Egy iromány gyökeret vert bennem. Méltatott egy hegymászót, gyalázott söröző dolgozót, említett őrült kanyarban előzőt, mások életét kockára tevőt....
Hát... én másképp látom az embereket. A hétköznapok hőseit, kik működtetnek egy társadalmat, nap mint nap. Nem saját talmi, másokat veszélyeztető álmaik megvalósításán küzdő emberek, hanem valós lények, kik a közt szolgálják fáradhatatlanul... Ha ez az emberi lény nem vész oda a Himaláján, megmássza a csúcsot nincs hír, ugyan úgy int S.Kováts Sándorról, aki nap mint nap ürítette a kukákat, azért hogy egy szép boldog világban éljünk nem megfulladva a saját szemetünkben. Azonban a média másképp gondolta, csináljuk hírt, érzékenyítsünk, gyalázzunk egyszerű embereket, kik nem a serpák segítségével (mellesleg úgy cipelik a "híres" hegymászók csomagját és még mentik is őket.... Egy ember meghalt a saját vágyai miatt, a család úgy döntött, még egy fagyott tetem lesz a legmagasabb csúcs környékén. Legyen.... Magukért haltak meg...
Azonban a cikkben szereplő otthon sört vedelő lényeket elutasítom, ez az író menekvése. Sok, nagyon jó barátom van! Utaznak, élik az életüket, biztonságosan, gyermekeikkel együtt, nem előznek kanyarban, nem vedelik a sört, keresik az élet szépségeit. Vidámak, nem szorulnak külső segítségre, igen néha kilépnek a komfortzónájukból, de azt megfontolva teszik. Felfedeznek, utaznak, szeretik egymást. mellesleg a társadalom számára hasznos tevékenységet végeznek. Nem hallottam még, hogy ha valaki megmássza a Csomolungmát, több lesz GDP....
