Ma ismét megnéztem, az "Út című filmet. Lehet, hogy provokatív a gondolatom, de egy pillanatban az rémlett fel bennem, minden apa egy Jézus, aki megjárja a saját Golgotáját, hogy megváltsa a gyermekét a jövő számára... Az elején kezdeném... Saját apámmal nem tudtam jó viszonyt kialakítani, mert ő a saját Golgotáját járta,megannyi dühvel, indulattal, előítélettel, aztán fordult a kocka, amit addig értéknek mutatott megtagadta, sőt más oldalra állt... sokat töprengtem ezen, keresve a megvilágosodás jeleit, ám halála és gondolatai melyeket ránk hagyott, nem a megvilágosodásról, a megértésről, csak a haragról szólt.Inkább féltem, mint szerettem őt, sok estén kívántam, ne érjen haza elalvásom előtt. Anyám sem védett agresszív önpusztító ösztöneitől, csak a nagymamám volt képes elé állni...
Kaptam egy mintát, talán nem a legjobbat. Eskütettem, nem ilyen leszek... megszegtem, nem jó érzés. Elhagytam az "Utat" amelyet járnom kellett volna. Gyermekeim, sokszor felhánytorgatják ezt pedig próbáltam megváltozni... Talán sikerült. Ma már felnőttek! Eltudom fogadni őket olyannak amilyen emberek lettek, tisztelem,és becsülöm amit tesznek. Csodálom őket,mert annyira szép emberek, még nincsenek megrontva, csak élik életüket.
Nem tudom, mit gondolnak rólam, egy idióta alkesz vagyok, mert megiszom a magamét, csak úgy lazítás képen, a páromtól is megszoktam kapni a magamét...
Nem hinném, hogy rossz ember vagyok, talán csak átlag. Néha lazítom a terhet, melyet magam vállaltam. Nem lettem tökéletes, nem volt célom, csak éltem életem, ahogy nekem jó volt.
Ma egy kicsit átjött a film metaforája.. látom a pusztulatot az emberi világban. Nem szürke, a fim itt túloz... ez a világ fehér és feketének látszik. Vándorlunk egy kietlen tájon, sok emberevővel találkozva, toljuk a bevásárlókocsinkat a javainkkal, ha elveszítjük kétségbe esünk. Ha nagy akcióba esünk akkor örvendezünk, és lakomázunk.
Ám a film, ennél is többet üzen, egy apa és gyermek kapcsolatot, ahol hol az apa, hol a gyermek a tanító. Apaként nem könnyű a helyzetünk, mert példamutatással, eredendő elvekkel kell segítenünk gyermekeinket, mely gondolatok, amikor mi felnőttünk követendőek és értékesek voltak. Ám az idő telt, a gondolatokból, az értékekből csak frázisok maradtak....
Egy megfoghatatlan érzés marad csak,melynek definícióját még a bölcsek sem voltak képesek meghatározni a "Szeretet"
Nem mustárral puhára főzve...
Hanem csak úgy. Mennyi minden van ebben a szóban.. felsorolni is lehetetlen. Kibonthatatlan érzés, megköszönöm, hogy megadatott...
Mellesleg, mindannyian toljuk a bevásárló kocsinkat, a borús ég alatt, pusztuló erdők között, emberevők között még ha nem is szó szerint..., és a jövő nemzedékének jobbat kívánunk...
