Simogatás...

Csodás volt a mai késő délután.
Még csak október elejét írtunk, de a nap már fáradtabban bukott le a felhők mögé, vérvörösre izzva, mint aki vércseppjeit hullatja a tájra.
Bácska végtelen rónaságain szalad a vonat, és mint egy National Geographic műsort néztem volna a nagy felbontású tévéképernyőn. A termés nagy részét már learatták, és az őszi szántások is felbarázdálták a sűrű zsíros fekete földet. Remegő őzek, és szarvasok még bogarásztak némi eleség után a tarlókon, fürge nyulak csodálkoztak az elrobogó vas szörnyen, nem értve annak értelmét, hisz a nyuszik ritkán vonatoznak.
Visszavonhatatlan őszi naplemente volt, sárguló falevelekkel, az elmúlás és a megpihenés ígéretével. A szél is már hideg fuvallatokkal tett esküt a nyár végére, egyre több levelet hívva egy furcsa színkavalkádos táncba.. Melynek a végén a levél, lehull a földre, összetapad társaival és sárga, vagy vörös színét felcseréli egyre komorabb barna árnyalatra, és újra táplálja a földet, elmúlásával is az új élet ígéretét élteti...
A vörös nap pedig bújócskát játszik a felhőfoszlányokkal, még megvilágítva, és fényjátékot játszva a világot. A felhők mögül fénypászmák simítják végig a bordás, ráncos földeket, mintha aranyfésűként kisimítanák Föld Anyánk ráncait. Persze ez csak a képzet játéka, a fény nem mozdítja a felforgatott, beszántott rögöket, csak a Nap lebukása utáni sötétségben tűnik ismét teljesen simának a táj. Az áldott sötétség eltakarja az évezredes ráncokat, és némi csillag porral hinti azokat tele, mint fáradozása jutalmául, hogy pihenj egy kicsit...
Osztályidegenkét szemlélem a harmóniát, melyet vonatunk dübörgése szakít félbe, és több tonnányi vas nyomja Föld Anyánk arcát...
Ám ő mégis mosolyog, gyermekei létének örül, mint ahogy azt minden szülő teszi. Önzetlenül ad, és oly keveset kér cserébe...
Csak egy imát, egy kis figyelmet, némi szeretetet...
Nagyon szeretnünk kellene őt, és a Napot, a Holdat, a csillagokat. Hozzánk képest ők ősöregek, és adták amit tudtak...
Nekünk csak át kellene ölelnünk ezt a nagy nagy szeretetet, hiszen viszonozni soha sem leszünk képesek, csak élvezni!
A Nap ugyan úgy süt a szegényre és gazdagra, nem tesz különbséget, az eső ugyan úgy éltet válogatás nélkül.
A csillagokat sem Cinema City árai szerint láthatjuk 3 D-ben...
Vagy ez már nem érték?
Tegyünk mindent azzá, és boldogabbak leszünk.
Csak látni kell az ajándékba kapott világot...