Elment valaki, aki sok éven át mellettem tört előre a gazban, egy megismételhetetlen felvételért, fiatalok, felelőtlenek voltunk, családot, apró gyermekeket hátrahagyva, rozzant autókon keresztül üldöztük a szenvedélyt, a varázst, lelkünk kábítószerét, a kisvasutakat. Csak belecsöppentünk, megszédített elfogott a varázs, beszippantott erdők, mezők illata az ott zakatoló apró kis motorizált vontatók világa. Bárdolatlanok voltunk, néha közönségesek, ittunk is gazdagon, mint két szilaj csikó vágtunk neki a kisvasutak világának. Azonban összekötött minket a táj, a természet, a vasút csodálata, a harmónia, az ott tevékenykedő emberek tisztelete. Nem tudom hányszor néztük meg a felvételt, amikor a kaszói C50-es a lombhullásban bandukolt előre és a falevelek mint hópelyhek hullottak az égből. Kimondhatom, a művészet megértését tőle tanultam. Nem volt tanult ember, csak egy őserő munkált benne, a szép megörökítésére.
A hogy is kezdődött mindig a legnehezebb. Egy 1997 évi a Lenti kisvasútra szervezett utazással. Akkor ismertem meg őt. Az emlékek homályába veszik, hogy fotózott-e, vagy csak az élmény miatt jött. Akkor láttam először C50-est élőben. Apám révén, nálam volt egyedül egy VHS kamera, melyet meglehetősen gyarlón, szóval bénán használtam. Ekkor ismerkedtem meg Vele! Aztán többször találkoztunk, elkezdtünk álmodozni. Örökítsük meg az akkor még működőképes kisvasutakat. Ominózus pillanat volt, Belgrád rakparti MÁV Nosztalgia Boltban, amikor egy akkor híres videós felvételét néztük, melyet pénzért árultak, és perceken keresztül a kocsik közti központi ütköző és vonókészülék mozgása volt filmezve, megszólalt: -"Ha az egyik kezemet a seggembe dugom, akkor is különb filmet készítek". Így történt, hogy vettünk videókamerákat, állványokat, videóvágót, keverőpultot. A leejtőn nem volt megállás, telefonáltunk, egyeztettünk, néha behatoltunk. Keltünk hajnali kettőkor, egy napfelkeltés felvétel miatt. Télen, mínusz 20 fokban, a Szilvágyi vonalon videóztunk, faltuk az őzpörköltet. Csodás embereket ismertünk meg, barátságok szövődtek, kapcsolatok teremtődtek, életem, életünk egyik leggazdagabb korszaka volt. Sok anekdóta marad fent a magunk teremtette kis világról, sok marhaságot követtünk el, de akkoriban az összes elérhető kisvasutat megörökítettünk, talán hozzájárulva a fennmaradásukhoz.
A felvételekből filmek lettek, igaz nem a legtökéletesebbek, de a kor általunk megfizethető színvonalán vásároltunk, vágógépet, keverőpultot. Lelkesek voltunk, hajtott bennünket a vágy, a megmutatás csodája, mik is vannak kishazánkban kisvasúti szinten. Északákon keresztül piáltunk, néztük a felvételeket, melyik a legjobb, melyik hozza a hangulatot. Gyermekem a másik szobában alud, mi meg duhajkodtunk. Bele merültünk egy csodálatos világba, mely a természet, a vasút összhangjáról szólt. Ezek már több mint 20 éves emlékek. Külön utakra léptünk, Ő a Börzsöny-i kisvasút feltámasztását tűzte ki célul, magam egyszerűbb utat választottam. Elmaradtak a közös kirándulások, a felfedezések, a csodák, ám azonban Ő tovább álmododott. A vérében volt a megörökítés, a tovább örökítése a vasút szeretetnek. Valamiért nem tudtuk felvenni a kapcsolatot, pedig Ő a régi volt. Amikor meglátta jelenlegi feleségemet, az első mondata az volt: "Az angyalok a legjobb kedvükben teremtették a popsidat". Ő ilyen volt, őszinte, szerethető, csodálható. A fiamat 4 éves kora előtt, csak a "C50-es Magyarországon" című film elé lehetett leültetni, azóta villamos mérnök.
Volt egy film, ami VHS kazettán jelent meg, ezt szinte teljesen Ő vágta össze, noha az L&M videó szériájában jelet meg, a "Hajtányos kirándulások Magyarországon". Akkoriban a MÁV Nosztalgia Kft. alkalmazottja voltam, és a Nyugati pályaudvari boltban összefutottam egy anyukával, és egy súlyosan fogyatékos gyermekkel. Éppen a fent említett kazettát vásárolták meg, mert az előző kettőt a kisfiú ronggyá nézte. Az eladó hölgy, tetézve a helyzetet, közölte: -Na, ő az egyik alkotója a filmnek. Mire a fogyatékos gyerek átölelte a lábaimat, anyuka pedig megköszönte a munkánkat, pedig ez az ölelés az igazi Alkotónak járt volna. A mondat ami elhangzott, mai napig a kóborol lelkemben: - A fiam e miatt él.... Ez is Őt illette volna. Alkotott egy világot, mely sok sok ember lelkét megérintette. Tanultam tőle. Mióta elváltunk, nem vettem kamerát a kezembe. Sok felvétel maradt közök bulikról, hülyéskedésekről, de ezek soha sem lesznek publikusak. Megőrzöm magamnak.
Az égben biztos végtelen számú 760-as vonal létezik, csodálatos viaduktos tájakon, videózd őket, vágd meg a felvételeket. Ha egyszer méltók leszünk rá, megnézzük!
