Csak egy film...

Ma sikerült végre megnéznem a "saul fiát" döbbenetesen borzalmas mű. Azok akik ez ellen a film ellen szóltak, tévedtek. Íme itt  egy vallás fiai, mutatják meg milyenek valójában. Még talán meg is értem őket, hogy egy pár napos létért amellyel meghosszabítják életük fonalát, saját hittársaik életét segítenek kioltani., zéró erkölcsi értékkel... hogy várhatnánk el ettől a néptől, hogy tiszteletben tartsák a múltunkat, hagyományainkat hitünket. Beköltöznek minden hová, kedvesek, és aranyosak, ameddig az ő érdekük úgy tartja. Hiszen önös érdekből segítenek gyilkolni saját társaikat.. Persze jó eszme hogy egy gyermeket mentsünk meg... talán még egy kutya hiányzik a filmből... akkor tuti siker lenne...
A film nem ellenünk szól, ha jobban megnézed önmaguk ellem. A rendező kép beállítása, hogy a főszereplő tarkóját mutatja a mozgó jeleneteknél, nem mer szembenézni a saját valóságukkal. Nem a németek a szörny szülőtettek az az ideákkal, hanem azok akik kiszolgálják őket...  Ha érdekük úgy kívánja. Bámulatos ahogy a film elénk tárja valódi gondolatait, az érdeket a nyereségvágyat, a pillanatnyi helyzeti előnyt. Kiváltságosnak lenni egy "KL"-ben,  jónak tűnő beosztás, még akkor is ha saját hittársaink halott testét kell a kremákba helyezni... vagy éppen a vérfoltos padlót felsikálni a gázkamrában. Megéri, mert tovább élünk egy pár nappal.
A film maga önvallomás egy népről, melynek a rendező is tagja.
Normál esetben elszörnyedünk, ha embereket ilyen körülmények között látunk... mellesleg a gázkamrás jelenetnél hiba volt a sábeszdekli a rabbi fején...
Egy normál egyszerű magyar ember nem tud azonosulni egy ilyen létformával, lezuhan a vár falán, magával víve a zászlót, vagy éppen forró olajat önt a támadó fejére.
Meg kell értenünk eme népcsoport nem tudta megvédeni saját szülőföldjét évezredeken át, csupán a második világháború után sikerült némi részvét államot létrehozni...
 A film egyik epizódjában pont az a hangulatot sikerült létrehozni mint a "Lator" ősfilmben... a szélben lengedező, térelválasztó anyagok... milyen megható, pillanat. Főleg azoknak akik láttak már ilyen filmeket...
Valóban szomorú, hogy ilyen filmekre költik az adófizetők pénzét. Nem tudni milyen erkölcsi tanulságot próbál a film közvetíteni, a kapkodó "tarkóprofilos" kamera beállításokkal. Talán izgalmasabb lett volna fentről készíteni a jeleneteket, mint ha Isten látná, mit tesztek. Mellesleg már kicsit unalmas hogy a háború vége után még mindig ezen a témán lovagolnak egyesek a múlt több mint 75 éve történt eseményein... Már meghalt mindenki... akkor jelen volt... Miért kell ezeket a több évtizeddel ez előtti borzalmas eseményekkel sokkolni napjaink ártatlan emberiségét? Hogy miért? Hát a bűntudatért, az alávalóság látszatért. Ám pont a rendező az aki rávilágít saját hittársai gyomorforgató kegyetlenségére, a Sonderkommandóra" aki parancsra gyilkolja Hittestvéreit. Valaki elgondolkozott már, hogy egy német gépfegyverben hány kilőhető célzott lövés van, és mekkora volt a "Sonderkomando" létszáma illetve a gázkamrákba terelt foglyok létszáma, mellesleg mennyi időt vett volna időbe egy tárcsere a fegyverben? Ilyet csak egy gyáva jellemtelen nép hajlandó elfogadni. Szomorú de nekik bókol Európa, és a világ, mert sikerült elhitetni a hihetetlent, hogy mennyire sebezhető, és üldözött nép ez....
Aztán csak nézzük meg Trianont mi magyarok.... És az összes többi történést, amerika bevonult 56-ban? Kaptunk e bármikor segítséget a nagy demokratikus országoktól? Nem, soha sem. Mi csak egy megtűrt, holokauszt imádó, külső népcsoport maradtunk a világpolitika megtűrt palettáján. Nem kelt senki védelmünkre, nem kompenzálták veszteségeinket....   Mert nincsenek saját faját gyilkoló Saul-jaink, csak Búvár Kundjaink, Szent Lászlóink, Hunyadi Jánosaink, Dobó Istvánjaink, Rákócziaink, Tenkes kapitányaink....  Akik az ártó ellent tisztították a hazánkban.
Ám tanulni is kell e történetből, hogy lehet gyilkosokból hőst csinálni, melyekre mi nem voltunk képesek! Alja embereket piedesztálra emelni egy furcsa világ fekáliái közül.... Szomorú vagyok, de mi nekünk magyaroknak nem sikerült, nemzeti nagyjainkat oda állítani ahol kellene lenniük, az ifjúság példaképének, vagy a gyermeki rajongás középpontjává tenni. Ezért buktunk el mi, magyarok, mert a Saul fiát  bámuljuk, és álmélkodunk, a helyett, hogy saját népünk hősi tetteit regélnék....
És máris látom lelkem apró töredékét szétszedő liberális érző lények kommentálását. Igazatok van, ám e nép ez földön megőrizte anyanyelvét, nem települt idegen hazákba, és lehet hogy számotokra kicsit bután, de megőrizte méltóságát, tisztességét az ősi út irányában. Ám nem lett saját fajának gyilkosa... Ez egy Sonderkommandós sem mondhatja el...
Mellesleg, ám úgy sem értitek Magyarnak lenni szív és nem értelem beli megállapítás...

Maya...

Reggel amikor elindultam itthonról Maglódra az egyik páciensemhez, kinek már többszörös áttétjei vannak még lélegzett, igaz nagyon lassan, a szívverése is alacsony volt. A vonat ide oda robogott velem, igyekeztem megtenni amit lehet a tudásom korlátain belül. Aztán mikor hazaértem, láttam, hogy nem várta már meg az érkezésemet, elköltözött a hörcsög.mennyországba. Nem sokkal előtte exitálhatott, mert még volt némi melegség apró szőrös testecskéjében. Talán megakart kímélni a haláltusájától. Úgy maradjon meg emlékünkben, amilyen volt, - kis apró energikus, folyton mozgó kis életnek. Megalmoztam neki a Kedvesem által előkészített teás dobozban..., kapott némi élelmet a hosszú útra és tiszta forgácsot, tiszta vattát. Ha már a mennyországba érkezik, ne kelljen szégyenkeznie, milyen körülmények között jutott oda.

amikor hazatértünk, és gyermekeim etettek a távolléteink alatt. Nem voltál a miénk, de mi sem voltunk érted, pedig téged mi választottunk.  

Apró kis, még langyos testét óvatosan helyeztem a papírdobozba, méltó tisztelettel az együtt töltött csodálatos pillanatokra emlékezve. Nagyon nehéz pillanatok voltak. 

A Jó Isten biztos csodálatos pillanataiban teremtette ezek a kis rágcsálókat, hiszen annyi bájt, kellemet adott nekik, kifejező gombszemmel látta el őket. Biztos azért szabta ilyen rövidre életük fonalát, mert Ő is nagyon szereti ezeket a kis állatkákat, hogy ilyen gyorsan magához szólítja őket. A Teremtő csak két évet adott ezeknek a lényeknek, melyek annyira saját egyéniségek. Pici szívük sokkal gyorsabban ver mint a nagyobb élőlényeké. Mindent hihetetlenül gyorsan kell csinálniuk. Talán mert a Teremtő előre látta Buddhát, vagy már alapvetően tisztában volt az újjászületéssel. Hiszen ezek a kis hörcsögök sokkal gyorsabban születhetnek újjá. Sokkal több karmikus lépcsőt küzdhetnek le, mint egy bálna, vagy mint egy elefánt.

Mi nem tudom kit kaptunk... ám csodás, és szívet melengető pillanatot kaptunk ettől a kis apró rágcsálótól. Különleges egyed volt, soha sem harapott, ráadásul a kint töltött pillanatokat megunván, ha talált egy kinyújtott tenyeret kényelmesen elfészkelte magát, majd ránk nézett, - na most már visszatehettek a kecómba, elég volt a kirándulásból. Szemrehányást teszek magamnak, amikor kora reggel megébredtünk, majd megjelent ő hörcsögsége, és csak a tenyerünkből volt hajlandó elfogyasztani a reggelit, apró kis mancsával kapaszkodva közben, néha nekikönyökölve falatozott komótosan, akkor sürgettem az időt... 

Siettem volna, nem értve, az én időm más dimenzióban létezik mint az övé.  

Nem tekintettem ajándéknak ez együtt eltöltött akkori perceket... Kis hideg testét látva már értem, még mindig nem vagyok elég felnőtt. Az esti viták is felrémlenek, ki adjon ennek a jószágnak kaját. 

Könnyű megvásárolni egy állatot, -ezt még kimondani is szörnyű, nem leírni-. Nap mint, nap róla gondoskodni, szeretni, - viszonzás nélkül - mert nem képes rá, hiszen egy idegen világba szakítottuk ki a testvérei mellől, haszonállatként, hogy a mi érdekeinket szolgálja. Legyen egy állat a belvárosi lakásban. Lehetőleg csendes, nem igényes, nem kell sétáltatni. Csak úgy ott van, létezik.... 

Nos, ma már nem létezik. Nem is lesz másik. 

Köszönöm, hogy velünk léteztél, sok örömet adtál nekünk, majdnem volt kihez hazamenni gondoskodni, mert feléd ezt könnyebb volt kimutatni. Tanítottál, egymásért kell léteznünk, a Kedvesemért "kell" hazamenni, étket készíteni, törődni vele, csodálni őt! Kedves kis állat, elhoztad a csodát, a megértést, és a szeretet. Tanítottál minket, remélem a tanítást át tudjuk adni másoknak is. Remélem a számodra megfelelő létformában születhetsz újjá. Nem lesz több "belőled", megtanultuk a leckét, értjük az algoritmusokat, és erre a ritmusra álluk rá. A ritmus az életé, mindegy milyen, csak táplálja létezésünket. Te voltál az utolsó "hörcsög"! Ölelünk téged a messzi távolból ahová ma jutottál! 

Megtanítottál arra, hogy az olyan emberek mint mi, akik a távlatokat kutatják, akik mindig új kalandot keresnek, ne akarjanak gyökereket, melyeket nem tudnak táplálni. Csodás volt apró kis gereznádat amikor hazatértünk, és gyermekeim etettek a távolléteink alatt. Nem voltál a miénk, de mi sem voltunk érted, pedig téged mi választottunk.

Köszönjük hogy velünk voltál! Megismételhetetlen élményt adtál nekünk!

Kísérjen utadon az áldás mely két emberi szívből fakad, legyen bő és olajban gazdag a magvaid, melyeket az égi létsíkon megtalálsz, legyen nedvdús a gyümölcs melybe beleharapsz! Csoda volt minden pillanat melyet megosztottál velünk!

Köszönjük!

Bon voyage! 

Istenkém ha tényleg ennyire szereted magad mellett tudni ezeket a kis apró teremtményeidet, vigyázz rájuk, Ők nagyon szépek, és tiszták!