Visszatükröződések 3.

Átléptük az osztrák határt... érdekes módon rögtön símább lett a kocsi futása, olyan mint ha vajon gurulnánk a csendes kis falvak között. Nincs még késő este, de már az állomásokon ritka vendég az utas. A padok is hiába várják a rajtuk megpihenni vágyókat, és a sárga lámpák fénye sem vet árnyékot a vonatravárók sötét alakján. Békesség lengi körbe a tájat, és nyugalom. Igaz ez nem egy zajos fővonal, inkább csak fontos mellékvonal. Nincsenek gyáróriások vagy félelmetes ipartelepek a vágányok mellett, inkább csak kisebb üzemekhez, mezőgazdasági épületekhez kígyózik ki egy egy vágány. Szeretem ezt a vidéket. Jó suhanni a sötét tájon, nem ébresz félelmetes, vagy bajlós gondolatokat mint Erdély tájai, inkább vidám és szórakoztató mint egy osztrák sramli... Legutoljára mikor erre jártam, Szent Este volt, és nagyon lehangolt a kiürült vonat, a néptelen utcák... értéktelennek tűnt az az utazás. Ráadásul egy csomó kétséget és fájdalmat is becsomagoltam arra az útra, amelyet igyekeztem gyakran megízlelni. A magányosság és kapcsolat között álltam félúton. Milyen furcsa is most visszanézni akkori önmagamat, pedig nem telt el egy hónap a két utazás között. Mennyire elkínzott volt a tükörképem az ablakban, mennyire nem akartam látni, mert tudatom hátsó bugyraiban teljesen tisztában voltam azzal, ez az én döntésem. Most ha belenézek az ablakon remegő tükörképbe egy más embert látok, még rá is tudok mosolyogni, annyira megváltozott a kép. Köszönhetem ezt a páromnak, és önmagamnak, hogy meg tudtam hozni azokat a döntéseket, melyek a helyes útra tereltek. Nem szeretném leírni, hogy vissza mert az az út nem volt helyes csak nagyon kis százalékban. Ki kellett rostálni és még mindig van mit kirostálni amelyek talmi ábrándok felé hívogattak... Kezdem megérteni Odusszeusz bolyongásainak különböző stációit, amelyek sokszor szerették volna, hol kényszerítéssel, hol csábítással eltéríteni céljától, hogy Haza találjon. Ha már a régi bölcseleteknél tartunk, valakitől hallottam: -Az otthonod mindig ott van ahol Te éppen vagy. Nos igen, de ehhez magában kell lenni teljes egészében az embernek. Megbékélve képességeivel, adottságaival. Azt hiszem ez a legnehezebb a világon. Annyi féle dolgot próbálnak a nyakunkba akasztani az évek folyamán, hogy az elmondhatatlan. Sokszor nem is tudjuk melyik a mienk, és mely amelyet csak úgy ránk biggyesztettek. Felállni és lerázni ezeket a láncokat az a nehéz döntés, mert hirtelen ott állunk önnön egyszerű meztelenségében, és ez szép... először riasztó, amikor nincsenek kész sablonjaink az helyzetekre, ám ha önmagunkat adjuk, akkor mindenki számára a legjobb megoldás születik. Mert nem lesz benne kényszer, csak tisztaság. Annyi tisztaságot kaptam az elmúlt időszakban sok körülöttem lévő segítőszándékú embertársamtól, hogy be kellett, hogy érjen bennem is. Persze nem megy egyszerre a láncok és a berögzöttségek letétele. Nap mint nap kapom az újabb jeleket, mi az ami még régi énemhez köt... csak egy kis idő elteltével meglátom a hibát amit elkövettem, és átértékelhetem azt hogy a jövőben már ne a bevált sablon szerint cselekedjek.... Azt hiszem pont ez a különbség a két táj és az ott lakó emberek életvitelében és gondolkodásmódjában is, az egyik szenvedni akar, a másik megélni a jelent a maga feladataival, vagy csodáival együtt

Visszatükröződések... 2.

A mai nappal, nem tudom mit kezdjek....
Érdekes volt, és meglepetésekkel teli. Nem is tudom hol kezdjem... Reggel "KicsiCsodától" hűvös tényfeltáró telefon..., aztán két izgalmas kezelés a vidéken, jó negyven perc vonatozás után, az alföld felemelő irányába... Majd hazaút egy modellezőtárs precíz elmesélésével hangulatossá téve, aztán egy telefon "KicsiCsodától" amely felvillanyozott, siettem vásárolni, mindenféle csacskaságot, forró pillanatok, négyszemközt, amelyekkel nagyon feldobott....
Csodálatos közös sütizés, vélemények cseréje és ütköztetése édesanyjával... Forró csoki tejszín  habbal, és csokiöntettel, virág kavalkád az asztalon... Mind csoda és csillogás, közben hamis felhangok, amikor előző párjához hasonlított....
Megértem évek emlékeit, de én nem olyan vagyok, lehet olyannak látni, de egy másik egyéniség vagyok, igen megvannak a magam korlátai, és berögzöttségeim, ám én hajlandó vagyok változtatni. Mint ahogy meg is tettem, és tenni is fogom, főleg ha kapok hozzá külső segítséget....
Majd találkozás, közös vacsora csemetéimmel, aztán egy társasjáték... majd a végén lányom kérése, egy decemberi dátumhoz köthetően, melyben azt ecsetelte, hogy ha legközelebb jönnek a párjával, ne igyak annyit... ez csak azért volt érdekes a számomra, mert ez volt a "0"-dik nap a "KicsiCsodával" és nem emlékszem rá, hogy részegen (ahogy leánygyermekem fogalmazott) mentem volna át hozzá... Szerintem ki is dobott volna... Ám azt hiszem ez reflexió egyik nem túl régi történetemre, egy betépett kollégával, és így megértem... Mindannyian mit akarunk a másikban látni... Bocsánatot kértem tőle, mert nagyon szeretem, ám még vizsgálódok a múltban...
A napot "KicsiCsoda" SMS-e zárta, hogy elmentek lefeküdni.... mert elfáradtak... Megértem, de előtte  egy telefon nem fért volna bele a keretbe? Nagyon szerettem volna hallani a hangját, a csacsogását... Őszintén mondom, nagyon örülök hogy megtalálta a családját, nekem sajnos nem sikerült az elmúlt években, valószínű, hogy ez lesz az én blokkom...
Ám én saját közös családot szeretnék, Vele! Amikor letettem a voksomat a közös csemetés életre, én komolyan gondoltam, mi együtt közös kötelékben....
Nagyon bánt a mai napig amikor egy szerinte bíráló blogom után kijelentette, hogy nem fogja olvasni az írásaimat... Ez csak azért érdekes, mert névnapi ajándékot szerettem volna neki készíteni, régi levelekből (így feladtam), és ő is nem egyszer írta le negatív tapasztalatait régen... Aminek én "örültem" . Szerettem kapcsolatunk kezdetét, mert sok mindent írásban osztottunk meg egymással, Annyira egyszerű volt minden, válasz és reakció.... olvastam, és könnyeim kicsordultak...
Szerettem volna ezt az állapotot felidézni írásaimmal, gondolataimmal...
"KicsiCsoda" is az a típus aki írásban könnyebben kommunikál a problémákról, és az érzésekről, mint élő szóban...
Mellőzöttnek éreztem magam a mai estén, mint már sokszor... az elmúlt napokban. Szeretném elmondani amikor egyedül volt, annyira egyedül, mint ahogy én tudtam egyedül lenni, egy élő apával és egy élő anyával, akkor csak én álltam mellette. Bátorítottam, öleltem, vigasztaltam... Nem viszonzásért, csak mert szüksége volt rá... Nem viszonzást várok, csak valamit... Igen azt hiszem, valamit megtanultam, ha én nem állok ki magamért akkor senki sem fog, hiszen senki sem látja fontosnak!

Életünk érzelmei Part II. 001

Ma és tegnap jéghegyek repedtek meg, olyan olvadás indult meg amilyenre nem számítottam! Nem tudhatom, minek köszönhetem ezeket a változásokat, de nagyon Köszönöm! Mint ha 2015 a csodák éve lenne... remélem az lesz, én a magam részéről mindent igyekszek megtenni, hogy az legyen.
"Teremtsünk csodákat!" ez lesz az idei évi jelszó!
Ma "Kicsi Csoda" nagy csodát teremtett! Elnézést amiért időrendi sorrendben visszafelé haladok, de ez a mai este mérföldkő volt kapcsolatunkban! Mi történt? Tulajdonképpen semmi, de még is.
Mikor elindultam tőle, még az első lépcsőfordulónál sem jártam, amikor kinyílt az ajtón a kis ablak, és Ő ott állt mögötte, pihe-puha köntösében és integetett nekem... Az elmúlt két évben ez nem történt meg soha...., búcsú, az ajtó bezárult, és én még vetettem egy vágyódó pillantást a bezáruló nyílászáróra, pont onnét ahonnét mai is, de legfeljebb a kulcscsörgését hallottam a zárban...
Köszönöm Neked "Kicsi Csoda" ezt az integetést!
A másik meglepetés a héten, a csütörtök délutáni találkozó volt, egy lelketlen állmáson a KöKi-n, a vonatunk begördült Belgrádból az állomásra, én éreztem, hogy ott lesz, csak nem akartam elhinni, mint a gyermek amikor olyan ajándékot kap, amelyről úgy gondolja nem érdemli meg....
Megérdemeltem, ott állt a peronon kapucniban, sállal körültekerve, - Kökin mindig fúj a hideg szél-, én rohantam feléje mint egy kamasz amikor észrevettem....
Ölelés, csók, pár perc beszélgetés, - csoki, újság amit nekem vett! Majd pár perc meghitt magány az első osztályon, kezek egymásba fonódva, vágyódó tekintetek.... mérhetetlen szeretet...
Minden a miénk volt az Ő döntése miatt... Köszönöm!
Utazó ennél nagyobb ajándékot nem kaphat! A "Kedvest" aki várja csak 10 percre is....
Legutoljára ilyet sorkatonaként éreztem.... Ám akkor még nem tudtam értékelni a nőt aki magát adta, szerencsére most már igen, felemelő és csodálatos érzés volt....
Azt hiszem ezek a pillanatok amiért érdemes élni...
Érdemes élni!

Visszatükröződések...1.,

Vonatok... éjszakák, és nappalok...
Tájak, emberek, napszakok, évszakok,
Ha kinézel egy ablakon, és figyelmesen nézel mindig feltűnik saját önarcképed. Ahogy elkezd kint sötétedni egyre erősebbé válik a tükörképed, és amikor teljesen leszáll az éj akkor előtűnik igazi önvalód... félelmeid, erősséged, fájdalmad, és mosolyod....
Hónapokat utaztam félelmeimmel összezárva. Düledező kunyhók, kóbor kutyák, elhagyott tanyák, lepusztult gyáróriások közt kanyargott velem a vonat... nem volt végállomás sehol, csak az utazás, csalódott emberek, fájdalmakat bőröndjeikben cipelő utasok, kitaposott koszos cipőjükben gyalogoltak az életemben... Alkoholisták, nikotinfüggő sárga ujjú kísértetek merengtek a lassan buborékjait vesztő, melegedő söreik mellett... mind arra várva kinek mikor szívhatják a vérét, a szellemét és lelkét. Én odaadtam nekik, a bennem cipelt fájdalom, és magány utat engedett ezeknek a lényeknek...
Szenvedni akartam, vezekelni saját ostoba, öntelt döntéseim miatt, amelyeknek nyomát kutatva jutottam el a szűz hóban a megoldáshoz, a tisztasághoz....
A kilométerek megszépítettek, lecsiszolták lelkem vadhajtásit, majd begyógyították mély sebeit. Köszönöm a távolságoknak a magányos éjszakáknak a pillanatokat amelyek lecsiszolták lelkemről és arcomról a ráncokat, melyeket magam varrtam oda. Kemény munka volt, hiszen ahányszor a tűt beledöftem saját lelkembe, és bőrömbe egy régi emléket rögzítettem megváltoztathatatlanul magamhoz. Aztán jöttek egy állomás futó fényei, egy lilában, rózsaszínben játszó hajnal, majd a havas mezőn futkározó nyulak....
Majd jött egy bécsi advent, ahol a kiállított fenyőfa tüskéi mint töviskoszorú martak belém, egy magányos elveszett karácsony Golgtájaként....
Ma már másképp van... vidám ablakok fényei ragyogják be a tájat, kivilágított keresztek mutatják az utat a hegytetőkön, és szűz hó roppan a kerekek alatt miközben a jéggel borított felsővezetéken csillagszórót játszik az áramszedő... Vidám őzek versenyeznek a vonattal, és büszke szarvasok hajtják meg agancsukat a száguldó vascsoda előtt... Én nézem őket, és örömmel töltenek el, élményeket adnak, melyek újabb utakra csábítanak, mert már vár valaki..., mert már vagyok valaki!
Eltűntek a kísértetek, az ártó démonok. Megsemmisültek, felemésztették önmagukat a sötétségben, megriadtak saját tükörképüktől az ablakokban... Ma már csak valóság van, feladatok melyek örömmel töltenek el, és újabb feladatok melyekhez a hegyek és a befagyott pocsolyákon visszatükröződő nap vagy holdfény adnak energiát....
Köszönöm a létet, köszönöm jelen feladataimat, és köszönöm hogy ráébresztettek az idő fontosságára! A múltban sok időt kaptam, és nem jó sáfára voltam... mulasztottam csak, és kitölteni igyekeztem...
Aztán segítettek és megértették mennyire fontos az idő... melyet a kedveseddel töltesz, csak fél órát, látszólag semmit nem téve összeölelkezve pihentek, vagy éppen csak összefuttok pár percre... Már értem és köszönöm a pillanatokat is melyek olyan csodálatosak, hogy akár egy egész teljes élet beléjük fér... és van akinek ez sem adatik meg... Nekem megadatott, és méltó leszek rá!

Egy Barátom Karácsonyi levele....

Már múlt a karácsony hangulata amikor az FB-n egy levelet kaptam egy nagyon kedves barátomtól akit egy régi borzalmas cégnél ismertem meg, és váltunk mindketten az ellenállás biztos pontjaivá.... :-)

"Van egy barátom. Szeret egy lányt. Egyszer azt mondta nekem, elhagyja, mert a lánynak még komoly tervei vannak az élettel - ami érthető, tette hozzá - ám ő már nem akarja elölről kezdeni a családosdit. Próbáltam igazi barátként viselkedni, és azt mondtam neki, megértelek. Te már végigcsináltad ezt, pontosan tudod mivel jár. Mivel jár nem inni egy pohár bort, mert lehet hogy este az ügyeletre kell vinni a csemetét, kocsival. Vásárolni holtfáradtan teszkókban, éjjel nem aludni, pelenkázni zöldetkakilóst. Kirándulni, óvodába, iskolába vinni, nevelni, aggódni, és maradni a családban akkor is, ha a szíved mást mondana, mert a csemetéknek család kell.
Pedig szívem szerint ordítottam volna: NE TEDD! NE ENGEDD EL! Zsolt, ez egy olyan kincs, ami egy életben, ha egyszer van, az már sűrűnek és soknak számít! Mert van akinek egyszer sincs! SZERESD azt a lányt! Nem vagy öreg, a szíved tele van élettel és energiával.
De nem ezt mondtam, és most látom mekkora hiba volt.
És örülök, hogy ez a hiba nem lett visszafordíthatatlan.
Soha többé ne hallgass rám, amikor csak részben értelek meg, de teljesen visszaigazollak. 
Mint barátot, nagyon szeretlek, és drukkolok neked, Zsolt! Drukkolok hogy sikerüljön, és csodálatos életetek legyen. 
Remélem sikerülni fog, és megélhetitek a kölcsönös szerelem csodáját teljesen és számotokra örökre.
Hidd el, ennél nincs magasabb rendű, és fontosabb dolog.
A megélhetés.... ..megoldjátok. Anélkül is hogy rendszeresen és hosszú időre el kelljen válnotok. tudom, mert okos, értékes, és talpraesett ember vagy.
Ezzel kívánok Neked, Nektek Boldog Karácsonyt!
Talán egy pár igaz-baráti szó is felér némi "csacska ajándékkal"  
Legyenek ezek a szavak most az én ajándékaim. 
Szeretettel: "NpL" (a csavarhúzóval mászkáló programozó )

Ezek a szavak december 27-én érkeztek el hozzánk, nem mondom, megkönnyeztem őket! Köszönöm barátom szavaidat, a legnagyobb karácsonyi ajándék volt! Mindkettőnknek! Nagyon találtak gondolataid, és érzéseid, melyeket megosztottál velünk. Már azt hiszem mind a ketten túl voltunk a felismerésen, és leveled csak megerősítés volt a számunkra, de nagyon fontos! Rajtad kívül csak egyetlen egy ember tudta kifejezni örömét kapcsolatunk újra éledése láttán... 
Köszönöm, hogy velünk voltál láthatatlanul is a problémás sok megoldásra váró pillanatban, és a végén megosztottad velünk szavaidat!  
Igazad van, a barátaink életéből csak részigazságokat ismerünk, néha a családtagjainkéból is.... A másik sugározza magabiztosságát, eltökéltségét és mellé állunk.... szolidaritásból, liberalizmusból... és még egyéb ezer ok miatt....
Nagyon fontos volt, hogy rájöttem mit vettem el "KicsiCsodától", és magamtól is... igen már tudom, és a felismerés óta értem a korlátaimat is... 
Mindkettőnknek nagy lendületet adtál, hogy túllépjünk a múlt hibáin, tévesen értelmezett gondolatain.. Mindig jönnek az új tanítások... új év napján egy olyan fiatalemberrel utaztam akinek nem adatott meg   negyven éves koráig nem a "KicsiCsoda" hanem a "NanoCsoda" sem:-Mert van akinek egyszer sincs! 
Igen, könnyű amikor az ember magabiztos és eltökélt.. aztán jön egy kis seb a kisujjára, rögtön milyen fontossá is válik ez az elhanyagolt testrész... Hát még amikor kiderül, hogy a jobbik felünket készülünk elhagyni..., valami érthetetlen, és értelmezhetetlen szabadság vágy miatt...
Sokat tanultam, és lelkembe írtam, mindent meg lehet javítani, csak hinni, akarni és szeretni kell!
Köszönöm soraidat, csodákat rejtenek!
Mindig hittem, hogy minden ember pillanataiban megjön a tisztaság, és a megvilágosodás... Benned amikor  ezeket a sorokat írtad ott volt mindkettő!

Köszönettel a "Vigyorgó Gondviselés"

életünk érzelmei 21.

Elérkezett az utolsó nap amit mérföldkőnek tartok az életemben...
Búcsút vettünk Bécstől, és szerencsére sokan voltak akik beültek az étterembe... Így aztán nem a várakozás szorongó, vagy éppen feszült pillanataival teltek a percek...

A délután egy részét együtt töltöttük "KicsiCsodával" nagyon aranyos volt, és csodálatos pillanatokat éltünk meg együtt. Annyira hihetetlen, hogy egy új kapcsolatot kezdünk majdnem négy év után.... Újabb megoldásra váró feladatok, újabb súrlódások, illetve a régi hegek eltüntetése...
Azt hiszem ez lesz a legnehezebb... egy teljesen új kapcsolatban az emberek minden fajta tapasztalat nélkül indulnak, egy ilyen esetben viszont mint a miénk, nehéz letenni a múlt sebeit.... Nagyon komoly feladat ez mindkettőnknek, de hiszem, hogy megbirkózunk vele....
Ha mindketten megadjuk a másiknak a segítséget a kellő pillanatban le tudjuk nyomni saját elvárásainkat a másik érdekeinek figyelembe vételével akkor, sziklaszilárd kapcsolatot lehet építeni.
Ma még megbotlunk a múlt hibáinak árnyékában, ma még esetleg nyomasztanak hosszú hónapokon keresztül kísértő bántó gondolatok, de fogjuk egymás kezét, és ha kell felemeljük a másikat.
Este elment német nyelvtanfolyamra, eléje mentem.
Mivel ma telt le az általa kért 14 nap, egy szál rózsával a "körúton" megkérdeztem, akar e társam lenni....
Elmentünk vacsorázni az egyik kedvenc éttermünkbe, igaz csak levest ettünk mind a ketten, de nagyn szép volt a pillanat....
Ez a blog sorozat eddig tartott..... Köszönöm a pillanatokat, köszönöm a gondolatokat, és az érzéseket bárkitől is származtak.....
Nagyon sok segítséget kaptam.... Látom már mit kell tennem!

életünk érzelmei 20. Mínusz 3. nap a 14-ből

A hajnali ébresztő még mindig hóeséssel fogadott minket a szerb fővárosban, de mire elindultunk az állomásra, akkora abbamaradt. Készült egy két fotó a reggeli fényekben, sikerült beszereznünk a legfőbb zsákmányt, - a hűtőmágnest :-) Majd egy forró tea és kellemes reggeli társaságában elindultunk a határ felé ragyogó napsütésben. Nagyon komótosan haladtunk a határ felé, jóval dél után értük el. Rávettettük magunkat telefonjainkra, és gyorsan beszereztük a szükséges információkat...
A nap folyamán sokszor sikerült beszélnem "KicsiCsodámmal" ami nagyon feltöltött!
Sajnos a kevés vendég tisztelte meg kocsinkat, aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy újra Bécsben vagyunk!
Elfoglaltuk a szállást amelyre nagyon vágytunk a szerb hotel után....
Ismét éjszakába hajló dumaparti, aztán szunya....
Már csak ez az egy éjszaka a Kedvesem nélkül....
Nagyon hálás vagyok amiért ez a pár nap ilyen gyorsan eltelt.... azt hiszem ha az ember kiegyensúlyozott és tudja, hogy hazavárják akkor sokkal könnyebben veszi az ilyen távolság adta akadályokat....
Köszönöm "KicsiCsodának" is a sok telefon mellett töltött percet amikor hallhattam a hangját!

életünk érzelmei 19. Mínusz 4. nap a 14-ből

Nos azért az első bécsi éjszaka nem telt eseménytelenül, mert "KicsiCsoda" elment egy salsa buliba, ahonnét írt egy SMS-t, amely nem volt éppen jó hangulatú... Erre én válaszoltam neki, aztán írtam még gyorsan vagy hármat... :-) Már kezdem megszokni az SMS írást :-) Közeben az idő haladt előre, kollégámmal éppen a világot készültünk megváltani, -persze csak a saját világunkat... Nagyon sokat tanultam, tőle, olyan eseményeken ment keresztül az elmúlt hónapokban... Az én kálváriám hozzá képest gyerekjátéknak tűnt... Köszönöm, hogy hozzám könyörületesebbek voltak az égiek! Nagyon szép volt, ahogy levonta a tanulságokat, az autóbalesetéből, és az egyéb figyelmeztető eseményekből...
Jóval egy óra után tértünk nyugovóra... ám a "KicsiCsodától" nem jött az üzenet. Persze rögtön elkezdtem agyalni: biztos ellopták a mobilját, táskáját, beitatták, bedrogozták.... esetleg valami vérbő latin táncos elcsábította... szóval volt pörgés a gondolatokban...
Fél óránként ébredtem fel, és nézegettem a kijelzőt.... de  semmi....
Reggelre jócskán bepánikoltam....
A helyzeten az is rontott, hogy Bécsben vasárnap csak a törpe boltok voltak nyitva....
Aztán a vonat elindult velünk Belgrád felé, - elég magányosak voltunk az étkezőkocsiban :-)
Már alig vártam, hogy határt érjünk..... és valami emberi időpont legyen...
Aztán egyszer csak a határ előtt pár kilométerrel megszólalt a telefon, egyet pittyentett... Ő volt, nagyn örültem neki, mert egy csomó kérdés megoldódott....
Rögtön visszahívtam, és nagyon örültem álmos kis hangjának, mert kiderült, hogy a buli annyira nem nyerte meg a tetszését, és így fél egykor elindult haza... Üzenetet meg azért nem írt, mert nem akart felébreszteni, azt hitte már az igazak álmát alszom, és a kollégámat sem akarta a telefonnal zavarni...
A nap poénja, megkértem lánykámat, hogy egy pár dolgot hozzon ki a vasútállomásra, köztük 2 csendes, és két buborékos ásványvizet... Amit ő rendesen félreértett, és kartonra értette :-) Köszönöm nekik a segítséget....
Az út további része eseménytelenül telt, elkészítettem a tócsnit, aztán végig havazásban utaztunk Belgrádig. Ahol még dúsabban esett az égi áldás.... Könnyen megtaláltuk a szállodát, amely erősen az ötvenes évek menekült szállóit formázta.... A boltot ahol be tudtunk egy két apróságot vásárolni, már nehezebben találtuk meg, de inspirált minket a szálloda "retronak" minősített étterme....
Folytattuk késő éjszakáig az eszmecserét kollégámmal, majd nyugovóra tértünk a lópokrócok alatt a hideg, dohányfüstös, dohos szobában..... még mindig jobb volt, mint esetleg a hideg kocsin tölteni az éjszakát :-)