Töprengések a művészekről.....

Már megint azok a fránya brassói utak.... Emberek találkoznak az éjszakában, elmélkednek, tanítanak, véleményt cserélnek. Egy erdélyi fiatalemberrel, hozott össze a sors, megint egy újabb éjszaka, megint újabb gondolatok. Magyarországon tanult, amelyről annyira lesajnálóan beszélt, festészetet, aztán visszaköltözött fatornyos falujába mert ott jobb, a megrendeléseit az én országomból kapja, személyi igazolvánnyal utazgat, és mégis bántja a hazámat.... Aki szerintem csak adott neki. A beszélgetés elején még nagyon megörültem, hogy egy festővel találkozom, akinek szívesen megmutattam pár képemet, ő is megtette ezt a sajátjával. Mikor ezen a gondolatsor megszületésén töprengtem annyira világos volt mit szeretnék leírni, de tizenkét órával az események után, már nem annyira tiszta a kép amit szerettem volna megosztani, igaz itt frivol módon írásban. Szerencsémre az egyik román jegyvizsgáló, akit nagyon szeretek, és ráadásul kiválóan beszél magyarul volt a hármas beszélgetés tagja. A világra nyitott elmélkedő, még kellően bohém az illető. A beszélgetés legérdekesebb része, számomra a művész megfogalmazásáról szólt: Ki is a művész. A fiatalember egy elég sarkalatos álláspontot képviselt a művész az, aki művészetet tanult, és bensőjéből a fenti világból képzi le a műveit, önmaga hozzáadása nélkül.... Illetve a másik axiómája, az a művész, akit a művészek annak tartanak.... Az elején még szerényen, és illó alázattal elmondtam, hogy a képek, amelyek megjelennek a kezem nyomán, általában csak úgy jönnek, és a technikai ismereteim nem elegek ahhoz, hogy tényleg mindig azt hozzam ki a képből, amit szeretnék.... A technikát, mint annak ismeretét a fiatalember elvetette..... Csak a belső indíttatást, és az iskolai végzettséget emelte ki. Mivel a belső indíttatással nincs problémám :-) Az iskolázottságot főleg ezen a területen pedig csak skolasztikus "ki ha én nem" tudomány átadásának érzem, ezért most már még inkább "művésznek érzem magamat". Nem csak magamat, hanem hihetetlenül sok embertársamat, akik akár az élet, akár szakmájuk művészei, sőt hihetetlen mennyiségben ismerek embereket, akik akár írásban, akár egy terepasztal, vagy egy modell megépítésében nyújtott teljesítményük alapján méltán nevezek művészeknek, de a szakácsokat, akik olyan szinten adták át magukat intuitív képességeiknek, vagy gyógyítókat segítőket is ebbe a csoportba sorolok. Nem érdekes, hogy valaki tudja e, mi a "velencei vászon".... Vagy egyéb a világ milliónyi tudástárában létező, de jól mutató kevéske ismeretanyag ismételgetése, amely a sznob kulturális világot igyekszik megteremteni. A gondolat, a l'art pour l'art már régen is zavart. Nem a művészetnek gyönyörködtetnie kell, az embert, aki az utcán jár, aki vásárol, aki szeretne a művészettörténet homályos fejtegetésein kívül örülni a szépnek, amit lehet, hogy csak ő tart szépnek... Szóba került a "giccs" fogalma, amelynek valószínűsíthetően akadémiai mély tudományos értelmezése szerint, a-túl sok" Kinek? Fanyalgó önjelölt egymással kezet rázó magukat művésznek gondoló egyedek miatt... Főleg mikor kifejtette, hogy Enya, Vangelis is giccsművész.... Nem kedvelem ezeket a meghatározásokat, mert néha a valóság sokkal nagyobb túlzásokra képes, mint mondjuk egy festő ecsetje.... Ráadásul ezek a kristálytiszta pillanatok néha sokkal meghatározóbbak az életünkben, mint egy elmosódott látomás. Eszembe jut kamaszkorom nyirádi estéi, ez egy bányászfalu a Bakony déli lankáin.... Egy családfő maradt nélküli bányászcsalád festménye a tisztaszobában egy balerináról, amelynek az egyik lába mintha csak úgy oda lett volna biggyesztve a tüllszoknya alá valami lehetetlen szögben. Ám az ottaniak szinte vallásos imádattal függtek ezen a félresikerült képen, amit én annyira idétlennek tartottam. Ám mégis tudtam őket annyira tisztelni, hogy nem próbáltam meg kritizálni az alkotást. Vagy vasútmodellezőként elnézem mások munkáit, és igen is fenn tartom a jogot arra, hogy tetsszen, vagy ne tetsszen egy egy alkotás, viszont amíg csak megmutatnak valamit, és nem teszik fel a kérdést, hogy szerintem hogyan lehetne élet hűbbé tenni az adott témát, nem osztom meg véleményemet, hanem inkább bátorítom, dicsérem az alkotót. Mint aranyjelvényes vasútmodellező sokszor láttam már a sajátjaimnál sokkal szebb munkákat, igaz a vasútmodellezést nem tanítják az iskolában.... Így maximális alázattal tudom fogadni mások sikereit. Tudatában vagyok, hogy sokszor a művész önmagáért alkot, és nem kíváncsi mások véleményére, ha számára kedves, és kifejező a kép. A művész napszáma sok esetben a megrendelésre készülő kép, ahol vissza kell fognia saját szárnyaló képzetét. Nem is annyira az vágott mellbe a találkozás alatt, hogy nem tetszettek a képeim... Sokkal inkább a lesajnáló, öntelt mindenek feletti magatartás. Nem kaptam tanácsot, vagy egyéb instrukciót.... Arra már nem tellett. Viszont megkaptam azt az elégtételt, hogy mellettem, Csontváry-t is "leszar festőzte" eme ifjú múzsák kedveltje.....

Népszavazás 2016....

Népszavazás 2016.... Nem vitát szeretnék generálni, és nem is kívánok senkit meggyőzni, csak saját gondolataimat próbáltam összegezni. Nagyon igyekszem elfogadó és megértő lenni embertársaimmal, a társadalommal ám egyre nehezebben megy. Néha úgy gondolom, leegyszerűsített szavakkal dobálózunk, mindenre címkét próbálunk akasztani, vagy ragasztani, hogy egyszerűsítsük a hozzáállásunkat, mert különben árnyalatokra is oda kellene figyelni. Itt van egy alapproblémám, én nem kedvelem a színes embereket. Ez még nem eredezik abban, hogy gyűlölöm őket! Csak jobban szeretem a fehér szomszédságot, a sápadtabb orvost, vagy kollégát. Megdöbbenek amikor egy fehér hölgy egy fekete férfival köt házasságot, rombolva hazánkban a fehér utódlás arányát... Publikus, hogy az idén már 60% felett van az első osztályt megkezdett cigány származásúak aránya.... A minap a neten kommunikáltam egy hölggyel, aki egy muszlim emberhez ment nőül, és kendőt hord, és a Koránt tanulmányozza, és megpróbált meggyőzni, milyen nagyszerű ez így... Tettem néhány próbálkozó lépést, de aztán feladtam, mert nem értette volna meg, hogy arab párja idejön kis hazánkba, rákényszeríti egy idegen vallást egy nőre, nem asszimilálódik, hanem hódít... Hódítókból volt itt már elég.... Lehet, hogy én nem értettem meg a kérdést a szavazással kapcsolatban, de számomra leegyszerűsítve úgy szólt, hogy, hozzájárul-e a magyar lakosság, hogy egy külső hatalom letelepíthessen hazánkban idegen embereket az országgyűlés felhatalmazás nélkül, vagy erről a kérdésről kizárólag a lakosság által választott országgyűlés dönthet. Amelynek tagjait a szintén a szavazópolgárok választják meg... Szóval értetlenül és megdöbbenve álltam a népszavazást megelőző majd követő gondolatok írások, nyilatkozatok viharában. Számomra egyértelmű a dolog, akik elmentek szavazni felelőségteljesen viselkedtek, és meggyőződésük szerint voksoltak, igenre vagy nemre. Ez eddig rendben is van.... Ám akik elmentek, és érvénytelenítették a szavazatukat, mindenféle jópofasággal, azokkal nagyon nehezen tudok azonosulni. Biztos sok és értelmes indokot tudnak felhozni, csak nem igazán látom mi is lehetett a céljuk... Akik pedig otthon maradtak, úgy gondolom, hogy lemondtak jogukról, és választás lehetőségéről, önként, vagy lustaságból, vagy érdektelenségből.... Ebből számomra az következik, hogy érvényes volt a népszavazás. Aki akarta hogy érvényesüljön az akarata az eljött.... Ha véleményt kérek az ismerőseimtől egy adott dologban akkor aki nem mond semmit a későbbiekben ne kezdjen bölcselkedni, mert megvolt rá a lehetősége. Látom már hogy sokak keze a billentyűzet felett rezeg, és máris jogi alkotmányjogi hivatkozásokkal kívánnak bombázni... Számomra az írott jog akkor szűnt meg amikor a borosgazdát elítélték, de a kárát senkinek sem jutott eszébe megtéríteni amiért az önbíráskodás útjára lépett... A jelenlegi jog köszönő viszonyban sincs az igazsággal, csak papír és élettelen kacskaringó. Hiszek a nem írott emberi jogokban, a szeretetben, a valódi tiszta igazságban....

Érdekes kérdések...

Utazások, élmények, emberek, vendégek, csomó érdekes pillanat nagyszerű és csodálatos emberekkel, akikkel a csillogó sínpár által közrefogott étkezőkocsin, vagy hálókocsin találkozol, Európa kies tájain... Fantasztikus csodálatos és lehengerlő élmények, tapasztalatok, emberi kapcsolatok, éjszakai beszélgetések, egy apa után vágyódó kisgyermek ölelése a nyitott ablaknál, és a csillagok titkának megfejtése. Soha semmiért nem adnám ezeket a pillanatokat, az élményeket, az érintéseket, melyek inkább a léleknek szólnak és nem a testnek.... Ma kést rántottam a vonaton... Levettem a fehér ingem, és közöltem, ezt nem fogom összevérezni.... Tudom a Gyűl-ölet, a Szer-etet.... de ma jobban szerettem, azt az ötvenes szépnek nem nevezhető szlovén kalauznőt, mint négy arab származású embertársamat... Megalázták, megbotránkoztatták munkáját végző vasutas kolléganőmet, emberi és fontosabb női mivoltában megalázták, aki sírva kért segítséget tőlem, a férfitól!! Aki nem WASP hős (white angelica saxon protestans) hanem csak férfi... Hétköznapi, Közép Európai, Fehér... Csend lett és mindenki fizetett 100 Eurósokkal... gyáva férgek... Igaz elvágtam volna a torkukat, mint már kétszer háromszor a balkáni éjszakában, volt amikor a tűzhelyen lévő forró vízzel segítettem az igaz hitre térést, máskor a forró sütőserpenyővel, de áldott volt a tevékenység, és megadatott a kérés.... Hónapokba és évekbe telt a gyűlölet kialakulása.... Az aprópénz kuporgató fillérre számoló, a gyarmati soráért bosszúálló sötétbőrű törpe despoták, a távol-keleti alja nép amely ha abroszt lát, előveszi saját elemózsiáját, és még nem is érti a problémát... A köszönni nem tudó balga, túliskolázott ifjú értelmiség.... aki a szót noha választékosan beszélnek angolul nem ismerik: - Please... Kés mindegyiknek, hogy tudják hol a helyük, tisztelettel és szeretettel várjuk őket amíg betartják a mi társadalmi etikettünket, ha nem ..... Öljünk meg minden rohadékot, Boris Vian után szabadon. Elég belőletek! Nem tudtok köszönni! Mint hajléktalanok, ocsmány bűzlő ruháitokban álltok a konyha ajtónál és vinnyogtok.... Mennyűűű... Nem ültök le, pedig még hat vagy tíz órát utazunk együtt... szánalmasak vagytok... mint ahonnét érkeztetek... Nincs emberi mivoltotok, centeket forintot kuporgató, fillére számolva... Ott vagytok ahol voltatok, és ahová tartotok. Szánalmas népség.... Sem etikát, sem etikettet nem ismertek.... Kopott szakadt pénzzel fizetnétek, majd megdöbbentek... Maradjatok otthon... Én ha elmegyek egy idegen országba, megtanulok köszönni, megköszönni, kérdezni alapszinten.... ti mit tesztek? Basáskodtok? Tényleg nem tudjátok a konyhában milyen aljasságokat lehet elkövetni, aztán megeszitek? Szégyellem magam miattatok, és magam miatt, hogy ilyeneket kell írnom. Sok csoda és élmény helyett....

Kalandok a vasúton (mások elmesélése alapján) I.

Nyolcvanas évek, étkezőkocsi, Magyarország. Négy jólfejlett néger gyerek beül az étkezőkocsiba, egy asztalhoz.... Ki jön a felszolgáló, és kérdi: - Na mi van Kunta Kinte, a gyökereidet keresed? Mire a fekete:- Nem, csak négy sört kérnék... (Magyarországon tanuló diák volt a lelkem)

Egy névnap margójára....

Tudom, nem ominózus névnap a 49. de mit tehetek róla, hogy nevem napja előbb van a naptárban mint a születésnapom... Az idegenek, "barátok" elmaradt köszöntése hidegen hagyott, hiszen mindenkinek annyi feladatja van az életben, hogy csak kapkodhatja a fejét... Ami megviselt, a közeli barátok, hozzátartozók facebookon elintézett névnapi köszöntőivel kapcsolatos. Ebből is a leginkább a családomhoz tartozó talán legközelebbi hozzátartozóm a lányom viselkedése viselt meg leginkább... Kaptam egy üzenetet, az említett internetes portálon.... És kész semmi több. Se telefon, se személyes köszöntés később... Fájnak a percek, amelyeket biztos magamnak okoztam, hogy így neveltem a gyermekeimet. Valamit nagyon elrontottam, tegnap sem a névnapom miatt, hanem a ballagási meghívó átadása céljából látogatott meg a szíve választottjával. Ő sem írásban sem szóban nem tudott megköszönteni, pedig megtettem amikor az ő névnapja volt. Most egy kicsit magam alatt vagyok, szóval ott tartok, hogy a családomtól összesen egy fél tábla csokit sem kaptam, pedig én mindenkinek igyekeztem valami apróságot adni... Elmúlt a névnap, közben kisütött a nap, majd beborult, és fújt a szél. Őrültem neki, mert elfújta bánatom, fájdalmam. Csak a tények maradtak meg, és következtetések levonása. Kinek mennyit jelentek, hol vagyok nála a polcon. Nekem a gyermekeim mindig a gyermekeim maradnak, minden szeretetemmel fogom szeretni őket, mert ezért teremtettem őket. Nem várok viszonzást, nem várok megértést, igazából csak az események szemlélőjévé váltam. Csak a töprengések maradtak, miközben csattognak a vonatkereket Erdély közepén. Szerencsére ma már zöld a táj, vidám fények játszanak az étkezőkocsi ablakán. Könnyeimet szárítja az erölködő nap, a lelkemet a tájban apró események simítják, olyan széppé mint egy pár nappal ez előtt volt. Nem fogom felemlegetni lelkem kincsének tetteit, mert biztos vagyok benne, hogy én hibáztam el valamit. Amiért úgy gondoltam, hogy a múltban hibáztam, már bocsánatot kértem, lányomtól. Igyekeztem oldani a múltban elkövetett hibákat, és nagyon szeretem őt. Mióta szíve egy másik férfihoz, húzza távolodunk egymástól, mint két vonat, mely ellenkező irányba indul el. Mikor találkozunk, látom a tekintetében, mennyire másképp lát engemet. Mennyire rossz volt, amikor jól éreztem magam, és ő megfedett mert szerinte nem koromhoz méltóan viselkedtem. Hogy tudnám elmondani nincs korom, csak annyi amit ő akar látni, hogy egy kamasz vagyok, ki kész csínyt elkövetni. Mikor gyermek volt, örült, és együtt kacagtunk, és pillanatokat adtunk egy örökkévalónak. Ma azonban csak megrovás és lesajnálás a részem, mert ilyennek szeretne látni a saját szemüvegén át. Nem erre tanítottam, hogyan vált ilyenné, érzéketlenné. Biztos részem van benne, hiszen mellettem nevelkedett fel. Távolodom tőle, pedig nem szeretnék, elment testvérei kínját sírtam volna vállára, de nem mondott semmit, nem kérdezett semmit... Tudom, hogy tudta, láttam a szemén, de szánalom, részvét nem integetett felém. Távolodunk magzatom, nem is kis sebességgel, de ha te így gondolod jónak, meghajlok előtted. Tudom ezt sem fogod olvasni, mint ahogy semmi sem tetszik Neked. Idegenné teszel, ám én elfogadom ezt. Mégis ha fájni fog, bármi az életben, várlak, és meghallgatlak, mert te vagy sz egyik legfontosabb a számomra az életben....

Töprengések... (fájdalommal)

Boldogság költözött kis hajlékunkba, egy pillanatnyi fény csillant fel életünk egén, egy "terhességi tesztcsík" vaskos függőleges vonala mutatott valami más világot, egy pillanatra, a Pilisi-hegység csúcsain megülő nap sugaraiban.... Egy új élet, egy új reménység, a lehető legfurcsább pillanatban... éppen a "Talicskás Bruce" életem egyik legkülönösebb alakja jött látogatóba... Ki is ő? Milyen egyéniség? Csodálatos, szeretni való szókimondó, az első szeszes este után olyan hévvel markolta meg Kedvesem ülőgumóját mintha magántulajdon lenne.... Természetesen később bocsánatot kért az eseményekért... Szóval ő volt az első aki örömünkben, és meglepetésünkben osztozott... Aztán sokan örvendeztek, és szorítottak nekünk, persze voltak akik azt mondták: -Nagyon nem örülünk!- Szívembe mart ez a három szó mert anyámtól eredt, és megdöbbenve álltam e rejtély felett. Gyilkos volt ez a pár szó, mert az hittem újjongás lesz, hogy ismét nagymama leszek. Rájöttem, nem érti szeretem ezt a NŐ-t és mindent megadnék neki ami NŐ-vé teszi őt! Értem anyámat, elfoszlott, és nem örül semminek, csak ha a "Szulejmánt" ismétlik hirtelen. Gyarapodás, sokasodás és élet teremtése olyan számára mint ördögnek a szentelt víz, hisz előre visz. Fiam is meglepett, mert reakciója, noha már mindjárt 18 éves elég gyermekded.... Nem tudom mit gondolt, tán soha sem fogom megtudni, de mint fiam örökké fogom szeretni, még akkor is ha ő ezt nem hiszi, lelkem darabja ő, akár lányom, ki mára messzire került egy idegen férfi karjai közt. Pedig hányszor öleltem, és óvtam a karjaimban, de elfogadom a sors így dobta.... Összetört egy autó, a biztonsági őv kicsit nagyobbat szorított, és egy lélek elindult felfelé, ám a kezét nyújtotta a marató felé. A maradó volt a gyengébb és az ég felé mutató rántott nagyobbat, és üres lett egy anyai méh... Valami itt maradt, mert volt már némi test, némi szövet és emlék... Orvosok kálváriáját járta Kedvesem, mire kiderült eltűnt méhe kincse lent.... Könnyek potyogtak, sírtak az angyalok, és új játszópajtások jelentek meg ott. Mi gyermekeink szépen játszatok, vigyázzátok az angyalokat, ahogy tudjátok! Várunk benneteket vissza, gyertek amikor lehet, ölelő karok várnak itt, a Földön titeket... Ma csak az emlék van, a várakozás csodájának széttört tükre, melyben Kedvesemet Anyává tehettem volna, és új életek keltek volna létre. Csak egy fénykép maradt, fekete-fehér álomaprócska élet nyoma. Könnycseppek gördültek Kedvesem arcán mikor a hírt meghallotta, én még most is sírok, miatta és miattuk, mert szép álom lett volna egy ilyen csoda. Lélektelen tudor orvosok, kik nem néztek utána, csak nyugalmat és majd későböt mondtak, sokan most nem állnak a tor mellett, mert hitványak voltak, maradnak és lesznek.... Mi azonban kik hiszünk a Teremtő csodában, hittel vérrel állunk a sorban, mert kinek itt kell lenni itt lesz, és nem állunk az utukba, sőt segítjük őket....

Töprengések.....

Töprengek, emberi kapcsolatokon, barátságon, érzelmeken indulatokon. Pár évvel ez előtt hoztam egy döntést. Kedvesem édesapjának volt egy nagyon jó barátja, akivel politikai nézetek miatt úgy néz ki egész életükre összevesztek. Valószínűleg mindketten nagyon sokat vesztettek ebben a meddő vitában. Akkor megfogadtam, soha senkit sem szeretnék meggyőzni arról, hogy az én nézeteim a helyesek, és követendőek. Később mikor már közösségi oldalakon is megjelentek, különböző gondolatok, volt amelyiket "tetszikeltem" volt amelyiket esetleg véleményeztem. Aztán egy két atrocitás után az írásbeli vélemény alkotásról is leszoktam. Maximum privát levelezésben próbáltam kicserélni gondolataimat. Most megint döntés előtt állok! Két ártatlannak tűnő poszt indított el egy lavinát. Mindkettőben csak a személyes véleményemet közöltem. Ám kaptam hideget meleget egyaránt. Az első az idei Oscar díj miatt volt. Talán nem fejtettem ki eléggé, hogy alapon nem érdekelnek az ilyen díjjak, főleg amikor a "szakma" választ. Bocsánat, de úgy gondolom, hogy a filmeket nekünk, közönségnek készítik, hogy a "szakma" mit szeretne benne látni, az olyan mint a verselemzés.... Én egyszerű lélek vagyok, vagy tetszik vagy nem. Sőt bonyolult is, mert volt olyan alkotás ami régen nagyon tetszett, most meg álmélkodom, mi tetszhetett ezen a filmen, és természetesen előfordult az ellenkezője is. Gondolatom csak annak szólt, hogy míg csillogó fények között bársonyszőnyegen grasszálnak olyan emberek, akik véleményem szerint enyhén túlfizetettek a teljesítményükért, közben emberek életeket mentenek, sokkal kevesebbért, és fényen és a csillogáson túl vannak szobák, kórtermek ahol névtelen emberi lények fogalmazzák utolsó imáikat, szenvedve. Tudom ez nem népszerű, hiszen az emberek nagy része szívesebben azonosul a pompával, mint az elkerülhetetlen véggel. Pedig az mindenkinek kijut, már mint az utóbbi, az első csak nagyon keveseknek. Ezek azonban csak az én gondolataim. A második a "vasárnapi nyitvatartás" népszavazást meg hiúsító történet volt. Nem, nem értek egyet az eljárással, amellyel megakadályozták a népszavazást! Döbbenetes dolog volt, és elítélendő. Ám a népszavazással sem értek egyet. Tőlünk nyugatabbra is zárva tartanak a boltok vasárnap, meg kell elégednie a pénzköltésre sóvárgó embertömegeknek azzal, hogy csak a hét öt és fél napján tudják társadalmi létüket igazoló árú féleségeket beszerezni. Nem tudom, ott ez hogy történt, de nem hiszem hogy a nép szavazta meg. Igen egy vezetésnek néha kell hozni diktatórikusnak tűnő döntéseket. Természetesen lehet ellene ágálni. Engem nem zavar, hogy nincsenek nyitva a boltok, sőt örülök neki, mert egy csomó ember otthon töltheti a napját a családjával. Tudom, hogy sokan még így is dolgoznak, sőt megélhetésük reményében plusz munkát vállalnak, de ez legyen a saját döntésük. Visszaolvasva gondolataimat, nem találok benne politikai felhangokat. Csak egy ember gondolatait egy dologról. Aztán még egy filozófálgatás... Diktatúra, kontra demokrácia... Érzésem az, hogy a társadalom amely itt e földön él a Kárpátoktól övezve, nem alkalmas a demokráciára. Mert ha jól értelmezem a demokráciát, az a többség diktatúrája.... Több akarat, több szavazat. Noha én úgy gondolom, hogy a helótáknak nem adnék szavazati jogot, mert az nem jár! Azt ki kellene érdemelni közösségi munkával, nem önös teremtéssel. Mint kisember számára aki teszi a dolgát, a hatalom ténykedése közömbös, hiszen nem emlékszem az elmúlt fél évszázadból olyan vezetői csapatra, amely tényleg a nép érdekeit képviselte volna.... Hiszen az kevesebb adót, kevesebb bevételt, kevesebb átformálható pénzt jelentene.... Kedves Barátom! Szeretlek, és tisztellek emberi nagyságodért, ahogy a gyermekeidet neveled, azt is amit gondolsz! Próbáld meg te is. Nem szeretném ha megosztanának minket véleménykülönbségek olyan dolgokban amelyeknek nincs ráhatása apró kis hétköznapi életünkre. Írtál levelet, olvastam, sok mindenben igazad van, de azt nem írtad le, hogy a kor amiről beszélsz szintén nem tűrte a vasárnapi nyitvatartást. Szeretnéd a saját igazságodat megvédeni, igazad van! Tedd meg! Magadban! Kérlek engedd meg, hogy én is megtegyem ugyan ezt, és legközelebb ha csirkét sütünk hajszárítóval, ne egy ellenséget, csak egy másképp gondolkozót láss bennem.... Ha rajtam múlik, nem foglak elveszíteni, Barátom! Ám ehhez Te is kellesz, és néha ne csak a száraz tényeket nézd, mert akkor hit és szeretet nélkül maradsz... Egyedül! Én sem szeretnék egyedül maradni, beszélgetni és gondolkozni szeretnék veled, sértés és bántás nélkül, összemosolyogva, esetleg egymást néha megölelve... A Barátság számomra minden vélt vagy valós nézetnél többet ér.....

Ljubjana egy másik érkezés...

Különös érkezésem volt Ljubjanába a mai napon. Észrevétlenül suhant be a szlovén fővárosba vonatom. Annyira, hogy csak a tároló állomáson tudtam leszállni, lezárva pénztárgépet, és kocsit. Ljubjana szomorú időjárással fogadott, igazi esővel. Ahogy a szálloda felé ballagtam hátizsákommal, a sapkámat a vonaton felejtettem. Mint megaívebbnnyi tövis bökték az esőcseppek fejemet. Fájón és hidegen mintha holtak vére csorgott volna hajhagymáim mellett el. Nem alvadva, sőt egyre folyékonyabban és intenzívebben... mint a ha tudatni akarnák elfolyó éveimet... Igen folynak éveink, egyre messzebb a forrástól, én már lassan ötven leszek... Szép szám, és örvendetes, hiszen félévszázados porhüvelyem... Ezért is is volt biblikus a kép az olvadó hóval, és a kemény cseppekkel, melyek miatt kényelmetlenül éreztem magam, de rendesen. Mentem a szálloda felé, szaporáztam léptem, mikor a templom ismét ttt termett előttem... Karácson után léptem a lelkész után be, de most egy teremtett lélek sem invitált engemet... Dehogy is nem invitált, csak nem volt testi kivetülése, talán csak jó Isten hívott engem éppen. Ilyen hívásnak ellen állni vétek, és nyitottam a templom nehéz kapuját, hogy egy pillanatra haza térjek. Üres volt a templom, egy ember sem volt bent (mikor e sorokat írom, hív a harang igére). Beléptem hát Isten házába, és hátizsákomat letettem a padra, és imádkoztam szeretteimért hogy sorsuk szépen alakuljon. Mondtam egy imát drága kislányomért, szeretett fiamért, és imádott kedvesemért. Kértem a mindenhatót, hogy ártó kórt, és indulatot tartson távol tőlik, és szerencse és szeretet kísérje ezeket a lényeket a mindennapokban. Majd rátekintettem a szobrokra, mind szomorú volt... Elfogott a kétség, tényleg ezek a szomorkás arcok mögé rejtett szenvedő lények tudnak segíteni, Isten tényleg ilyennek teremtette őket, csak a könnycseppek hiányoztak a szemükből. Tényleg ezek a szomorú lények nyújthatnak segítséget, és áldást nekünk? Szenvednek értünk, ezt akarják sugallni? Ne szenvedjenek, én most is mosolygok, pedig egy távoli városba vetett a számomra kedves emberektől távol. Vannak terheim, vannak súlyaim, melyeket le szeretnék tenni! Lépjünk már tovább a szenvedéssel megváltáson... Örömmel, mosollyal váltsuk meg embertársainkat, törődéssel, lehetős!éggel segítsünk! Öleljük magunkhoz érző lelkeket, de szomorkás félmosollyal! Egyik példaképem mondta nem is olyan régen! "Ne halat adjunk az embereknek... Tanítsuk őket halászni!" Mindannyian tanítsunk halászni, és ne halat adjuk....

Isten, és egy kávé.... (Út ljubjana felé)

Elindult a vonat végre Ljubjana felé, a múltkor nem sikerült, a javítóból frissen kihozott étkezőkocsit még a Déliben kisorozták, fékhiba miatt.... Az Eurók amit erre a napra kaptam volna visszaszálltak a pénztárba és nem integettek, hogy viszont látásra.... A mai nap sem volt valami lélekemelő, csak a jegyvizsgáló, és rendőrök látogattak meg. Csak valahol Celje előtt egy japán utazó kért egy kávét.... Ennyi a mai napi bevétel, egy nemzetközi vonaton, Budapest és Ljubjana között. Egyébként csak álltam és a tájat figyeltem, öleltem magamhoz, az elsuhanó pillanatokat, megy teremtő szépséggel a Teremtő megáldott. Kívántam, remélem majd Kedvesemmel megoszthatom a pillanatokat, a völgyeket, a kastélyokat... majd egyszer ha ő is elkísér, talán majd májusban, amikor már hosszabbak a nappalok és a Ljubjana sárkányai még napfényben követelik az alázatot a látogatóktól, nem pedig haloványan neon fényektől sápítva... Hétköznapi útnak tűnt, mint megannyi kilométer amit megtettem az elmúlt években. Nem vártam csodát, sem sikert, csak az érkezést, a szállodát, a csendet, a néma semmittevést. Gondolatban már lemondtam a Kedvesről, akit új helyek ámulata felé viszek, a tájról és varázsról, hogy most éppen zöld színű a folyó amely a sínpárt követi... Majd egy eseménytelen érkezés Ljubjanába... Kocsi bezár, szemét lepakol, irány a szállás.... Itt Ljubjanában egy kicsit messze sikeredett a szállás az állomástól, de tényleg nincs közelebb hotel.... Egy csámpás idős bácsit követtem egy sétáló utcán, izgalmasnak tűnt, vajon hová mehet, ebben a modern lakótelepi övezetben. A lakótelepet követésével... Majd egy templom kapját nyitotta ki és eltűnt mögötte... Nem is követtem volna, ha a templomból nem hangzik fel az orgonaszó! Elfutotta a könny a szememet! Mint alvajáró léptem be a templom ajtaján! Egyedül voltam, egyetlen teremtett lelket sem találtam ebben a házban. Csak az orgonamuzsikát, és Ön magamat. Aztán megjelent még valaki aki hatalmasabb és szebb volt mint a muzsika, és mint én akit a Teremtő saját képmására alakított... Egyedül voltam Isten Házában, Vele... Patakzottak a könnyeim, és a legutolsó sorban foglaltam helyet. Hallgattam a muzsikát, majd az első sorban térdepeltem, Előtte! Kértem őt, hogy mindenkit akit szeretek, és valaha szerettem az életemben, áldja meg őket, és úgy éreztem, ezt meg is teszi! Voltál már egyedül templomban, mikor az orgona zengi körbe a teret? Egyszer régen sikerült nekem, Szántódpusztán egy iciri piciri kis fapados templomban... Akkor találkoztunk először, mint Teremtő ls Teremtett! Azt hiszem jó a viszonyunk, mert szeretteimet, és mindenkit akit ismerek megóv a bajtól, amennyire tudja.... Ez a találkozás is kellemes volt, sok sok könnyet csalt a szemembe, és tetszett a világ, és elfogadtam terheimet, mindennel együtt, mert én kértem ezeket! Gondold át és rájössz, hogy te kérded terheidet, és mindjárt könnyebb lesz... Szeretlek Titeket Emberek... Ezeket hallottam utoljára tőle itt egy havas sétányon álló magányos templomban....

Hruska...

Mond Neked az a szó valamit? Kétlem! Ha csak nem vagy izzig vérig vasútmodellező. Ráadásul a régebbi fajtából való.... Az csodálatos kelet-német cég igazából csak két örökemlékű gőzmozdonyt modellt gyártott, az egyik a könnyeben fellelhető BR91 típusú gőzöst, és a másik kultikus BR84-es modellt. Azt hiszem az utóbbival kezdődött a kálváriám... Kis műanyag darab, pár fém alkatrésszel, így deffiniálná a laikus.... És valószínűleg igaza lenne... Ám számomra kultikus tárggyá nőtte ki magát, családi indíttatásból. Az első Piko katalógus már kínálta ezt a járművet elérhetetlenül, a maga csodáival, öt hajtott csatlós kerékpár, a középső tengelyre hajtott, két futókerékkel, a mellvason szabadon álló világító lámpák.... Aztán jöttek a legendák, amikor édesapám megpillantotta az áhított járművet Sopronban egy játékbolt kirakatában, de nem volt nála annyi pénz, hogy megvásárolja, talán valamikor a múlt század hetvenes éveinek elején.... Majd hallgattam az alkudozást egy volt kollégával, erre a járműre.... Szóval piedesztálra emelkedett.... És titkon reméltem. Majd jött az idei év a 2016 és szilveszter után egy pár nappal megláttam az áhított járművet egy oldalon amely eladásra kínálta. Üzenet, és igenlő válasz, Majd találkozás és vásárlás és vittem haza a trófeát, mint aki megváltotta a világot.... Igen, az enyém volt, végre a Br84-es Hruska gőzmozdony... Kopott volt, és viseletes, de mit várunk egy 50 éves modelljárműtől. Mintha egy családi karmát dolgoztam volna le ennek a modellnek a birtoklásával. Szívesen elvittem volna apám sírjához, de ő másképp rendelkezett, és szórták... Remélem látja fentről, hogy van ilyen gépünk, ha már neki nem sikerült....... Meghatódva vettem ki a gépet a hungarocell dobozból, remegő kézzel igyekeztem a pályára állítani, majd nem indult... A szabályzó felizzott a kezemben, de az igazi "nagy vas" nem mozdult... Kétségbe estem, és fájt nagyon... Átvertek, nem egy igazi Hruska... Az volt, csak sokat állt, és várakozott rám. Kiszáradt, és megmerevedett, mint aki nem hiszi el hogy újra üzemben lesz. Olajoztam száraz fogaskerekeit, csatlóit, majd kopott kaszniját spray-val kezeltem, és csillogni kezdett, és mint újszülött a pályán botorkálni kezdett... Olajszagot árasztott és az amperét is, ám ez időleges volt, mozgott mint egy svájci műszer.... Zakatolt, és egyre biztosabban mozgott, és engem a romantika egy más világba vonzott...

A hangok és illatok szárnyán egy más világba röppentem, a Ganz szereldéjét idézték meg nekem... Tizennyolc éves vagyok, alig érett kamasz, kilépek egy ajtón, és alattam vasszörnyek halmaza. Agyam tudja ez 5000 lóerős, a másik csak 1200.... Olajszag leng körül, és dér lepi az alvó szörnyeket, melybe nem lehelt lelket a méltó egyed. Láttál már szereldét a hajnali pislákoló ívlámpák alatt? Mikor a fűtővezetékekből a pára csinál ködöt... olajosat, és igézőt, hisz te is Gólemek atyja vagy, csak várnak a leheletre, mely erőket szabadít a világra és teremtőként állsz a gőzök árnyában. Ismered lelkük rezdüléseit, és egyenként kelted életre, melyet majd egy törékeny ember ural mind örökre. Olajszag, és izzó fém párája adja a lelket, és kelted életre a monstrumokat. Mosoly van az arcodon, mert uralod őket, hiszen csak gépek. Ám ha kezed szívedre teszed, és füledet a deres fémhez emeled érzed dobbanásaikat, és ők készek szolgálni, millió kilométerek futni, te már nem leszel, de ők még falják a távolságot.... Megfogott e kép a pillanat varázsa, hány ember birtokolhatta e modellt mára, nálam is csak ideiglenesen van, túlél engem, hiszen bálványozom, és dédelgetem mint egy gyermeket. Pedig idősebb nálam, több mint ötven is megvan, és virgoncan szalad a pályán, mert ez a dolga! Azt hiszem apám vágya és akarata volt, hogy így legyen, ő nem birtokolhatta de én igen! Ám a vágyat ő ültette el, és bennem szárba szökött, Majd arathattam le... A kis mozdonyt tartom kezeimben mint szentséget, csodálom és könnycsepp tolul szemeimben, célt kaptam valakitől, melyet teljesítettem, és többet nem adott, mert annyira nem ismertem....

Álmok színesben.....

2019-et írunk, egy a Pilis hegységben található kis falu fölött élünk a hegyoldalban. A település szélétől nagyjából 300 métert kell megtenni jóminőségű erdészeti aszfaltúton, innét balra kell kanyarodni a kapunkhoz. Innét szinte semmit sem lehet látni a telekből, és a házból. Igazi erdő veszi körül, melyen csak egy út vezet fel a házhoz. Igazi időt és időjárást álló házikó. A falak többségét terméskő borítja, a sarkokat és a nyílászárók környékét rönkfák. A ház alatt egy pincerendszer rejtőzik a nagy négyállásos földalatti garázzsal, amely tényegesen több járműnek ad most otthont. A Kedvesem korallpiros Audi TT sportautójának, egy muzeális rikitó sárga Opel Mantának a "80-as" évek elejéről, egy Honda Virago 450-es cphoppernek, bicikliknek és kedvencünknek a tengerjáró kajaknak. A ház előtt az terepjáróm parkol.... Ha a garázs felől megyünk be a házba, akkor egy folyosóra jutunk, melyet a festményeim díszítenek tiri-takarka vidám színekben, oldalra ajtók nyílnak, a kazánház, melyben egy nemcsak egy gázkazán, hanem egy szilárd tüzelésű kazán is helyet foglal. A mellette lévő helység a mosókonyha, vasalódeszkával, ruhaszárítóval. Vele szemben van a műhelyem, mindenféle modellezéshez szükséges berendezéssel felszerelve. A mellette lévő szoba egy raktár, amelyben olyan dolgokat tárolunk, melyek csak alkalmilag használhatók, bőröndök, túracipők, sátor, hálózsák, görkorcsolya és még sok minden más. A lépcső mellett található a kamra, benne a mélyhűtőládával, és ezernyi csemegével. A lépcsőn feljutva a konyha-nappaliba érünk, melyben két impozáns tárgy vonzza a rögtön a tekintetet... Az egyik a konyha közepén álló sütös-főzős pult, a másik a nappali végében lévő kandalló. Itt már a minimál stílus a jellemző, fehér falak, letisztult formájú inkább funkcionális bútorok, csodálatos hangzású hi-fi szolgáltatja a zenét, angol Mission hangfalakon keresztül. Innét már észrevehető, hogy a ház "L" alakú, és az egyik sarkot egy csempés kék mintás kemence foglalja el jókora suttal, csergével kibélelve. Mellette nyíló hatalmas üvegezett ajtók egy kis tóra engednek kitekintést. A nappaliból lehet bejutni a hálószobánkban , amely szintén a kis tóra néz, csak egy franciaágy és egy fésülködő tükör van benne, ugyan úgy mint a vele szemben lévő vendégszobában, ám az a falu felé néz, noha azt eltakarják a fák lombjai. A két szoba mellett két fürdőszoba is található azzal a különbséggel, hogy a mi hálónk mellettinek az ablaka a kis tóra néz, és sokkal nagyobb és nagy kétszemélyes kád uralja a sok zöld növény között. A vendégszoba melletti csak zuhanyzós. A vendégszoba melletti fürdő mellett nyílik a "a dolgozó szobának nevezünk" Itt könyvek borítják körbe a falakat, egy kényelmes fotellel, és egy egyszerű íróasztallal. Az "L" alak legvégében egy furcsa, vasveretes keménytölgy ajtó rejti a "Dühöngőt" amely egy a hegybe ásott pince, bárpulttal, a falak mellett borgyűjteménnyel, gyertyafénnyel, és gyalulatlan asztalokkal. A falakat az utazásaink alatt készített képek díszítik. A nappaliból egy lépcső vezet fel a tetőtérbe, itt csak három helység található, egy tatmis kis hálószoba, egy mellékhelységgel, és a festő szoba, ahol a képeimet készítem. Aztán van egy ajtó amely a tó felőli oldalra nyílik. háztetőt itt kispóroltuk, és egy tetőteraszt alakítottunk ki, Kedvesem kedvenc helyét.... egy napozót egy kis medencével, melyben talán csak négy öt ember fér el, itt szokott napozni rejtve minden tekintet elől, úgy ahogy a természet megalkotta.... Említettem a tavat a ház ölelésében, egy kis patak csordogált végig a telken, és ezt duzzasztottuk csodás kis tóvá, halakkal, teknősbékákkal, egy kis szigettel, melyre két híd is vezetett japán eleganciával, melyen egy pihenőpad, és egy kőlámpás őrzi a béke és mulandóság emlékét.... A szigetről elvezető kis híd, útja egy ponton ketté válik. A jobb oldali egy fa csarnokhoz vezet, mely a 25 méteres íjjászpálya lőállása, és egyben a karvívó csarnokunk.... Szép a kép, melyben Kedvesem a hajnali párában hófehér hakamában jobb kezében égővörös tokozatú szamurálykarddal közeledik. Szeretem ezt a képet, hajnal fényei a köd végtelen varázsa földöntúli szépséggel ruházza fel a harcost. A csarnokban már várom, kék hakamámon a hajlnal cseppjei szikráznak. Lehajtott tekintettel lép a borovifenyő deszkákra, kilépve edzőcipőjéből.... Mint egy fehér ruhás szent, emeli maga elé kardját, és helyezi el maga előtt a néma "mokszó" pillanataira. Csodálom, a hajnal rózsaszín pírt alkot az orcáján, a megnyugvás pillanatait szívja magába. Sayáján harmatcseppek remegnek az energia orkánban, mikor teremti a mát, a hitet..... Magával ragad, és az örvény átjárja lelkemet.... Harcol, a tudatlanság, a butáság, a nem akarom ellen, égi csatornákat nyit, egybe forrasztja a karjával a világot. A mesterem ő, és annyira szép, hogy ő ezt nem tudja..., csodákat nyit meg és álmokat. Az univerzum kulcsait tartja a kezében, egy éles karddal, mely már az övé, és ő a kardé... Az íjjászpályát rendszeresen használjuk, barátainkkal, üzleti partnereikkel, sokat tanít ez a pár méter, kilőtt nyilvesszőkről és gondolatokról... Szeretem és isteníten ezt a helyet, mely annyi mindent adott... A bal oldali egy csoda, itt épült volna az íjjászpálya, de a földmunkák alatt kiderült kaptunk egy titkos nyolc méter hosszú barlangot..... Ez lett a szentélyünk, ennek a bejáratához emeltük a gógyító csarnokot, a kezelőt, melyet alázattal beosztottunk egymás között. Két nap rendelünk hetente , és csak "komoly" estekkel foglalkozunk egymástól függetlenül, a gyógyítás szándékával.... Ha Kedves délelőtt kezel, akkor én délután.... Egymástól függetlenül.... Mégis együtt. Amikor a Kedves kezel, akkor fiammal ha ideje engedi a harckocsi pályán hajtjuk 1/16 járműveinket, vagy játszunk a kertben elbúvó kerti vasúttal, mint nagy gyerekek... Ha én kezelek, akkor ő ápolja, ülteti virágait, melyek színessé és élővé teszi a kertünkket, vagy épp szeretgeti a teknőseit.... Megadjuk egymásnak a szabadidőt, saját igény szerint..... Szerencsére sokat utazunk, a világ olyan tájaira ahol tudást, elfogadást, és igazi élményeket kapunk. Nem rég jöttünk meg egy Indokínai utazásból, amelyet kiterjesztettük a valódi Kínára, aztán még Tibetre is... A tél egy részét Balin töltjük. Ausztriában vettünk egy házat amelyet egy ottani házaspár tart rendben, ám a téli síszezon alatt többször is kilátogatunk, Kedvesem síel, én festegetek addig.... Pesten is vettünk egy garzont, ha sokáig kell üzleti elfoglaltságaink miatt, vagy éppen szórakozásaink miatt maradni, ne kelljen olyan sokat autózni... A faluban sikerült beindítani a vasútmodellező szakkört, a plébános segíytségével, melyhez hozzájárult Kedvesem, aki sok vallási ünnepet felkarolt, és így fél Buddhista létünket elfogadta a település.... A vasútmodellezó szakkör csak egy helységét foglalja el annak a felújított gazdasági épületnek, amely a falu központjától pár méterre található, a többi helység a Vasútmodell Múzeumnak ad helyet, amely már most három embernek biztosít megélhetést télen-nyáron alapítványi kereten belül . Kedvesem aerobik és zumba órákat is tart hetente egyszer és már négy szomszédos faluból is átjárnak az érdeklődők! És a jövő, a falutól nem messze, már tárgyalunk egy gyönyörű területről, ahol egy új természetgyógyász centrumot tervezünk.... Nálam ilyen 2019..... És neked milyenek az álmaid....???