79-es trolibusz járat....

Talán Budapest egyik legrövidebb troli járata. Az esetek nagyrészében szóló kivitelben működik, első ajtós felszállással. A Keleti pályaudvartól induló járat, sokáig majdnem teljesen üresen fut, pár nyugdíjjas, némi diák utazgat unott arccal. A mamikák banyatankjaik biztonságában foglalják el a folyosó melletti területet, a diákok az ablak mellé helyezett hátizsákjaikkal jelzik, nem kívánnak maguk mellé útitársakat, közben izgatottan nyomkodják  digitális eszközeiket. Nem felemelve a tekintetüket a Liget szépségéeire. Elengedve a való világot a digitális kényszervilág mellett. A Teremtés csodát nem ismerve, nem befogadva a világot, csak egy képernyő létezik. Nincs csoda,mely virágot lehehel a bokor ágára, mely a fára zöld levelet varázsol. Nincs tó a Városligetben, csak betonteknő. A tér, mely meghatározó egy ember fiánál....  Az arkangyal vigyáz az utazóra... Az elektromos meghajtású doboz, bandukol az útján, embereket szállít, ez a funkciója, már nincs rácsodálkozás a másik utazóra, nincs mosoly.... Nincs emberi felismerés, kontaktus, csak a saját világ, Már sem korosztály, sem képzettségi szint nem tudja meghiletni a világot, csak az én (nekem jár) világot látják. Hol vannak a nénikék, akik sütit osztottak a Ligetben, ha törpedvény szóbaállt velük, nem volt kutya központú világ, léteztek emberek, mint a Marek József utcában lakó bácsi aki csodás, gumis repülőgépeket árusított a második emeleten, csodás modellekkel a vitrinben. Ki volt ő, csak egy bácsi, ki basafából csodás gépeket készített, pedig az aerodinamika ismerője volt, mindent tudott a turbulenciáról, a felhajtó erőről. A troli elhalad az utca mellett ahol lakott.... nem tudom a nevét, de csodáltam az embert. 

Hazafelé már más gondolatok fogantaktak meg bennen , a troli ligettől ellentétes oldalát néztem. A Podmanicky híd után, megjelentek a villák, kastélnyok, modern irodaépületekek, így vagy úgy hajló épületeikkel, még szépnek is mondhatnám őket.... Ám a túlsúgyos fellépő , cicanadrágot viselő nép, csak a komunikációs eszközébe temetkezve, a saját nélkülözhetetlen nem értékálló világába temette. Mer a kommunikácó mindenek előtt, nem felemelve a tekintetüket, ámulva a csodákon, melyek utunkat kísérik, még akkor is ha ez "csak" troli járat. A valóság nem az elekronikus semleges média által írányítot világa más, mint a a valóság. A kép amit nem látnak gyönyű, ha valaki kitekint nem lehet megvezetni. Láthat fejlődés, tapsztalhat codát, csak az a kis csillogó  billogó elektronikai csodát ki kellene kapcsolni

A párom, a feleségem 15 évvel fiatalabb mint én, ő 40 felé jár, bármerre járunk hazánkban, csodás tájakon, mindig talál valami "fontos" csodás üzenetet, melyre válaszolnia kell. Akácsor, kanyargós fákkal szegélyetett világ, ragadozó madár ki a fán várja vacsoráját, eltörpül a fontossági sorrendben, azonnal válaszolni kell. Mert ez kívánja az illem... Nem így gondolom, nem így érzem, a csodák a képernyő felett vannak, de már vannak akik nem hiszik ezt el.... :-(  

Közepes ötvenes kalandjai egy bevásárlás alkalmával.....

 Nem hinném, hogy polgárpukkasztó lennék, csak talán egy nyolvanas években megrekedt divatfi, ki kedveli a a farmerből készült, alul gumis, felül kötős nadrágokat,  melyek mellesleg bőszabásúak, kicsit lazák. Imádom a farmer kabátot a sok zsebe miatt, igazolványok, cigi, kulcs, mobiltelefon, pzs. mind kellemesen elfér benne. Az sem baj, ha egy kicsit kopottas.. Csak legyen tiszta. A mai nap meg voltam borotválkozva, a sérót is belőtem. Tükrös "ray-ban" napszemüveg.... Megvoltam elégedve magammal. Sőt elégedne magammal, a koromnál (A KÉMÉNYBEN) jobban néztem ki. A maradék pókhálót, leveregettem a vállamról,  majd vállalhatónak képzelve magamat, belevetettem a Garay-tér  mulikulti világába, van itt arab fodrász, indiai, fehér embereket gyilkoló kifőzde, mely annyira népszerű, a nyers csirkehúsos gyros miatt. Kinai szakács, mely mióta itt működik, nincs kóbor macska a környéken, igaz tollazó galamb sem. Igaz itt a hölgyek által üzemeltetett kifőzde is, mely próbál magyaros táplálékokat kínálni, az erősödő árversenyben, azér a "Mátrai Borzas" pulykából vagy talán csirkemellfiléből már súrolja a keleti konyha szakácsművészetének remekeit. Van itt minden, amit a nagy EU kíván, néger biztonsági őr, indiai étkező, télen is papucsban. Szóval ebben a milliőben létezek. Kifelejettetem a Penny Market céltudatos, leárazásokra hajtó különítményét, melyek ha jön a hír, banyatakok sokaságával támadják a megjelölt objektumot. Namikák és papikák hajtanak végre offenzívákat az akciós termkekért, felejtve, hogy ezt az árat majd gyermekeik, unokáik fizetik meg ha minőségi élelmiszert vásárolnak. Nem, ez nem számit, a túlélés a cél hogy a kamra legyen tele, az akciós termékekkel, nem milyen kár okoznak az igényesebb vásárlóknak, a csalaádanyáknak, apáknak nem számít, csak a "banya" tank legyen tele. 

Gyemekorom világa, a "trógerekkel" már nem létezik, a kétkerekű kordék már nem szállítják a termést a piac avítt, esőtől szalkásított deszkalécekkel borított "pultokon" kínálta  a "parasztasszony" esetleg a az asztal lábához egy jópár csirke is kárált. A dió, a mák, a szotyola zsákban várta a vevőt, mézek sokasága kínálta magát. a tej üveges volt, kék és piros tetővel, üvegben. Mely megavasodott a a felbontás után pár órával. Létezett iskola tej, sőt aki kért kakaót is kaphatott, nem votlt senki allergiás, csak éltük, és a a hátsó soron a sütődés nénike száraz kenyédarabokat mártogatott a a kolbásos, Lacipecsenyés zsírba, és ingyen osztogatta a gyermekekneknek akik nem érték fel a pultot.

Ma más világ van, bevásároltam, hagymát, újkrumplit, retket, epret, még sok mindent! Jó az öreg zödséges a helyén kezel.. Én is őt! Eddig kiváló a a nap, majd gyogyószertár, kedves kishölgy, éri nem kel a kartondoboz. Fiatal, mégis megértő, imádtam, mert nempróbált utasítást adni, hogy kell szedni.

Majd papir  írószer bolt, Nelelejts utca, verőfényben, a bolt oldalán árnyék, sörpocak cigizik a bejáratnál. A felszerelésem még mindig a szokásos, farmer (kopottas) Félrelép beenged a boltba, a kasszában dekoratív hölgy, "gazdagon negyvenes" Nem a feleségét jöttem megvenni, csak lakkfilcért, a pasi beront az üzlethelységbe, a "kérdés", miben segíthetek, már támadás. -Fekete lakkfilcet szeretnék-, Lekapja a polcról, majd kezembe nyomja, azt hitte végetértek a megpróbáltatásai. Majdközlöm vele, pauszpapírt is szeretnék vásárolni. A4 vagy A3-ast, mire én A3-ast, de az 150 Ft. Azért mert szakad farmerkabátban voltam ebben a boltban, szakszerűen adtam meg az igényeimet, tényleg csavargónak kellett nézni? A pénztár felé még a filcet is kikapta a kezemből... mert annyira félt, én meg bunkó votam, húszezressel fizettem...

Sárkányos történetek II.

 

Sárkányok egymás közt…

A magányos fehérsárkány megelégedve békésen lebegett az asztrális síkban, laza könnyednek tűnő szárnycsapokkal. Vigyázott szeretteire, óvta őket tudása és tapasztalata teljes erejével. Akik a számára kedvesek voltak mind nyugodtan pihentek a szilveszter előtti éjszakán. Még az asztrális síkot is beragyogta a nappal hullott hóról visszaverődő fény, mintha végtelen mennyiségű gyógyító energia áramlott volna a föld felszínéről.

Töprengéséből egy hatalmas energiával rendelkező entitás árulkodó jelenléte riasztotta fel. Olyan mély bölcsesség rezgett ebben az energia folyamban, amely megcsapta, hogy semmilyen rossz érzés nem merült fel benne, hanem inkább a kíváncsiság tört fel, mint amikor tudjuk, hogy számunkra egy fontos valakivel kell találkoznunk.

Csodálkozva nézett körül, ki lehet az, aki ennyi energiát birtokol, ennyire érezni a jelenlétét. Egy aranyló pontot, fel-felvillanó csillagot vett észre a látóhatár szélén. Nem csillag volt, mert láthatóan mozgott, sőt közeledett. Elindult feléje a fehérsárkány, hogy mielőbb találkozhasson az érkező lénnyel. Ahogy feléje szárnyalt egyre nagyobb megdöbbenéssel figyelte a feléje közeledő lényt. Mint a méretei, mint az arányai, és legfőképpen színe lepte meg leginkább a sokat látott sárkányt.

Egy hatalmas aranysárkány volt, aki kecses mozdulatokkal úszott éterben. A fehér sárkány megesküdött volna, hogy pajkos mosoly játszik az arcán, és feneketlen jókedv csillan meg a szemében a közeledő gigásznak.

-Üdvözöllek! Itt volt az ideje találkozzunk!- Szólalt meg először az aranysárkány.

A fehérsárkány még mindig a meglepetés varázsa alatt állt. Aranysárkányokkal, már akkor sem lehetett találkozni, amikor ő megszületett, nem mostanában, amikor még más sárkányoknak is inkább csak a jelenlétét érezte meg de találkozni nem találkozott egyetlen eggyel sem évezredek óta.

Az aranysárkány türelmesen várt, míg kisebb társa megemészti a találkozás okozta meglepetést, hiszen minden gondolatát látta, mintha azok egy-egy kimondott mondat lett volna. Tudta mikor fog társa megszólalni.

-Üdvözöllek én is! Hogy lehet az, hogy nem találkoztam közületek egyetlen eggyel sem?

-Azért mert neked megvan az a képességed, hogy átjárj a síkok és dimenziók között, még ne hidd, hogy nincsenek olyan síkok amelyek számodra rejtve marad. Azért kerestelek meg téged, mert tanácsot akarok adni, hogy megkönnyítsem a helyzeted. Meg kell értened a sárkány mágia használata nem kifejezetten bölcs dolog ezen a síkon. Itt még túl sok olyan lény van, amely nem készült fel rá, hogy ilyen erőkkel találkozzon. Ha erőszakkal látatsz meg dolgokat számodra kedves lényeknek, nem biztos, hogy jót cselekszel velük. Várd meg, míg maguktól jönnek rá. Az úton már elindultak, és engedd őket saját tempójukban haladni. Ne feledd túl erős vagy ahhoz, hogy könnyelműen cselekedj, bizonyos mértékig még a sorsot is képes vagy befolyásolni, és ezt ne tedd! A szereteteddel is csínján kell bánni. A szeretet nem vezet sehová. Mert akit szeretsz azt félted, óvod, nem tudsz tárgyilagos döntéseket hozni, fölöslegesen avatkozol bele esetleg a dolgaikba. Arról nem beszélve esetleg miattuk egy olyan küzdelembe keveredsz bele, mely benned haragot és gyűlöletet ébreszt. Engedd el azokat, akiket szeretsz, ne akarj mindenáron mellettük lenni. Ha igazán szükségük lesz rád, akkor majd megkeresnek..

-Rossz szeretni?- Kérdezett vissza a fehérsárkány, kételyekkel tele.

-Igen! Mert az már megosztja számodra a világot. Inkább az elfogadás képességét erősíts magadban, mert az nem vezet konfliktusokhoz.

-Ezért tűntetek el az általam ismert síkokról? Mert nem avatkoztok bele, mert elfogadjátok az eseményeket?

-Így van! Fontos felismerés minden lény számára, hogy jelenléte nem szükségszerű, ha a konfliktusaikat meg tudják oldani azok a lények is, akiket oltalmazni szeretne. Ugyan akkor furcsa paradoxon, hogy az a földi lény, aki nem is olyan régen eszmélt rá létedre ugyan úgy hat rád, mint te őrá. Nem csak a te akaratod érvényesül, ő is irányít téged.

-Ezt tudom, hiszen ő az én jelen fizikai kivetülésem…

-Igen, de nincs köztetek alá és fölérendeltségi viszony. Most már megyek, mert elmondtam, amiért jöttem, és újra találkozunk, ha ezeket a problémákat sikerült lebírnod. – Mosolyodott el újra az aranysárkány.

-Újra meglátogatsz?

-Nem akkor már te fogsz minket meglátogatni…

A fehérsárkány újra egyedül maradt. Visszaröppent fizikai testébe, összekuporodott, mint egy macskakölyök, és összekapcsolódva emberi lényével mindketten bólintottak közös egyetértésben…

Sárkányos történetek... I.

 

Intermezzo….(A sárkány és a lány)

Tudta, meg fog halni. Vagy már száz éve haldoklott.

Éhen fog halni. Megbékélt vele. Már csak a halált várta. Többször visszatartotta a lélegzetét, de nem sikerült megfulladnia.

A hegy alatt a völgyben lévő falucska, már régen elfelejtette, hiszen ott két vagy három emberöltőnyi idő is eltelt. Pedig egykor hogy rettegték. Megevett mindent marhát, birkát, szüzet. Szerencsétlen parasztok végső kétségbe esésükben, havonta legszebb lányaikból kiválasztottak egyet, és feláldozták.

Persze jöttek a kalandorok, akik az ő bőrén szerettek volna hamis hírnévre szert tenni.

Most azonban haldoklott.

Megjelent a lány.

Először csak a bokrok rejtekéből figyelte, majd egyre közelebb merészkedett.

A sárkány mozdulatlanul figyelte.

Még egy falat, talán a falu mégsem feledkezett el róla.

Újabb áldozat.

A lány jött, egyre közelebb. A szél fújta a haját. Rakoncátlan fürtjeit állandóan el kellett húznia szeme elől.

Nem félt! A legutolsó kóbor lovag, aki éppen rajta akarta bebizonyítani hősiességét – már csak emlék az ízek világában -, mikor megtámadta és ő ugrott, leszakadt a barlang teteje. Teste tömegénél vagy kétszer, háromszor nagyobb súly szegezte a földhöz.

Ő nem áldozat, de nem is kalandor. Csak kíváncsi. Csak a szenvedéseit hosszabbítaná meg, ha megenné. A haldokló sárkány, kezdte teljesen más szemszögből látni a lányt. Emberi mércével szép, sőt gyönyörű volt. A sárkány csak társat látott benne. Tudását nem adhatta át neki, ahhoz túl egyszerű volt a lány. Kíváncsi lett.

A kis emberi lény letelepedett előtte, és gondterhelten, sőt aggódva nézegette.

A türelem a sárkányok erénye. Várta, hogy megszólaljon a lány.

Lány az értelem szinte legkisebb jele nélkül bámulta az előtte fekvő malachit színű lényt. Többször is megemelkedett mellkasa mint aki megszólalni készül, de a szó benn maradt.

Aztán, emberi mércével sokára, megszólalt:

-Te vagy a sárkány, akiről a nagypapa mesélt?

-Nem tudom kiről mesélt a nagyapád! – Dörmögte a sárkány.

-Rólad! Mesélj nekem! Nagypapa azt mondta, ti sárkányok sok mesét tudtok!

-Miért meséljek! Mit tudsz nekem adni, a meséimért cserébe. - Incselkedett a sárkány, feledve fájdalmát.

-Apának van jó gyógyszere mindenre! Holnap hozok neked! – Pattant fel a lány.

Nem menj még, szeretnék mesélni! – Suttogta az öreg lény, aki ismét magára maradt.

Másnap a lány megjelent egy bőrtömlővel a vállán.

-Mi van benne? – Kérdezte a sárkány.

-Gyógyital! Apám erdei és mezei növényekből készíti pálinkával. Mindenkinek jót tesz. – Mondta a lány, és habozás nélkül a sárkány rücskös fejéhez lépett, és egy jó nagy adagot lezúdított a torkán.

-Khmm! – Hörrent fel az őslény. – Ez olyan volt mint ha visszanyeltem volna a lángomat!-

Kis idő múlva érezte könnyű lesz, nincs rajta a leomlott szikla. Újra fiatal és tetterős. Aztán mesélni kezdett….

Lovagokról, várakról, királykisasszonyokról, egyszarvú lovakról. A lány csak ült és itta a szavait, mint ha azoktól függene az élete….

Így ment ez egy hétig. Itatta az öreg sárkányt, és az mesélt. Néha már olyat is, amit csak ő képzelt, de örömét lelte a lányban. Figyelt rá végre valaki, fontos volt valakinek. Azonban ha a lány túl bőkezű volt az orvossággal, a sárkány elaludt. Csak hangos horkolással adta világ tudtára még létezik. A lány ezen nem lepődött meg, a falubeliek is így viselkedtek, ha túl sokat ittak a gyógyitalból, és csendesen hazament.

Egy hét múlva a lány a tömlő nélkül jelent meg a barlang előtt.

-Nem hoztál gyógyitalt? – Méltatlankodott a sárkány. Remegni kezdett a gyomra. Áhítozott a nedűre, mely olyan könnyeddé tette. Sőt szerinte még széppé is.

-Apám észrevette, hogy valaki dézsmálja az italkészletet és elzárta! –

-Akkor mese sincs!- Duzzogott a sárkány.

Nézték egymást, szótlanul. A sárkánynak nem volt mesélhetnékje, a lány pedig csalódottan ücsörgött egy darabig.

-Miért nem mesélsz? – Törte meg a csendet.

-Mert most nem tudok szárnyalni.-

A lány csendben elment.

Napokkal később, nagy titokban elcsent tömlővel érkezett a barlanghoz. Újra szerette volna hallani a meséket.

A sárkány azonban már nem lélegzett.

Próbált egy keveset betölteni a sárkány szájába a gyógyitalból……

De több mesét már nem kapott……

Múlt szerelmek I. "Jamila"

 

Otthagytam őt, a sarkon……

A kocsi visszapillantó tükrében még láttam, hogy sietve megy át az utcán. Azért sietett-e mert fázott az október végi estében, vagy mert siettette volna az időt hogy rég nem látott kedvese minél előbb megérinthesse, nem tudom. Nem nézett utánam nem is integetett, ám ez nem éreztem zavarónak…..

Féltettem Őt nagy reményekkel várakozással tekintett az elkövetkező napokra. Halvány reménysugarat fényes folyónak képzelt, annyi szeretett volna valakihez tartozni. Vágyott rá hogy fontos legyen valakinek. Nem Önzőségből, vagy számításból egyszerűen annyira egyedül van. Forró ölelésekben, néha még Vadászmester segítségével próbálja elzavarni a magány és egyedüllét ártó szellemeit. Azok könyörtelenek és jönnek….mindig jönnek….minél inkább nem akarja annál inkább sugdossák ártó kételyeiket, csüggesztő suttogásaikat. Tudom, hogy mit érez, mert én is sokszor szoktam egyedül lenni…… Tudom sokkal többet kellene kapnia tőlem, és a többiektől is…… Remélem egyszer, majd egy másik életben jóvátehetem amit most nem tudok kijavítani.

Szerettem volna ha az az átkozott mobiltelefonon nem tűnik fel „Jamila” név még vagy 8 rohadt napig, 192 óráig, 11520 percig, mert akkor tudtam volna, hogy boldog, annak a karjaiban van akire annyira vágyott hónapok óta. Elutaztam, olyan hegyeket láttam, olyan völgyekben jártam, amilyeneket eddig csak filmen, vagy álmaiban….. Kísértett a gondolat milyen jó lenne ha a lány is látná, és megérthetné milyen aprócskák és védtelenek vagyunk. De meg tudunk újulni, mint a fák….. Vannak örökzöldek, de azok nem biztos hogy boldogabbak, mint akik ebben az évszakban először csak egy pár, majd egyre jobban potyogó levelekkel, aztán egy erős szélroham által teljesen lemeztelenítve állnak a hideg tél előtt. Viszont amit jön a jó idő és simogat a napfény, egyre jobban sikerül felöltöznünk.

Megcsörrent a telefon….. Hitetlenkedve néztem a kijelzőt…… Amit nem szerettem volna azt láttam….. Nem ez nem igaz….. Igen is szerettem volna hallani a hangját mert hiányzott, elég lett volna ha csak annyit mond: -Csak azért hívtalak fel mert Boldog vagyok!-

Ez jól esett volna, és nagyon örültem volna neki.
Kétség és öröm között nyomtam meg a kis zöld telefon piktogrammal ellátott gombot.
Csak annyit kért, hogy az önéletrajzát küldjem át……

A hangja azonban egy üres barlangé volt, a szemét nem láttam de tudtam milyen. Rá kérdeztem, és mondta……nem, nem is mondta, kijelentette, hogy ismét egyedül van. Tájékoztatott mi történt, érzelem nélkül……. Tudtam hogy meztelen mint a fák….. Láttam a jelenetet amit elmesélt, lehet hogy nem így történt, de így éltem meg.

-Hazamegyek……

Hányszor mondtam ki ezt már én is ….. De hol az otthon, mi az otthon, falak, emberek, gyerekek, könyvek, tárgyak?? Ezt a mondatot szinte soha sem mondjuk mi férfiak dél után és este kilenc között… Ez a mondat időrendje mindig este 10 és reggel 11 közé datálódik.

Frivol szó…
Pont akkor amikor mikor a legszebb pillanatokat töltheti együtt az ember…..
Mielőtt kimondjuk, felkelünk az ágyból.
Jó esetben az ágy szélén ülve…
Rosszabb esetben a felállva az első slukk után morogjuk el, zokninkat felcibálva.

A lány nem sírt, nem követelőzött, csak a félelem szorította marokra a szívét……megint egyedül lesz. És jövök én és betakarom őt mint a hó télen a fákat…..nem melegít, de nem engedi hogy megfagyjon szegény lélek….. Viszont ha jön egy tavasz a hó eltűnik…..és várja hogy újra beboríthassa, ha kell.

Jamillának barátságból, és az összes lánynak és nőnek akinek kimondtam……

Ívlámpák....

 Acélketrecek üvegtetővel őrzik a hajnalok hidegét, a felvillanó mennyezeti megvilágítás, parázslásból fehér vakító fénnyé erősödik. Megvilágítva a bent némán álló vasszörnyeket, melyek talmi csillogását a rájukfröccsent gépolaj teszi sejtelmessé. A sárga vonalakkal kijelölt útvonak, még néptelenek, sivárak, a munkapadok kopott lapjai üresen tátják szemüket nagyra a fenti fényözönre. Hőlégbefúvók felbúgó hangja próbál némi emberi melegséget lehellni ebbe a hideg világba, mint fázós munkásember amikor a tenyerébe lehel. Próbál életrekelni az üzemcsarnok, felkészülni a lények befogadására, aki majd életre keltik, funkcióját tetemre hívják.

Közeledik az éjfél után a hatodik óra, ősz emberek, görnyedt hátak bandukolnak kék kezeslábasban munkavédelmi bakancsban, munkáskabátban a sárga szegélyek között, összetéveszthetetlenül a vezetők által uralt világgal. Ki nylon szatyrot, ki kirepedezett műbőrtáskát cipelve. Az átlagéletkor több mint ötven. Pakolásznak, beszélgetnek, megkávéznak, a renitensek kimennek a "kijelölt helyre" elszívni egy cigarettát a "műszak" előtt. Már nincsenek viccek, ugratások, csak a tevékenység mely hasznot hajt a világnak. Elmúltak a brigád összejövetelek, a Munka Ünnepén sem vesznek részt, az 1000 Ft-os gagyi nyalókát sem veszik meg az unokáiknak. Megfásultak, kéklő ruhájukról néha leseprik a fémforgácsot, némán megreggeliznek, mindenki őrzi a saját kis apró világát. Ifjú ember ezt a légkört nem sokáig bírja, még ha tanulta is a szakmát, gyorsan rájön nem így szeretné leélni az életét. Egy unalmas munkafolyamatot ismételgetve, folyton folyvást. Ebben a világban nincs előrelépés, csak a megváltoztathatatlan állapot. Csupán némi öröm, mikor kel a nap, bearanyozza az üvegtetőt, melegséget árasztva, aztán ha delelőre hág, akkor lekerül a munkáskabát, a lég nem mozdul, csak az olaj kipárolgása a felmelegedett gépekből. A munkaidő végén a szaktársak már nem ülnek le sörözni, hiszen sokan autóval járnak dolgozni. Már nincs szelep, ahol a napi gondokat "férfiasan" megbeszélik, nincs kis elhajlás, hogy a zsörtölődő feleséghez egy gondjait, tapasztalatait kibeszélt, békés ember térhessen haza.

Apránként és ügyesen, dolgozott egy rendszer. Az emberek már alig-alig beszélgetnek, nincs hiteles informácó, csak a média által megszerkesztett, éppen adott helyzetre kitalált hírcsomag. Melyet, természetesen a többi mesterségesen létrehozott szócső is átvesz. Sikerült az embereket addig sarkosítani, hogy egyéni vélemény már csak elrettentő bűnnek számít. Ha valaki saját tapasztalatát osztja meg, az már teljes kételkedésre ad okot, így terjesztve a hitetlenkedést, az élő szó erejét. Ismeretlen gondolkodók osztják az észt, még a legártatlanabb történeket sem kímélve. A kedvencem a Winnetou könyvsorozat, melynek hőseiről kitalálták a képzett atyafiak, hogy homoszexuálisok voltak, azért szerették egymást testvérként. Aztán a palettán van itt minden, nehogy arra kezd el gondolni, hogy igazából csak egy befizető "egység" lettél a mindenkori hatalom felé. Mert a valóság az lett, fizessd be az adódat, a társadalombiztosítási hozzájárulásodat, de ellátást nem kapsz! Már nincs fogászat, a sürgősségi osztályon is órákat kell várni az ellátásásért, melyet egyébként már régen megfizettél. Nem számít semmi csak fizess, mert ez így jó. Sikerült, amit Arany János papírra vetett:

S a nép, az istenadta nép,

Ha oly boldog-e rajt’

Mint akarom, s mint a barom,

Melyet igába hajt?