...
Szerencsére két három nappal később volt a következő utam, ahol viszont már négy kollégával együtt indultunk volna útnak. Rendesen fel is készültem a közel háromnapos útra, és elmentem a munkahelyemre. Közben állandóan tépelődtem. Teljesen egyet értettem azzal, hogy ki kell állnunk a magunk igazáért, és nyomást kell gyakorolnunk a munkáltatóra, azzal viszont nem, hogy ártatlan, a szolgáltatásért fizető emberekkel tóljunk ki...
Ráadásul előttem lebegett az egyik vezetőbeosztású ismerősöm elég bürokratikusra sikerült mondata egy a nyárelején megváltoztatott szolgáltatással kapcsolatban, melyben meglehetősen sok utas volt érdekelt: - Az utasnak indulás előtt kötelessége tájékozódni az esetleges változásokról.... Szóval ennyire érdekli a vezetőséget az fizető utas problémája. Napjainkban tényleg eljutottunk oda, hogy az utas az az elem az utazásban, amelyik leginkább zavaró tényező? Tényleg nem róla kellene szólni a szolgáltatásnak?  Mai napig rettenetesen felháborít amikor egy étteremben "Cigánypecsenyét" rendelek, majd megérkezik valami a tányéron, amely jó esetben egy köztes lét felé haladó szárnyas fizikai teste, majd mikor reklamálok, akkor megdöbbennek, miért nem lehet pulykából cigánypecsenyét csinálni? Nem... az sertéshúsból készül...
Na szóval, valahogy így áll hozzá az utasbarát kommunikációhoz, és szolgáltatáshoz a vezetőség. Akkor mi egyszerű hétköznapi szürke alkalmazottak mit remélhetünk....
Visszatérve az eseményekhez, az említett út előtt én is bejelentettem, hogy sztrájkolok. Megint csak nem a meggyőződés vezetett, hanem az események. Ugyanis a járatból kivettek egy magasabb szolgáltatást nyújtó egységet, úgy hogy a előzetes diagramm alapján teltházas volt. Na, ezt a traumát nem tudtam volna bevállalni. Állni a tengerpart mellett, és hallgatni a becsapott embereket, családokat akiket megfosztottak a pihenés emberi léptékétől. Az egyik "bátor" vagy éppen rinocéroszbőrű kollégánk elvitte a járatot, egyedül, úgy hogy három egységnek nem volt személyzete. Lehet, hogy gyáva vagyok, vállalom, de azt amit ő kaphatott az nem vállaltam. Így a sztrájkolókkal itthon maradtam. Aztán a járat elindulása után hazaküldtek minket... Így nem marad semmi zavaró tényező.... Csak a zavar bennem.. de az egyre nagyobb...
Egyre inkább búskomorságba estem, már minden olyan dolgot amelyet otthon szerettem volna megcsinálni, elkészült... Ismerem annyira magamat, hogy a semmittevésem egy bizonyos szinten túl rombolásba fog csapni...
Ám a sztrájkkal töltött napok száma folyamatosan nőtt és nőtt. Szerencsére nem voltam vezényelve, így talmi dolgokkal nyugtatgattam magam. Azt tudom, hogy ha nem lesz meg a mostani munkahelyem, lesz majd másik, újabb tanulnivalókkal feladatokkal!
Aztán eljött a nap amikor szólított a vezénylés...
És én mentem, mentem mert mennem kellett, nem annyira pénzért, hanem a cselekvésért a tenniakarásért, hogy újra hasznosnak érezzem magam. Mindenki megdöbbent amikor hajnalok hajnalán felvettem a munkát, a sztrájk kellős közepén. De újra a fedélzeten akartam lenni, ameddig tart, tart. Kicsit megijedtem magamtól, mert Merle: Mesterségem, a halál főhősére emlékeztettem magam, aki nem tud megállni a páncélszekrénygyárban, hanem a parancsot teljesíteni kell elv alapján él.
Hova lett az a kamasz huszonéves aki imádta a fagynapokat a Ganzban, tényleg ennyire rabja lettem az utazásnak, a munkának?
Nem tudom, csak jól esik ha számítanak rám, még ha azok ismeretlen emberek is, akik nem vesznek rész a mi sodródásunkban...  A mondás jár az eszemben: - Felbuktál? Koronát igazít és vonul tovább...  

Egy felsővezeték szakadás alkalmával (Gherla állomáson)

Nekrológ.....egy dzsunginak.

Nem szeretem szeptemberi nap a mai. Nem szép napsütésel, szimpompázó falevelekkel, kósza meleg fuvallatokkal, amelyek még felemlegetik a nyár sziporkázását, hanem borongós, esős és hideg. Nagyon hideg. A tikkasztó hőségek után biztos élvezik a rózsák a téren az égből érkező nedvességet. A kemény talaj fellazul egy kicsit, és apró vízerecskék surranak a mélybe, hogy a lentebb lévő gyökerek is részesüljenek az éltető nedűből. Azonban tegnap este óta nem csak gyökereket fog találni a leszivárgó víz, hanem egy aprócska szőrös kis testet is. Amelynek halálában is megmarad bundája szépsége, tömörsége a hátán büszkén végigfutó sötét csikkal. Az első cseppek csatakossá változtatják, mert az égiek is megsiratják ezt kis ártatlan állatkát. Már csak a teste van ott, a lelke akkor sem volt benne amikor tegnap hazaértünk. Összegömbölyödve feküdt a vackában, és már kihűlt kicsiny teste. Reggel mikor elindultunk otthonról, már sejtettük Kedvesemmel, hogy elmenni készül, mert már nagyon gyenge volt, és folyamatosan panaszos hangokat adott... Ahogy a tenyenyermbe vettem, félig nyitott fénytelen szemei - mely mindig csillogott egyébként -, már a test ürességét sugallták. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megvisel ennek az apróságnak az elvesztése. Remélem nem szenvedett sokat, mert igazából két nap volt amikor már ténylegesen látszott, hogy nagyon beteg. Bíztam benne, hogy jobban lesz... Nagyon a szívemhez nőtt ez az apró jószág. A nyáron sokat voltam itthon, és sok időt töltöttünk együtt. Annyi jópofa kis szokása volt.... Ha valamit nagyon szeretett volna akkor felállt a fájának a tetejére, és addig billegett kétlábon amíg fel nem hívta a figyelmet magára. Nagyon szeretett kézből enni, miközben aprócska mancsaival meglepően szorosan kapaszkodott az ember ujjába. Ha meghallotta a párom hangját, amikor hazaérkezett, sokszor kikocogott a vackából, abban a reményben hátha kap valami finomságot. Előfordult, hogy kihangosítón beszéltünk, és olyankor is kijött körülnézni, az odanyújtott telefont pedig érdeklődve szaglászta... Reggelenként is velünk ébredt, és folyanatosan figyelte az eseményeket, hátha ő is az érdeklődés középpontjába kerül. Ma reggel amikor odanéztem ahol a kuckója állt, már teljsesen üres volt, sem az asztalka, sem a terrárium nem volt a helyén. Eltűnt nyomtalanul, és visszafordíthatatlanul. Jó lett volna hívni Koffi-t (nem tudom, hogy jól írom e), hogy életet lehelljen ebbe a kis lénybe. Remélem már a hörcsög mennyországban van, és mindenféle finomságot majszol, és bízom benne, hogy nekünk is sikerült annyi örömet okozni neki, mint ő nekünk az alatt a másfél év alatt amivel megajándékozott. Jó pihenést Mogyoró!

Aprócska gondolatok a hatalomról...

Sok embertársammal találkozom aki sok sok haraggal van teli a mostani vezetőkkel szemben. Hallgatom őket, az érveiket, olvasom a gondolataikat az interneten. Hihetetlen mennyiségű energiát tesznek olyan dolgokba, amelyet, ha egy kicsit végig gondolnának akkor sokkal szebb lenne az életük, és olyan dolgokat keresnének, amelyekből feltöltődhetnének, melyek mosolyt varázsolnának az arcukra, melytől összehúzott szemöldökük kisimulhatna. Mire is gondolok? Csak az emberre. Magunkra, ismerőseinkre, rokonaikra, távolabbi barátainkra. Egy játékra invitálnék mindenkit aki az előző csoportban van! Engedjük meg, hogy szárnyaljon a fantáziánk! Szabadon és minden erkölcsi kötöttség nélkül. Egy pillanatra álmodjunk, és vizualizáljuk azt hogy mi vagyunk egyedül ennek a kis országnak a miniszterelnöke.... Megvan? Szuper! Te kinek adnád a bankszektor felügyeletét? Az ellenszenves Pistikének aki igaz hogy Államigazgatási főiskolát végzett (de mindig beköpött a tanárnéninek, ha kisautóztál a pad alatt), vagy az unokaöcsédnek aki a fizetéséből és a juttatásokból 20%-ot vissza ad... Na látod, te pont onnan jöttél mint a vezetők... Nem vagyonos, birokos iparmágnás családból, hanem a plebs-ből... Egy pillanatra gondolkodjunk el. Ha van egy bölcs, és sokat tanult és sokat tapasztalt ember, akkor vágyik a hatalomra? Ugye nem, mert az felelősséggel jár. Döntések, népszerű vagy éppen népszerűtlen döntések sokaságával, mi vállalnák ezt a terhet? Á dehogy! Hiszen bennünk több az empátia, a szeretet érzés, hogy ezt magunkévá tegyük. Elmegyünk inkább szavazni, és feljogosítunk embereket, hogy hozzanak döntéseket mi helyettünk, néha olyanokat is amelyek nem kedvezőek a számunkra... A bölcs ezt kerüli mert nem vágyik a hatalomra! Meg van a saját okossága az élethez, és nem akarja irányítani, sem maga felé sem más felé... Vannak azonban akik a vágynak a vezetésre a hatalomra! Uralni és irányítani! Ők ilyenek, és el kell fogadni ezeket az embereket.Mert mi nem vállaljuk! Meg kellene adni a tiszteletet a hibáikért is. Értsük már meg, a hatalom vágy nem párosul a tudással, mert ellentmond egymásnak. Vannak akiknek az a dolga, hogy hatalmaskodjanak, és van akinek az, hogy ellentmondjon! Ám tisztelettel, és készen állva, hogy felvállalja ha az mondják: -Jó, csináld Te!"

Szavazati jogot a hörcsögöknek .... Azt hiszem tegnap este telt be a pohár a kutyásokkal... Ismerősöket töröltem az ismert internetes kapcsolat tartó portálról, mert elgurult a gyógyszerem. Miért is:-) Mert az emberi tényezőt nem végig gondoló ordenáré írások árasztották el az oldalamat... Mert nem szeretnék ilyen gondolatokat olvasni, mert megalázó, mert félelmetes, hogy ide jutottak egyes embertársaink.. Numero 1., Tegnapi hír! (aki megosztotta töröltem :-) csak mert) Valaki megosztotta, nagy bátran a következő hírt, melyet most saját szavaimmal tolmácsolok. "Kutyánkat elütötte egy autós, aki segítség nyújtás nélkül tovább hajtott"... Isteni hír! Borzalom! Kedves embertársam, egy pillanatra elgondolkoznál... mit keres egy eb szájkosár és póráz nélkül közterületen? Ez a te felelősséged, -ha tetszik, ha nem a "a rohangászó bolhafészek a tied"- te vagy a gazdája, te vállalod az általad tartott élőlény után a felelősséget... Tudod, ha én megállok hasonló szituációban, akkor kifizeted az autóm újrafényezését, esetleg az időveszteségért járó kellemetlenséget, és még lehet hogy meg is pofozlak :-) Mert képtelen vagy egy állatot tartani a társadalom szabályai szerint. Numero 2., Tegnapi hír (aki megosztotta töröltem :-) csak mert) Egy ember "szegény"kutyákat szexuálisan zaklatta egy menhelyen... Konkrétan a cikkből kiderült,hogy a férfi orálisan elégítette ki az ebeket, akik annyira szenvedtek tőle... Jaj szegény kankutyák, jaj a jogaik... Embertársam, nem gondolkoztál el egy pillanatig, hogy egy fajtársad, egy EMBER" hogy juthat ilyen szituációba? Ő egy ember! Valószínűleg segítségre szorul, nem a "bolhafészkekért kell aggódni akiket kielégített" hanem a te fajtársadért aki ide jutott.. Borzalmas, tudom... a mai liberális világ nem így látja, hiszen joga van mindenkinek... Csak a kötelességek tűntek el.. ám azok nagyon. Tényleg semmi együttérzés nem indult meg ezen szerencsétlen férfi iránt senkiben? Tényleg a kutyák jogai ez elsődlegesek, aztán a migránsoké és még mit tudom kié... szomorú voltam tegnap este, és tele kételyekkel, tényleg normálisak vagytok.... Numero 3., Tegnapi hír!(aki megosztotta töröltem :-) csak mert) Egy idős házaspár a teraszon tartott egy ebet. (nem korrekt, és felelőtlen viselkedés egy érző lénnyel szemben) A szomszédok feljelentették, a főbérlő felmondott nekik. A probléma megoldódott. Ám az egyik hozzászóló kiverte a biztosítékot... "Remélem soha sem kapnak sehol albérletet" Drága hozzászóló, remélem átérzed mit mondtál egy embertársadról... Akár milyen körülmények között tartja is az ebét, de ő egy emberi lény. Igaz nem tökéletes, és nem empatikus. Én sem értek egyet a leírottakkal, de tényleg egy embertársad ilyen körülmények közé kívánod? Félelmetes... Magam sem tudok azonosulni a azokkal akik a rájuk bízott élőlényekkel rosszul "kutyául" bánnak, de azért távol áll tőlem ilyen gondolat. Egy kicsit elcsúsztunk, mi emberek... kevesebb, játékbolt van Budapesten, mint kutyakaja bolt... A kutyák, macskák, a hörcsögök, az aranyhalak jogaiért aggódnak egyesek, miközben ennél sokkal nagyobb jogfosztottságban élünk, hála a liberális szemléletnek... Szemléletnek, vagy szemétnek... még ízlelgetem a gondolatot. Jog nem csak a tied, az enyém is... nem szeretnék ordenáré kutyaugatásra ébredni drágán megvásárolt öröklakásomban, mert épp a szomszéd kutyatartó... Nem szeretném az "aknákat" kerülgetni amit a felelős ebtartók házi kedvencei applikálnak a járdára. Nem jó, hogy kutya húgyszagú a társasházunk bejárata... Mert nem így akarok élni. És ebben pont az ilyen önző emberek akik saját örömükre tartják a "bolhafészkeket" gátolnak meg. Tegnap este a Nemzeti Dohánybolt, tele volt ebbel, én dohányárut mentem vásárolni, és nem szőrős négylábúakkal barátkozni. Az én hörcsögöm bent él a terráriumában, boldogan, senkit sem zaklatva, csak van... És Szeretve van...

Töprengések 2017.04.23.... I.

Megint olvastam, cikket, könyvet és írott szót, hallgattam élőbeszédet. Töprengek... A gyűlöletről, megfoghatatlan a számomra ez a szó, annyira tele van érzelemmel, kontrolátlan hevületekkel, megannyi, átlagember számára értelmezhetetlen töltéssel. Én nem szeretek! Tehát ellenérzéseim vannak bizonyos, dolgokkal, emberekkel, eszmékkel szemben. Ami azt jelenti számomra, hogy nem értek velük egy egyet, vagy nem ízlik az ízük, nem tetszik a színük, nem kellemes számomra a viselkedésük.... Mondanék egy példát... Visszaköltöztem hetedik kerületi hajlékomba, lassan én leszek a korelnök a "házban" az ottlakás tekintetében... nem vágytam ilyen kétes dicsőségre. Az örökösök, vagy eladták, vagy kiadták ennek a körfolyosós háznak a hajlékait... Aztán jöttek is minden féle lények.... cserediákok, homoszexuálisok, sárgák, barnák, és sötétek... Amivel talán nem is lenne gond. A gondom, ékes anyanyelvünk! Egy olyan házban nőttem fel, ahol mindenki mindenkit ismert, nyitva voltak a gangra nyiló zöld ajtók, több tucat otthon főtt ebéd illata keveredett a zsírszalonna sütés bűzével, és a szomszédok, szomszédoltak, kölcsönkértek, egymástól sót, paprikát és még ki tudja mit.... A lépcsőházban köszönték egymást a lakótársak, és ha lementek a piacra megkérdezték hozzanak-e valamit. Más lett a világ, és nem szeretem! Miért is nem? Mert egy, Budapesten vagyunk Magyaroszág fővárosában, ahol a hivatalos nyelv, a magyar! Nem kötelességem, szerbül, angolul, szuhaéliul, arabul, vagy németül beszélni. Kedves lakótárs, még ha ideiglenesen vagy is itt, tanulj meg köszönönni- magyarul. Te itt egy vendég vagy, akit ideiglenesen befogadunk. Tudod, és sokat utazok, sok országban hajtom álomra a fejem, és érzek annyi tiszteletet a nép iránt mely otthont adott, hogy tudjam saját nyelvén köszönteni. Megköszönni amit értem tett... Igen, mi kis nép vagyunk, de büszke! Nyelvünk már akkor élt amikor a ti nyelvetek még csak formálódott. Lehet, hogy most pillanatnyilag többen vagytok mint mi, de nálunk laktok... Gondolkozz el azon, hogy amikor nektek még országotok sem volt, nekünk már volt :-) És Anonymus "Gestáját" még mindig tisztán olvassuk.... Csürhe vagytok, mert nem akartok, nem tudtok beilleszkedni. Szánalmas bagázs. Az emberiség szégyene... Egy hont kaptok, nyomorúságos létetek síkján, de nem méltatjátok még arra sem, hogy értsétek... Egy utazó vagyok! Szeretem az ismeretlen tájakat, embereket, szokásokat! Jó ott lenni, és tisztelni az lakót. Élvezem a percet, a nyelvet, a pillanatot. Nem szeretlek benneteket! Nem gyűlöllek, mert akkor pusztítnálak benneteket. Csak nem szeretlek! Liberálisak vagytok, és nagyképűek, azt gondoljátok nekünk kell hozzátok igazodnunk.... Ti már rég eltűntök a sülyesztőben, létezéstek szintjén mi még akkor is létezni fogunk :-) Keverik a gyűlöletet a nem szeretemmel, mert ez így jó nekik! Akkor sem adok helyt, a kontrollálatlan buta érzelmeknek, még ha ezt is akarják gerjeszteni. Csak a szeretetnek, melyet hazám, és nyelvem iránt érzek....

Festmények, Gemälde, Paintings

Kalandok a vasúton (mások elmesélése alapján) II.

Személyvonat, álmos reggel, ködbe burkolózó izzad táj a homályos ablakon keresztül. Minden állomáson, megállóhelyen és bokornál megáll... Szürkeség, sárgaság, kilátástalanság a hétköznapok méla csattogása a kerekek alatt, melyet szívesen vesz át a fémváz, amely élő szöveteket rejt magába, mint egy fordított Terminátor... Igaz itt ebben a rejtelmes, mozdulatlannak látszó világban megváltoznak a szabályok, miközben kint suhan a táj, és riadt őzek, és félénk nyulak szaladnak a hófoltos világba... Vannak csodás hajnalok, ám az utazók többsége nem emeli áhítattal a szemét a felbukkanó, mindent elöntő rózsaszín ragyogásra, megmaradnak saját individiumuk fogságában, a saját kis zárt világukban. Van aki jegyet vált egy ilyen kéjes hajnali alkalomra, valaki bérletet, vannak a kiváltságosok akik kis hitelkártyához hasonló utazási igazolvánnyal jutnak hozzá eme nemes szolgáltatáshoz... Igen, és vannak akik igyekeznek elkerülni a jegyváltással járó kínos anyagiak rendezését... A történet, nevezzük Lajosnak az illetőt, pont a másik oldalon állt. A vasúttársaság alkalmazásában állt, és egyenruhát hordott, cigány származású volt, nem roma, mert romai például Marcus Aurélius, Julius Cesar, vagy Cicero volt, ha már annyira ragaszkodunk az angol nyelvhez, hiszen nem használt ruha bolt, hanem Second Hand, és nem árleszállítás, hanem Sales.... Szóval "Lajos" az egyik nap egy fiatalembertől kérte az utazásra jogosító igazolását: -Menetokmányokat kérem.... - jelezte hivatalosan szándékát. -Nincs jegyem... - felelte az utasnak látszó humanoid kinézetű. -Akkor pótjegyet is kell váltania- hangzott a szakértő válasz. -Miért? Mert cigány vagyok? - hangzott a liberális varázsmondat. -Nem, mert utazol... Egyébként meg mit gondolsz? Én Hófehérke vagyok...? :-) Na ebből az esetből nem lett faji megkülönböztetési probléma....

Szösszenet....

Ma az erdélyi vonaton, egy ifjú hölgy megpróbált meggyőzi arról, hogy a románok mind született sátánok. Aztán a éj rákontrázott, Brassóban egy éjjel nappali boltban mindig akkor van pénztár váltás amikor a "Hargita" megérkezik éjjel háromnegyed tizenegykor... Ilyenkor, tekintélyes sor alakul ki a reményeink szerint megnyíló pénztár előtt.... Egy román fiatalember észrevette, hogy bóbiskolok a sorban három csokival a kezemben, előre tessékelt, majd a többi kosarát csordultig vásárló honfitársát is megkérte, engedjenek előre.... Közben azt is megtudakolta, honnét jöttem, tehát azt is tudta magyar vagyok! És mindenki előre engedett. Románok voltak, nem Székelyek... Ők nem engedtek volna előre... Köszönöm!

Kedves Szakértők, Ellenőrök, Főnökök!

Szerintem most telt nálam a pohár.... ez csak egy "Hargita" éppen ma este, de említhetnék más járatokat is. Veszitek fel az embereket, akik minket, akár egy 16 órás alig pár órás alvásos út után "elszámoltatnak".... Titeket ki számoltat el? Gáz lenne ez a kérdés mi? Mi vállaltuk amit vállaltunk, magányosan, magunkra hagyva járjuk Európa sötét tájait, még sötétebb emberekkel.... na azért nálatok jobbakkal. Miért is? Mert ők nem kártékonyak, nem minket akarnak nyírni, csak alapvető szolgáltatásokat kérnek. Igazuk van! Vállaltuk a munkát, normális körülmények mellett, ezt nektek kellene biztosítani, mindig.... most sincs tésztaszűrőm, se szelet kiemelőm.... Az olajos sültet mibe készítsem? Az egy magas falú lábosban? Amelyben a vizet forralom, amikor nincs 230 Volt, a vízforralóban? Tévedtek, nem fogom az alacsony oldalfalú lábosban forrósítani az olajat, nem lesz olajos sült :-) Dunsztotok sincs mit csinálunk.... Mert csak a saját kis íróasztalok izgat benneteket, szánalmasak vagytok, mert mi tartunk el titeket, ha tetszik, ha nem.... Elküldtök négy napra, se szekrény, se átöltözési lehetőség? Tényleg feljelentkezéskor, az utcán hordott ruhában kell megjelenni? Majd abban lépünk a konyhába.... remélem otthon így van nálatok.... Egy áldott lélek sem jött el velünk még soha egy négy napos útra, vajon mért? Mert tapasztalna, mert empátia ébredne benne? Ellenőrizni, az megy, kiválóan.... Ám ígérem, az első ellenőr tanuljon ukránul, mert sem időt, pénzt nem fogok sajnálni, hogy emlékezetessé tegyem a pillanatot.... Mert én egy egy ilyen szemét vagyok.... Ám szemet szemért.... ha van olvasottságotok. Alszunk pár órát, háromszor ellenőrzitek az elszámolásunkat.... Majd napokkal később, benyújtotok hiánylatokat? Vicces :-) Tudjátok, a pénztártól való távozás után, reklamációt nem fogadunk el:-) Milyen gáz volt a 2015-ös Pszi tesztetek.... kiderült sok minden, gáz hogy okosabbak vagyunk nálatok, jobb a probléma megoldó képességünk... Remélem sírtatok... Mennyire alkalmatlanok vagytok arra amiért felveszitek a fizetésetek.... kellemetlen mi? Szakértősködtök, aztán hirtelen megjelenik a Bolognai spagetti az étlapon és leveszitek a reszelt sajt mennyiségét.... ennyit a szakértőségről.... persze mi majd bűvészkedünk a fél adag reszelt sajtokkal, aztán jön a nagy tudású ellenőr, és az orrunkra koppint. Mennyire elegáns lenne ha felállnátok, és felmondanátok azonnali hatállyal, de erre képtelenek vagytok.... Mert olyan vagyok amilyenek... és nem is értitek miről ad nektek tudomást a plebs.... Soha nem végeztetek ilyen munkát, csak iskolapadokat koptattatok... ennek az eredménye a szálka a seggetekben, mert nem tudtok nyugton maradni, csak izegtek mozogtok... mint a kukacok.... Láttátok volna a ma reggeli tányérokat amit kaptam, Nektek tényleg kivittem volna benne az ennivalót, normális embernek, nem de nektek igen.... Aztán ez a fantasztikus megoldás, a pumpás víz :-) Próbáltatok már így mosogatni? Sejtem, hogy nem... Miközben a pumpát ütögettem, remélve, hogy le tudom öblíteni a habot, arra gondoltam, hogy a szakértő fejét ütögetem, aki ezt a remek ötletet kitalálta... Ám tudom, hogy ez egy ilyen világ, mert az "értelmiségnek" az egyetemet, főiskolát végzett butaságoknak is munkát kell adni. Mi lenne, ha egymást ellenőrizgetnétek, játszanátok főnökösdit, szakértősködit (na jó ez magyartalan volt, talán a szakértő-élősködit jobban hangzik) Hazafelé elromlott az étkezőkocsi fűtése,és az egész konyha leállt... egy forró italt nem tudtam adni a vendégeknek, persze megláttam a pozitív oldalát a dolgoknak, nem kellett hűteni a sört, sem a Cézársalátát... fel is hívtam a vendégek figyelmét a remek opciókra, de ők csak meleg dolgokat kívántak a jéghideg kocsiban... Kaptam egy olyan céges csili-vili telefont,amely "masszírozós" de le van tiltva, csak segélyhívásra alkalmas.... A diszpécsernek, aki nem volt egy Tündér... eszébe sem jutott az opció, hogy üljek át addig a meleg, osztályos kocsiba... Még visszahívni sem volt érkezése... annyira elfoglalta a tevékenysége délután kettő körül, amikor annyi vonat indul, és még több érkezik... A borzalmas az, hogy még nem is értitek miről szól ez az írás:-)