Acélketrecek üvegtetővel őrzik a hajnalok hidegét, a felvillanó mennyezeti megvilágítás, parázslásból fehér vakító fénnyé erősödik. Megvilágítva a bent némán álló vasszörnyeket, melyek talmi csillogását a rájukfröccsent gépolaj teszi sejtelmessé. A sárga vonalakkal kijelölt útvonak, még néptelenek, sivárak, a munkapadok kopott lapjai üresen tátják szemüket nagyra a fenti fényözönre. Hőlégbefúvók felbúgó hangja próbál némi emberi melegséget lehellni ebbe a hideg világba, mint fázós munkásember amikor a tenyerébe lehel. Próbál életrekelni az üzemcsarnok, felkészülni a lények befogadására, aki majd életre keltik, funkcióját tetemre hívják.
Közeledik az éjfél után a hatodik óra, ősz emberek, görnyedt hátak bandukolnak kék kezeslábasban munkavédelmi bakancsban, munkáskabátban a sárga szegélyek között, összetéveszthetetlenül a vezetők által uralt világgal. Ki nylon szatyrot, ki kirepedezett műbőrtáskát cipelve. Az átlagéletkor több mint ötven. Pakolásznak, beszélgetnek, megkávéznak, a renitensek kimennek a "kijelölt helyre" elszívni egy cigarettát a "műszak" előtt. Már nincsenek viccek, ugratások, csak a tevékenység mely hasznot hajt a világnak. Elmúltak a brigád összejövetelek, a Munka Ünnepén sem vesznek részt, az 1000 Ft-os gagyi nyalókát sem veszik meg az unokáiknak. Megfásultak, kéklő ruhájukról néha leseprik a fémforgácsot, némán megreggeliznek, mindenki őrzi a saját kis apró világát. Ifjú ember ezt a légkört nem sokáig bírja, még ha tanulta is a szakmát, gyorsan rájön nem így szeretné leélni az életét. Egy unalmas munkafolyamatot ismételgetve, folyton folyvást. Ebben a világban nincs előrelépés, csak a megváltoztathatatlan állapot. Csupán némi öröm, mikor kel a nap, bearanyozza az üvegtetőt, melegséget árasztva, aztán ha delelőre hág, akkor lekerül a munkáskabát, a lég nem mozdul, csak az olaj kipárolgása a felmelegedett gépekből. A munkaidő végén a szaktársak már nem ülnek le sörözni, hiszen sokan autóval járnak dolgozni. Már nincs szelep, ahol a napi gondokat "férfiasan" megbeszélik, nincs kis elhajlás, hogy a zsörtölődő feleséghez egy gondjait, tapasztalatait kibeszélt, békés ember térhessen haza.
Apránként és ügyesen, dolgozott egy rendszer. Az emberek már alig-alig beszélgetnek, nincs hiteles informácó, csak a média által megszerkesztett, éppen adott helyzetre kitalált hírcsomag. Melyet, természetesen a többi mesterségesen létrehozott szócső is átvesz. Sikerült az embereket addig sarkosítani, hogy egyéni vélemény már csak elrettentő bűnnek számít. Ha valaki saját tapasztalatát osztja meg, az már teljes kételkedésre ad okot, így terjesztve a hitetlenkedést, az élő szó erejét. Ismeretlen gondolkodók osztják az észt, még a legártatlanabb történeket sem kímélve. A kedvencem a Winnetou könyvsorozat, melynek hőseiről kitalálták a képzett atyafiak, hogy homoszexuálisok voltak, azért szerették egymást testvérként. Aztán a palettán van itt minden, nehogy arra kezd el gondolni, hogy igazából csak egy befizető "egység" lettél a mindenkori hatalom felé. Mert a valóság az lett, fizessd be az adódat, a társadalombiztosítási hozzájárulásodat, de ellátást nem kapsz! Már nincs fogászat, a sürgősségi osztályon is órákat kell várni az ellátásásért, melyet egyébként már régen megfizettél. Nem számít semmi csak fizess, mert ez így jó. Sikerült, amit Arany János papírra vetett:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése