Megnyomorított lények.... 1., (napló szerűen)

 Szürkeség kint, nap már nem teszi tiszteletét a kihalt utcák felett, ahol maszkos emberek sietnek hogy minnél hamarabb a biztonságosnak vélt otthonukba jussanak. Kisebb sávszélesség az interneten, magas benzin árak, -polgár, maradj otthon- hangulat. Az utcák nyirkossak, hidegek, kellemetlen szél csap a bóklászó arcába, visszaparancsolva azt a lakhelyére, kalandozások, tapasztalat szerzést, emberi kapcsolatokat akadályozva. 

Oltottak, oltatlanok ölik egymást egy méla mocsár bűzölgő fertőjében, néha nem is látva egymást a média által gyártott káros gőzöktől. Szabad kezükkel dobálják mérgező elegyet egymásra, remélve ha az a másik szájába jut, elcsendesedik egy időre. A másik kezükkel persze kalimpálnak a fennmaradásért, újabb miazmákat juttatva a levegőbe, bízván abban hogy az ő hitük váltja meg a világot. Kis plasztik kártyák birtoklása juttat be adott helyekre, bízván bízva abban hogy ez a műanyag lapocska megvédi őket az elrettentő végtől, a méltatlan Covid osztályra kerüléstől... Hetek óta már az állatkereskedésben élő apró kis lények sem jönnek elő, a sugárzó félelem miatt. A hörcsögök sem mutatják be egyedi atrakcióikat, a nyúlról nem is beszélve.... tudják eladhatatlakká váltak. Pár hónappal ez előtt a "dzsungik" (dzsungáriai törpehörcsögök) még külön előadást is rendeztek: Engem Vegyél Meg!- főcímmel.... Ma már nem akarnak tulajdonost, gazdát, elfogadták a terráriumban élik le az életüket....

Nézem embertársaimat, a szürke, mosolytalan tömeget, rettegésben tellik az életük, félnek, védekeznek, távolságot tartanak, otthon maradnak. Mintha az eljövendő véget el tudnák odázni, közben maguk ássák örömtelen, élménytelen napjaikkal sírjaikat. A szürke köd, mely ellepi az utcákat hajnalonként, pont úgy lepi el az elmét a média negatív statisztikája, már régen elkezdődött, csak nem vettük észre. Óvatosan súlykolták miért élünk mi rosszul, természetesen a "bezzeg" elemek folyamatos sugárzásával. Nem családunk, barátaink építő ölelését vettük magunkhoz, hanem kétes "híres" emberek mutatták meg, hogy kellene élnünk (persze a sajtó tele volt az ő magánéleti problémájával). Lassan nem főzhetünk mákos tésztát, mert az mennyire bunkó, a lazacos, articsókás, patkányfarok rizottóhoz képest. Mert megmondják nekünk.... mert mi elhisszük ennek a sok ripacsnak nekünk mi a jó. Agyhalottá változtatják az embereket, családi, baráti kapcsolatok bomlanak fel teóriák miatt, melyek semmilyen alappal nem bírnak, csak ha hiszün bennük. Nem túl régen volt, amikor hittek az emberek a boszorkányokban, noha volt egy királyunk (nem volt véletlen a neve, Könyves Kálmán) mely 1116 előtt kijelentette, nem léteznek! Most új megingathatatlan boszorkányok támadtak, már doktori és egyéb címekkel, még ártóbban, mint a világtörténelemben bármikor, mert a média felkarolta őket, sőt lelkendezve adták tovább hipotetikus elképzeléseiket. A nép, az isten adta nép oly boldog volt mint barom, mikor megtudták mit kell gondolniuk, érezniük mert végre nem kellett gondolkozni, csak hinni a képernyőn megjelenő számtalan szakértőnek. Csendesek lettek az utcák, a vírust kordában tartották a kijárási tilalommal, pedig tudományosan bizonyított tény hogy Covid-19 nem tud olvasni főleg nem magyarul. Esténként, nyílvánvaló a kijárási tilalom visszavonása után, a feleségemmel, csak kedvtelésből rójuk a néptelen utcákat, néha csadoros nőket, néha egyértelműen arabul beszélő férfiakat látva tudatosul bennünk mennyire védettek vagyunk. Vírus van, bevándorlás nincs. Valószínű azt a hat fodrászüzletet melyet amúgy halálfejes Rashid-ként nyitottak a Erzsébet város e szűk 0,5 négyzetkilométeres területén sem a bevándorlók nyitották, hanem a kiszabadult szíriai aranyhörcsögök... Ha még mond az a szó valamit, hogy "Palira vesznek" értelmezhető? 

Bezárt üzletek kirakatai kiáltanak segítségért, az emberi lét megvédéséért, hajléktalanok hol kedves, hol dühöngő léte határozza meg a létedet? Nap mint nap leróvod a lakásod és munkahelyed közti távolságot, fizeted a rád jogtalanul kirót adókat, tényleg ennyi a lét? Szeretek az őszi erdőben járni, mikor már a dér, a nedvesség aszalja a faleveleket, mert tudom, új talajtakaró születik, védőn óvón és táplálón. A barna fatörzsek is mintha fázósan összehúzódnának, még mélyebb ráncokkal köszöntve az őszt, talán meg is könnyezzik lombkoronájuk elvesztését. Bágyadt hideg hajnalokban a vén fák talán összebújnának egymással némi megségért, de nem tehetik, mert gyökereik kötik őket a földhöz. Feleségem szokása, ha egy barátságos fát lát megöleli... nem tudom ilyenkor ki örvendezik jobban, nézem a hitvesem átszellemült arcát, nézem a fát, olykor őt is mosolyogni látom, mert megölelte egy emberi lény. Minket is köt a föld, a gyökér hiszen mindannyian valahonnét jöttünk, de nem reménytelen egy ölelésért, egy kis melegségért elindulni egymás felé.... Legyünk bölcsebbek mint a fák.... nehéz lesz...

A Szász IV T mellékvonali gőzmozdony

A K.Sächs.Sts.E.B. 1897 és 1909 között 91 darab IV T típusszámú mozdonyt helyezett szolgálatba. A 75 km/h-ra tervezett 2B2 tengelyelrendezésű szerkezet kezdetektől fogva instabil járású, siklásra hajlamos volt. Viszonylag nagy sebességét, nem tudták kihasználni a szász vonalakon, a közeli állomástávolságok miatt. A DR megalakulásakor 85 darab mozdonyt vett át, és pályaszámaikat BR71.301 -385-ra változtatták. A második világháború után a CSD-nél marad két példány, a megmaradt 10 mozdonyt a német vasutak 1955-ben selejtezték. Vélhetőleg egyetlen példány sem maradt fent belőle.

A modellt rendkívül igényes kiadásban a Gützold adta ki, H0 építési nagyságban 1991-ben 1780 pályaszámmal, 30300 katalógus számon. A modellt már az új hajtásrendszerrel épült, is modellsebessége mérethelyes, gyorsulása egyenletes. A szűk ívekben a merev alváz miatt, a futókerekek is az alvázban lettek elhelyezve, így hajlamos a siklásra. A modell fényezése hozza a szász vasutak színvilágát, a csatlórudak, hajtórudak filigrán igényes kialakítású. A mozdony a menetirány szerint világít, a mellgerendára rögzített első lámpák szépen sikerültek, meleg hangulatos sárga fénnyel világít. Az ütközőket külön kapjuk a modellhez, akár a légvezetékeket, táblatartókat.

Apák és ahhoz hasonló lények...

 Írásomat tegnapi felkavaró élmény váltotta ki. Feleségemnek egyik barátnőjének a beírása, miszerint őt apja kitagadta, mert agresszív volt vele, minden békülési szándékot elutasított a lánya! A valóság szerint a lány mindig vágyott egy apára, melyet soha sem ismert meg, csak a hagyatéki sorokat. A lányt ismerve, ki rajongva küzd a szeretetért, hihetetlen a történet. Akár csak az enyém.....

Volt apám, elhunyt hosszas kínok között nem tudott megbékélni a világgal a fiával, az unokáival. Mindent megtagadott élete utolsó perceiben. Mindent amiben hitt, vagy legalábbis azt hittük hisz. Nagyon remélem, volt az ő földi létében annyi jóság, hogy Péter bácsival találkozott a végén. Igazi fasisztaként ismertem meg, példát véve róla, aki barna ingben ment a pártgyűlésre, ekkor azért 1980 írtunk... A lázadás összes szikráját szívtam magamba mint a szivacs, Erdély szeretete, Székely himnusz, "ott ahol zúg az a négy folyó... Magam nem tudtam megváltozni, csak átértékelni az öröklött gondolatokat. Már nem tudok tekinteni a székelységre úgy mint akkor, mert megismertem őket. Nem ragadnék fegyvert az elcsatolt területekért, nem vérzik a szívem a Király-hágóért.... Megőszültem, sokat utaztam, sok mindent láttam tapasztaltam. A tegnapi események felszakítottak régi sebeket, melyekről azt hittem már jól kezelem őket, csökkent a gyűlöletem, a haragom, megbocsátássá szenderült. Sokat töprengtem tegnap este, de aztán a napsütés meghozta az energiát, hogy kiírjam magamból, egy különös pálfordulás történetét... 

Apám a nacionalista, fasiszta önkényuralodó férfiember megismerkedett egy zsidó nővel. Együtt élt vele, majd miután elvált sváb származású anyámtól, mennyegzőt ült eme tisztátlan lélekkel. Apám egy nyomortelepen született a Százados utcában, egy szoba konyhás, lakásban. Wc-re a folyosó végén lehetett menni, a luxus az volt, hogy mindenkinek saját retyója volt. Innét indult, majd anyámat feleségül véve beköltözött egy fürdőszobás, előszobás bevárosi ingatlanba. A kis szocioalpinista első lépése. Okos volt, sőt műveltnek is nevezném, szeretett, tudott olvasni. Aztán el kezdett utazgatni, mint a Ganz gyár mozdonyszerelője. Akkoriban olyan országokban járt melyet mi csak térképről ismertünk. Nagy formátumú  ember volt, tele történettekkel melytől ámult és bámult mindenki. Már pénze is volt hozzá, osztogatta a "barátai" közt a karton márkás cigiket, furcsa nevű szeszes italokat. Állandóan felnéztem rá, szerettem volna olyanná válni mint Ő. Közeben azért követett el bakikat, mert nadrágszíjjal vert, sőt miután elkeztem harcművészetet tanulni, és jólirányzott ökölcsapása a nagyszoba bejárati ajtaján landolt, utána megmondtam megölöm, ha mégegyszer kezet emel rám.... Szóval és tettel egy brutális barom volt. Ám a világ felé csoda apának látszott. Rá is játszott erre a szerepre. Aztán mivel tollaodni látszott egy nyereségvágyó igazi nílusi székely kivetette rá a hálóját, ő fent akadt, aztán szépen megtagadott mindent amit tanított nekem. Nem tudom, de remélem nem metéltette körörül magát. Majd jöttek az apró történetek, melyek sokáig elkedvelenítettek. A nő gyermekének dicsőítése, mert, hogy milyen fantasztikusak... Aztán pár év múlva fegyveres rablásért elitélték a zsidó nó gyerekét, ráadásul kábszeres is volt. Mi csak szépen nevelgettük két csemeténkket az esélytelenek nyugalmával. Persze titok volt hogy ül a féltökű zsidó gyerek (mert hererák miatt sugarazták), nem volt beszédtéma. Kölcsönkértünk egyszer, majd mikor a páncélszekrényből elővették a füzetet, ahová tartozásunkat bejegyezték, majdnem lehánytam őket. Mondtam én mindent, csak foganatja nem volt. Vissza adtuk, nehogy nélkülözzön ez szép héber páros. A csúcspontja az volt apám ténykedésének, amit a mai napig nem értek, válsam ki a zaciba vágott arany inggombjait, úgy is nekem akarta volan adni. Mint jó keresztény kiváltottam. Nem érdekelt az igazi értéke, volt pénzem megtettem. Majd pár hónap elteltével apám visszakérte, mert a zsidó nő hiányolta. Volt még egy dobása amikor az édesanyját korházba vittem, mert ő nem volt elérhető, a nővér a nagymama nyakán lévő aranyláncot átadta nekem, mivel abban a pillanatban nem ez volt a legfontosabb betettem a bőrkabátom egyik zsebébe, Majd a pánik mert nálam volt a nagyi lakáskucsa, mikor megérkeztek, aztán a kutakodás után, hol van az aranylánc... Majd a hirtelen látogatás a nyaklánc miatt... hát legalja pont hu.  Majd amikor kitagadta az unokáit, sőt egy kötvényt melyet mi fizettünk... a feleségére adományozott... Tényleg szeretnem kellene ezt az embert? Mindent elárult amiben hitt,olyan mint a hitvese.... Ráadásul sok embert ellenem fordított mert rossz fiú vagyok. 

Csak ember lettem, tévelygő hibás lény, de a párom szereti a gyermekeimet, nem szeretné őket kisemmizni, ellenenem fordítani. Mert egy érző csodálatos lény, így engem is emel. A történetben szereplő ember elhunyt, a többek pedig Isten áldásával éljenek, élvezzék amit elvettek...  

Az ilyenek miért tudnak kiemelkedni?

 Milyen erő oktatási rendszer segíti elő ezeket az embereket, hogy véleményt formálhassanak egy nemzertől?

"A magyar emberek nem értik, nem szeretik, nem tudják és nem is akarják elfogadni a liberális demokráciát – állítja Vajda Mihály. A Lukács György körül csoportosuló egykori Budapesti Iskola tagja, a demokratikus ellenzék jeles alakja, a Debreceni Egyetem rangjáról Putyin díszdoktorrá avatása miatt lemondott professor emeritusa kezdettől gyanakvással vegyes szorongással fogadta a rendszerváltást. Mára bebizonyosodott, az aggodalma indokolt volt, a művelet nem sikerült. Húszévi vergődés után egy kellőképpen gátlástalan politikus megbuktatta a rendszert, és a saját képére formálta. Az új pedig – mint mondja – gyanús egyezéseket mutat az elmúlt korok parancsuralmi struktúráival. Az egyedüli különbség a lefutott rendszerekhez képest a nyílt állami erőszak mellőzése és a jelentéktelenségbe süppedő ellenzéki pártok fennmaradása. Ami a választók magatartásában változatlan, az a kezdeményezőkészség hiánya és a szavazók jobbágymentalitása."

Tisztázni kellene történelmi folyamatokat, melyek hatottak a kárpátmedencében élő népekre, melyeket pont ilyen "furcsán gondolkodó" emberek alakítottak. Képi zavarokat ültettek el az egyszerű emberek fejében, a liberális (mert nem beszélnek magyarul, az érthető lenne) szabadelvűséget jelent, a demokrácia szabad társadalmat.... A két szó egymás után, értelmezhetetlen. Nem én találtam ki, de a szabad társadalom szavazata a többség diktatúrája a kevesek felett. Aztán megkutyulták a dolgot és a keveseknek egyre nagyobb hangjuk lett, sőt napjainkban már csak az ő hangjuk a mérvadő, a többség, ha megnyílvánul, véleményt mer mondani, fasiszta, homofób (mellesleg itt árulták el magukat... a homo előszó embert jelent, nem szexuális irányultságot), rögtön perre viszik a dolgot. Egy ilyen kulimászban aztán mindenki, aki liberális mondhatja a magáét, főleg ha egykövet fúj a kevesekkel. A jobbágymentalitást pedig a szellemi elit irányítja, oly módon, hogy még magyarul sem tud... röpködnek az idegen szavak, a megváltozhatatlan alapismeretek Lukács, Heller részéről, melyeknek csak ők vannak a birtokukban. Elárasztották a médiát semmit nem érő emberekkel, olyan műsorokkal ahol noném emberkék szórakoztatják egymást, semmibe véve a közönséget. Mintha a Trumann-showt látnánk, kihez beszélnek a szereplők?

Na akkor jön a való világ. Adott egy népcsoport (direkt nem használtam a nemzet szót, mert a népcsoportban ott vannak a tótok, svábok, románok, sokácok és még egy csomó ember származás szerint). Szóval ezek az emberkét itt éltek, egyszerű emberként, földet műveltek, esetleg bányászkodtak, élték egyszerű életüket. Egyszerű vágyakkal, álmokkal, merítkeztek (akár jómagam is a lenyugvó Nap fényénél. egy pohár bort kóstolgatva. Szerették egymást, szerették a gyermekeiket, falovat faragtak, vagy kócbabát készítettek meglepetésnek. Egyszerű étkeket fogyasztottak, főleg a kertben megtermő növényekből, vagy a háztályiban fecserepedő gerincesekből. Több generáció élt egy fedél alatt, a gyermekek gyorsan megtanulták a helyüket, mélyen tisztelték az ősöket. Volt hitük, energájuk hogy a világot a legjobbnak láthassák. Nem volt kommunális hulladék, a vizet a kútból vették, a fűtést fával oldották meg. Függetlenek voltak a rendszertől, de boldogak. Pedig közben vérzivataros évek voltak, a férfiakat elvitték katonának, sokan nem is tértek vissza, de az élet ment tovább, a templomokban együtt énekeltek az asszonyok, férfiak, kívántak sok áldást, szeretetet. A házak kalákában épültek, engedélyezés, adó nélkül. A szöllő vígan csepegtette nektárját a hordókba, a lehullott gyömölcsökből főt a pálinka... A gazdasszonyok, tojást cseréltek mézre, volt aki szőtt, font, nem volt szükség a pénzre. Gyermekek, mind egészséges, mezítláb jártak, hírét sem hallották a allergia szónak, mezőn játszottak, tapicskáltak a sárban.

Aztán jöttetek ti, mérgezni a lelket, TV műsorral, hogy lehetne jobban élni. Filozófálgattatok, mérget csepegtettetek az emberek fülébe, egyenlőségről, szabadságról, csak a békétlenkedve. Hogy élnek mások, hogy kellene neked is élni, mit gondolj, mit érezz.... Csak káoszt hozott az elmélet, a megszerkesztett beállított képek, a műsorok. Aztán jött a legalja, hogy lenéztek minket, egyszerű élő teremtményeket. Pedig asztalotokon az étek mi általunk jutott oda, gépek melyeket mi raktunk össze, nagy úri kényelemben veritek a port, szégyenletesen viselkedtek a néppel szemben, mely mindent megteremtett. Mellesleg még együttérzést is mutattok.

Meg kellene érteni, e népnek kell a vezető, mely írányít, utat mutat, de hagyja hogy létezzünk. Ez a nép ilyen, kívánja a vezetőt, mely utat mutat! Homályos gondolatok, szabadosságok csak zavaróak, nincs szükség rájuk. Megtévesztő, megosztó elemek bomlasszák a világonkat. A professor emeritus nem tudom milyen maga teremtett világban él? Az én világomban az emberek szeretik, kölcsönösen tisztelik egymást, kellemesen elbeszélgetek a Garay piacon az árusokkal, vagy éppen Hajdúszoboszlón a dohányárus hölggyel, vagy Pálházán az élelmiszerboltban, vagy baranyában felszolgálóval. Mert mi mind egyet akarunk építeni, szépíteni, téve az amire rendeltettünk. Nem rombolni méla eszmékkel, bőrfotelból, azon töprengve, hogyan lehet a levegővételt megadóztatni,vagy a naplementét pénzé tenni... Debrecen amúgy sem volt a kedvelt városaim között, ez uán végképp nem lesz, mert ilyen kiferdült embereknek nyújt menedéket.

Záró akkord, ha a professor emeritus kevesebbet olvasott volna, többet járt volna, emberek, fák, susogó aljnövényzetben, leereszkedett volna emeritus rangjáról az egyszerű emberek közé, lehet hogy több műveltséget, emberszeretet talát volna. Mert az egyszerű ember sokkal bölcsebb mint aki azt hiszi sokat tud, csak nem érzékel. Saját példám, a Ganz Mávagban ismerkedtem meg Farkas Józsibácsival. Egy foga volt, mindig az híresztelte ő lyuggatja a sajtokat a gyárban. Meghatározó lény volt az életemben, mert akkora sörpocakja volt, hogy a kedvenc Kossuth cigarettája hamuja sokszor landolt a domborulatton. Azán egyik reggeli időben amikor épp hozzá voltam beosztva, segédként, megkérdeztem mit olvas, mire ő Lőrincz László Nagykupola szégyenét... mivel akkoriban több társaság tagja is voltam, elhűltem.. Egy "proli" ilyen gondolatokat olvas, sőt még véleménye is van róla..... na ekkor változott meg a világom... Köszönöm a tanítást Farkas Józsibácsi.... ma én vagyok a fogatlan, fogadatlan próféta... Vállalom, miattad, magam miatt!

Szőrös társak... egyéb miazmák a modern ember világában....

 Ma nagy traumán estem át, imádom a lányomat, mindent megtennék érte, akár egy "Zöld Sapkás" alakulatot is akcióképtelenné tennék.... 

A történet mélyebb gyökerekre nyúlik vissza, a mocsár feneketlen bendőjét felkavarva. Gyermekeim édesanyja, minden élő nem emberi lénytől írtózott. Kisebb háború után foglalta el helyét a terráriumban Claudius a dzsungáriai törpehörcsög, mely a családi békét nem bomlasztván, tengette napjait, sőt még az éltesebb női lény is néha táplálta. Volt állat, de mégse... mert mozgása a lakóingatlanon belül le volt korlátozva. Igaz néha napján, szigorú felügyelet mellett részt vehetett némi kaland turizmusban, ez hol a gombfoci pályán történt, hol a vasútmodell terepasztalon, hol imádta a kis rágcsáló az alagutakat. Héha félórás rábeszélés, mag szórás után volt hajlandó elhagyni a biztonságos fedzéket. 

Szóval egy rendkívül kényes egyensúly jött létre... Húsvétkor a nyúltenyésztő ismerőstől érkeztek a kamasz nyulak, akik már képessek voltak, vagy legalábbis látszódtak saját biztonságuk megóvására. Ami azonban nem sikerült mindig... szerencsére a nyúlfiak a lendkerekes felhúzást, vagy az anatómiami ismerkedést túl élték... nyuszi szeme csecsebogyó.... Ám ez mind kevés volt...

A lányom felnőtt kora hajnalán valami koszlott ebet fogadott be merő szeretetből. Még értékeltem is a humanitárius, vagy latinosan ha már elegánsak akarunk lenni  animalis amans lett csak mert szeretem. A kutya a minden....

Talán nincs is rá szó, vagy kiterjesztés. Napjainkban megőrültek az emberek a kutyákért. Mint a "Szárnyas Fejvadászban", állat kell, mert emberi társunk nem ad elég impulzust a világ elviseléséhez.  Kicsi, nagy szőrös dögöket sétáltó emberek lepték el a köztereinket, vannak akik összeszedik a az ebtrtás végeredményét, de vannak, és ők vannak többségben akik nem. Kutyaszaros, vizeletes az utca, melyet az én adóforintjaimból tartanak fent. Nincs ebadó, mint a sokak által istenített Bécsben, itt csak szar és kutyahugy van....

Megértem a magányos lelkeket, mert kell egy társ. Azonban a párkapcsoltban élő, szeretett embertársaimnak miért van szükségük erre a pótlékra? Sejtem, mert tőlük függ, pont mint a hörcsög. Uralkodhatnak rajtuk, kivetüléseiket rá tudjá vetíteni egy ártatlan lényre. Mely nem tud tiltakozni...

Régen az eb a nyájak őrzője volt, társa nem pótléka a világnak. Emberek házörzőnek, terelőnek, juhászkutyának tartották az ebeket. Rendjén is volt. Napjainkban mivé korcsosítottuk le ezeket a csodás lényeket..... 

Szóval, lánykám beszerzett egy ebet, Olyan autóba szeretné szállítani, melyben magam részéről nem szeretném a ha egy kutya lihegné össze.... Mert mint ragadozó büdös a lehellete. Mert sok évig fizettük ki ezt a kis autót. Mellesleg ez az autó tiszta..... 

Mégsem tudta figyelembe venni kérésemet, mely szerint ebben az autóban nem szállítható eb. Mert nem akarom. A lányomat imádom, mindent megtennék érte. Tudta, ezzel élt vissza. Hitemet, választásaimat megtagadva a kutya utazott. 

Szomorú voltam, mert a szeretetem erősebb mint az elhatározásom... Aztán pár nappal később azon lamentáltam, a kérésem miért nem elég erős, hogy tiszteletben tartsa. Mert én jobban szeretem őt, ő meg jobban szereti a kutyáját mint nemző apját? Erre a meglátásra jutottam. Azonban győztem! Mert az én szeretetem a legyőzte a büdös vakarék ebét, mert én a lányomat szerettem. 

Undorodom ettől az ebtartó társadalomtól, ahol az ebek nem munkára valók, hanem csak valami pótléknak vanna. Bántottam lányom választottját, az ő harmonikus párkapcsolatukba minek egy blöki? Miért kell "harmadiknak"... Láttam ő már nem az a generáció aki helyén kezeli a kutyatartást. Bejön a házba, sőt az ágyban alszik. Nekem ilyenkor háborog a gyomrom, akár a gyermeknevelésnek az elfajzottsága láttán. 

Valószínű soha sem értem meg ezt a szimbiózist, melyet a modern kor hívott elő, a kutyaszaros, összevizet utcákat járva, értéktelenül. Magam sem veszek körfűrész, mert nincs rá szükségem. Ám ezeknek az emberi lényeknek, szerető társuk melllett van valaire szükségük. Soha nem fogom megérteni.

Így aztán erősödik bennem az ebgyűlölet, azért imádkozom, hogy legalább annyi ebadót fizessenek mint Bécs belvárosában, (évente 2400 EUR). Hátha valamelyik kormány rájön, ez nem kis bevételt jelent. Addig meg nézem az autóm levizelt kerekét, és ha kiszállok belőle akkor keresem a kutyaszartalan területet. Mert ők szeretik őket....

Soraimat a Korán szavaival zárom:

"Akkor lesz a világvége, ha sivatagi pásztorok tornyokat emelnek, Az emberek pedig jobban fogják szeretni a kutyáikat, mint saját gyermekeiket..."

Bajnokok, sztárok, egyéb hasztalan egyedek.....

 A társadalmat, véleményem szerint az egyszerű, alacsonyan képzett egyedek működtetik. Nincs ebben semmi sértő, hiszen ha a "Gaus" görbére nézünk, a köznapi középszerű egyedek vannak többségben. Mostanában azonban, egy érdekes tendencia alakult ki, nagyjából húsz éve. Valami hihetetlen képességgekkel ruháztuk fel "szuperhőseinket", mert eladták őket nekünk. Mi pedig örvendeztünk vala! Mint ha nem lenne jobb dolgunk... Jöttek Liptai Klaudiák, Stol Andrások a semmiből, semmi prodoktummal, hiszen csak a saját pénztárcájukat szerették volna megtölteni, nem a miénket. Talán még produktum sem volt mögöttük, csak szimpla bájolgás. A sor végtelen, mely csak a saját megélhetését, anyagi előmenetelét látta a lehetőség mögött... Szépségkirálynők, ordenáré valóságsók szereplői, csak a saját boldogulásokat keresték... Énekesnők akik maguk sem hitték, hogy valakik, csak a kiváló menedzsment hitette el velük, valamit alkottak... 

Nem alkottak semmit, nem lett új Lánchíd, Múzeum, sem Közkorház, a saját zsebeiket tömögették. Mosolyogva, ahogy a nagyérdemű megkívánta. Sokat elszédítettek. 

Olimpia, soha egy olimpikon szájából nem hangzott el - "Lovas Zsolt" köszönöm, mert adóforintjaiddal segítettél, hogy a dobogó csúcsán álljak! Sem a többi tízmillió állampolgár nevét sem hallottam. Miért is úsztál, vívtál, küzdöttél? Nem Magyarországért, saját magadért. Pont úgy mint 10 millió embertársam teszi, csak nem ennyi támogatással, pénzzel. Sportoló, gondolkodj el, azért hogy te edzhess mennyi verejtékes munkaóra adóforintja kell? Mellesleg miért? Az ország GDP-je nem emelkedik a te sztárolásoddal. Az olimpiai arany csak talmi kincs, nem fűti be a lakásokat, sőt még be sem világítja. Magatokért, saját egótokért küzdetetek, az aranyért. Nem a népért, nem hazáért. Az olimpionok maguk fényezésén kívül még nem értek el eredményt. Mellesleg megdöbbenve látom, hogy ehhez sokan asszisztálnak. Mert kell valamiben hinni. 

Nem hiszek bennetek, rossz emberek vagytok, kihasználjtok adottságaitokat, majd visszaéltek vele! Ugye Katinka, állandóan sztárolt olimpikon, aztán megnéztem 2016-ban voltál csak olimpikon, nem három olimpián.... Volt aki három olimpián elért eredményt... De te "Vass Nő" szivattyúztad ki az adóforintjainkat az államkasszából, közben járt a szád. Véleményem szerint, ahogy egy egyszerű melóstól is levonják, ha hibádzik, fizess vissza! Nem teljesítettél, a pék ha nem teljesít akkor nincs kenyér, ha a pilóta odébb teszi le a gépet nincs landolás, csak katasztrófa! Na ezt kellene megérteni! Nagyvolt a szád, aztán mi is lett belőle? A MÁV-nál ha nem sikerül a vizsga a tanfolyam árát visszafizetettetik a hallgatóval.... Veled mi legyen te felfuvalkodott nemi identitástól szenvedő bálna? Mit tegyen veled a nép, az isten adta nép melynek adóforitjaiból oly jól érezted magad? 

Vagy koko, akit egy éhező délamerikai kiütött? Mekkora arca volt ennek a lénynek! Ordibált, kiabált, persze a mi pénzünkkön! 

Elég! Becsüljük meg a teremtő, szolgáltató lényeket, a többit pedig küldjük el.... 

Csak ébredni kéne....

Mert ezt az országot nem futballisták, sportolók, celek, "művészek" éltetik, hanem csak mi kis egyszerű átlag emberek...

 Éjszakai séta.... 2021.06.09.

Ma hajnalban ért véget egy baráti beszélgetés, véleménycsere. Kamaszkori barátommal, bővelkedünk a sok csodában amit együtt éltünk, mai napig is tudunk táplálkozni ezekből az élményekből. Nem nagy "züllés" volt, inkább baráti poharazás. Hirtelen az vettük észre, hogy hajnal fél kettő van, a hatórási kezdést figyelembe véve, ez marathoni csevegés volt. 

Erzsébetváros egyik kies mellékutcájából indultunk a "Blaha" felé, még akkor is ütköztettük véleményeinket, nem a meggyőzés csalóka csapdájában, inkább élvezve a másként gondolkozás agy dolgoztató ingereit. Imádom éjszaka ezt a várost, a város melyre, A Városként gondolok őszes fürtjeim alatt. Velem együtt változott, formálódott, az új igények szerint. Apró intermezzók tömege, egy ilyen séta, néha filmre való téma lenne, mélységével, magasságával együtt. 

Milyennek is látom a pihenő hajnali várost. Csendesnek, békésnek, mindenki a helyére kerül, alig jár villamos, az autók nagyrésze is pihen, akárcsak a vezetőik. Igyenkor már nincs dugó, nincs rohanás, csak a megbékélés, a lassan rezgő pillanat üzenete, a hazafelé bandukolók lelkének. Sötétek már az ablakok, a szórakozóhelyek is lezárt redőny mögül szemlélik a sétálót, már nem hívják fogyasztásra. A körúton kitett székek is árván pihenik ki a napi terhelést, lélegzethez jutva, megmerítkezve az éjjeli szél áramlataiban. Ilyenkor megváltozik a világ, sokminden értelmét veszti, és sok sok dolog értelmet nyer, ami a nappali fényben láthatatlan. Üresek a járdák, a lámpák érthetetlen iránymutatást adnak a nem létező közlekedőknek, mégis, csoda ahogy néha zöldre, sárgára, pirosra festik a környéket. A haragos piros kis emberke is barátságossá válik, elfogadható válik üzenete, noha ebben a pillanatban teljesen értelmetlen, nincs kinek szóljon, nem tud korlátozni senkit. A gyalogló zöld emberke is tornamutatványra emlékeztet, nem akarok átmenni a "zebrán", csak mosolygok az engedélyre. Ha akarok átsétálok a túloldalra, szabad akaratomból, nem veszélyeztetve senkit.... A tisztuló levegőben az egyik "Bár" előtt, hármas csapat ücsörög a székeken, két fiú egy lány. Még éjfél előtt megrendelt italaik félig elfogyasztva árválkodnak az asztalon. A lány nevet, hangossan, tetszik magának. Nekem is tetszik, fekete testhezsímuló ruhát visel, talán a lányom is lehetne. Szőke haján, amit dobál, megcsillannak az éjszaka fényei... Minden hibátlan, mint a mesében, nincs nagy tömeg, az andalgók is hazatértek. Már nincsenek csörömpölő villamosok, csak halkan suhanó sárga kígyók...

Aztán egy szinkópa.... két normálisnak tűnő magyar ajkú lány, zsong körbe egy fekete fiatalembert.... Mit remélnek tőle? Van neki tényleg valami egzisztenciája, hite, jövőképe kishazánkban? Melyik banánköztársaságból vetette ide a migráció szele... Magyarul nem tud, az angol nyevet is csak töri. Egy nincstelen jövőkép nélküli jött-ment, issza lányok táncát... Értem én, az egzotikum varázsát, a fekete bőr vonzását, sőt talán az exravaganciát is... Mit tud nyújtani ez a kevésbé sikerült lény a két lánynak? Kalandot? Ilyen is volt....

Isztambulban mikor 30 éve sétáltunk egy bevásárló utcán, a török boltosok vadászták a Skála szatyros  lányokat, majd egész jó magyarsággal kérdezték: -Há lányok, hány márkáért baszni...

Maradnék a lánynál, aki két magyar srácot szédítette, a felmelegedett poharak mellett. Talán az értékitélete maradt a valóságnál.... Ezek a hölgyek azonban, úgy érzem mintha árulóivá váltak volna évezredes hagyományaiknak.... Tejcsoki barna gyerekeik rohangásznak majd a játszótéren, "érzékenyítés képpen" közben a spermadonor, valahol éppen új keltetőgépet keres, hogy tovább örökítse fajának nemes tulajdonságait.... jó esetben, nem egy halálos, vagy gyógyíthatatlan kórt terjeszt, valahol Európában.... Nem érzik a veszélyt, -ahogy Róma sem érezte-, barbár hordák új értékrendeket szabadítanak ránk? Nem magyar gyerek születik, hanem egy keverék... aztán a Teremtő tudja mennyire lesz ennek a társadalomnak hasznos, vagy bomlasztó magja.... Mert már van "Fekete Büszkeség".... Mire? 

Barátom taxiba szállt a Blahán. Aztán az árkád alatt egy idős hölgy ágyazott meg éppen a "Lidl" áruház bejáratánál. Mikor ránéztem, lehunyta a szemét, szégyellte létét, a koszosságát, az apró vétkeit. Magam is lehorgasztottam a fejem, hogy lehet, hogy egy nigger nincstelen fesztelenül flörtöl hazánk lányaival, és egy magyar anya, egy kapu portálon tér nyugóvóra, szégyenben.... Szívem facsarását éreztem mellkasomban, ahogy végig tekintettem a nyughelyen, a nőn.... Pénztárcámat kiürítve, csekély pár ezres összeggel szeretettem volna kimutatni együttérzésemet a sorsa felett. Hálás volt, talán még azt is gondolta részeg vagyok... Nem érdekelt. Aztán a Rákóczi úton végigsétálva ráébredtem, hamar ajándékoztam el javaimat, mert több üzlet bejáratánál éjszakáztak meglett emberek. Kicsit sírtam, lelkem zokogott, mert a bevándorló járt az eszembe, melyet adóforintjaikkal támogatunk, hogy megrontság a lányokat, kiknek lehet, a szülöje éppen egy ilyen nyomorúságos fekhelyen pihen meg éjszakára.... 

A gondolat, mi választ el minket az utcán éjszakázó emberektől, a biztos tudat, a bizonyosság, hogy megérkezik a fizetés, a fennsőbség tudat? Mindenki adja meg a neki tetsző választ....

Élmények, egy aprócska faluban....

 Feleségemmel befogadást nyertünk egy aprócska faluban, egy egyház által fenntartott vendégházban, oltatlankén, zarándokként. 

Festői kis falu, sok csodával, hegyek, erdők által ölelve. Mintha a Mindenható is, elmélkedésre, békére teremtette volna. A teraszról olyannak tűnt, mintha az összes énekesmadarat összeverbuválták volna az ég alá, csiviteltek, énekeltek a legszebb igét, amit valaha hallottam. Mindig megdöbbenve nézek ezekre az apró tollas jószágokra, ha esik, ha fúj, őket nem zavarja. Nincs meleg otthonuk, esőkabátjuk, csak léteznek, boldogok. Hajnali énekre kelni, a legszebb! A teret betöltő csoda adja meg életünk legszebb eszenciáját, a hitet! Ezek az aprócska életek nagy tanítómesterek. Nincsenek olyan vágyaik, mint nekünk embereknek. Nincsenek béklyóik, csak szeretik az életet. Mi meg, remélem, próbáljuk szeretni őket. Kicsi kis teremtmények ők, akárcsak jómagunk. Ha tisztán látjuk a világot, akkor mi is aprócska teremtményekké válunk, szeretve a hajnalt, köszöntve a naplementét. A köztes idő csak annyi, amivel kitöltjük. Ki mivel, mit tesz hozzá pont ehhez a naphoz. 

Próbálkozom, szeretni, teremteni, a szépet a jót, az emberi kedvességet megélni... Elmélyedni benne, meg merítkezni. Jó viszonyban vagyok a Teremtővel, mert kevesebbet kérek, inkább hálát adok. Minden pillananat adhat hálára okot. Mivel felekezeten kívüli, de Isten hívő vagyok, akárcsak feleségem is. Minden szertartáson részt tudunk venni. Most is így történt. Kis református közösség vasárnapi Istentiszteletéhez csatlakoztunk. 

Abszolút kívülállók voltunk, de a közösség befogadott, látták, érezték, segítették, a részvételt, egy teljesen kirívó párnak. Fantasztikus, rendbentartott templomba történt az Istentisztelet. Kenyerük javát megevő emberek, férfiak, nők lépdeltek a templom felé. Ráncos arcok, sorsok indultak ünneplő ruhában a Istentiszteletért. Mi nem készültünk, így utcai ruhában járultuk a gyülekezet elé. Egy kedves öreg bácsi hosszasan elbeszélgetett velünk, mi végről kerültünk ide, közben megtudtuk élete történetét, megtisztelő volt az elbeszélés. A lelkészt nem számítva 21-en vonultunk be a templomba. Rajtunk kívül, két ifjabb vett részt az Istentiszteleten. A többi hajlott korú, sokat megélt ember. Ráncos, munkás kezek emelték a zsoltáros könyvet, énekeltek, hálát adtak. Velük együtt mi is megmerítkeztünk, megtisztultunk, közösség tagjaivá váltunk. A lelkész, sok szép gondolatot ültetett el bennünk, melyeken sokáig elmélkedtünk. Köszönjük, hogy részt vehettünk ezen az Istentiszteleten. 

A végére egyetlen egy gondolat maradt. Lesz utánpótlás, lesznek ifjabbak, kik megtöltik a templomot, vagy az ősz fejek gyérülésével elveszik valami, ami nem pótolható? Hívek nélkül Isten házából mi lesz? Zarándokhely kíváncsi fotósoknak, vagy feltámad az igény a lelki életre. Hinnem kell benne, mert csak így élhetünk túl. Hagyományaink, hitrendszerünk alapján. Kell valami ami több és megfoghatatlan, ez olyan mint a gyermek-szülő közti kapocs. Hinni kell, mert az élet hit nélkül,  nem lehetséges....

Köszönet a történtekért, hálás a szívünk...  

Eskövő minimálban.... szinte már Zen stílusban....

Egy hosszan tartó kapcsolat, 1o év, válási problémák, ütköznek az érzelmek, közben némi tél után, újra nyílnak a szerelem virágai, hol melegszendvics, hol kádas borozások rejtekében, néha hideg, néha meleg fuvallatokkal egy egyszerű emberpár próbálgatja egymás határait. Minden húrt megfeszítenek, próbálkoznak a lehetetlennel, aztán, az Égiek újra és újra felszítják az eggyüvé tartozás csodáját. Megszokták már a távolléteket, a magányos nappalokat, éjszakákat, napokat. Olyan életet választottak, mely más szerint élhetetlen lehetne. Nem a reggel elmegyek munkába, este hazaérek; sütök, főzök világ... 

Nem ez a két aprócska emberi lény, csak megoldotta az életét. Az egyik pont akkor indult, valahová Európába, majd később szolgálatba, amikor a másik hazatért. Csak egy csók, csak egy ölelés, esetleg kapkodó pakolás. Külön világokban léteztek, léteznek a mai napig is. A férfi nem tud táncolni, énekelni,-a lány imád és tud táncolni énekelni, mert ez az ő világa. A férfi ezért csodálja a NŐ-t, néha titkon irigykedik, mert ő más síkon tud kibontakozni. Tudja a helyét, az ő világa kicsit más, kicsit harcos, kicsit filozófikus. Ez a két emberi lény helyretette az érzelmeit, összefonta őket, mint a bambuszt erősítő folyondár, együtt létezve, felismerve az összefüggést egymás között. A lány egy nyúl, a férfi egy medve, - életkor miatt is-, ám a Nyúl néha bölcsebb mint a medve.... 

Sokan megmagyarázták miért nem működhet a kapcsolatuk, már évekkel ez előtt is. Voltak kerékkötők, okosak, kik megmondták a "tutit". Voltak félelmek, rossz gondolatok, hibás eszmék. Azonban győzött az érzelem. Mellesleg talán az értelem? Mi is történt? Volt egy eljegyzés egy hajadon lány és egy elvált férfi között. Eltelt még két év, majd bejelentkeztek a "a dühöngő járvány" idején egy polgári esküvőre, mint névnapi ajándék, ekkor már a NŐ-nek. Papírok, tapírok, szatírok minden működött, pecsétek, igazolványok, ellenőrzések.  A NŐ befeszült, nem kicsit, sőt nagyon... Nem kell esküvő, nem kell fanfár, nem kell virág, sem menyasszonyi ruha. Elengedtük, megbeszéltük... A férfi, azért várt.... mert szereti ezt a NŐ-t... Teltek a napok, a hetek... nem mondta vissza a szertertást, melyen szert nem tartottak, csak polgári értéket... Aztán az egybekelés polgári napja előtt 7 nappal, jött a kérdés, a NŐ már igent mondott, egy nap alatt jeggyűrű, ruha a vőlegénynek, virágcsokor rendelés, fotós baráttal megbeszélés... egy fehér kendő, mert a fedetlen váll nem etikus. Aztán megtörtént az eskü. Szigorúan maszkban! Két fő tanú, a házasulandók, az enyhén gothic anyakönveztő jelenlétében, ám az oltási igazolvánnyal rendelkező fotóst nem lehetett beengedni a kormányrendelet értelmében... Így a pár maszkban, mondta ki az igent, csak a hitvesi csók idejére vehették le a maszkot, de ez már nagy kedvezmény volt. Szóval ilyen egy hivatalos ceremónia... Igaz ingyen volt. 

Mikor kijöttünk Isten ege alá, már sütött a nap, a felhők közül, mintha az égiek is örvendeztek volna egybekelésünknek. A következő helyszín Budakalász, sok szép élmény kötött ide minket, az azóta már megszűntetett csónakház, a dunaparti séták. Az esemény előtt egy nappal bukkantam rá, egy templomromra a Kálvária hegyen. Itt történt az esküvői fotózás, nagyon kedves fotósbarátunk segítségével. Mi legalább az esküvő után készítettük a képeket, mikor már "egyben" voltunk, nem előtte.... 

Csodás képek készültek! Egy hangsúly, egy rezgés... vidámak, fesztelenek voltunk, mint mindig a kamera előtt, akinek a másikvégén egy megbízható, a szeretett pillanatokat kereső mester állt. Igazából, csak éltük az életünket, mint a szertartás előtt, hiszen mi már évekkel ezen nap előtt letettük a "voksunkat" a másik mellett. Ez csak modern kifejezéssel élve, a bónusz volt. A nap végig ragyogott, a felhők elkerülték a Kálvária dombot, talán Isteni parancsra. Az Ő akarata kifürkészhetetlen. Hitvesem gyönyörű volt, sőt csodálatos. Nagyon szeretni való volt ezekben a pillantokban. 

Majd az "Öreg Sváb" vendéglőben lett a lakodalom, minimál szinten, anyagilag, ám érzelem szintjén az egekben jártunk. Az én őseim, már csak a felhők fölötti létben adhatták áldásukat a frigyre, így fizikálisan nem voltak képesek résztvenni ezen a ceremónián. Azonban hitvesem mindkét szülője ott volt, fizikális valóságában. Égiek, földiek áldást adtak erre a nászra, köszönet nekik, a napsütésért, a csodás napért, a szeretetért! 

Záró akkord, csak egy fürdőkád, két pohár, némi habfürdő, megnyugvás, elfogadás, csak tiszta szeretet.... Kívánok mindenkinek ilyen csodát, megszabadulva az elvárásoktól, a megfeleni vágyásoktól... Szeressétek egymást úgy mint mi! Pompa, extra hangulat nélkül, csak úgy mint mi,,,, Tisztelettel, Vera@Zsolt

CSD kétrészes emeletes vonat

 

A magyar vasút is használt az 1800-as évek végén nagyvasúti pályákon emeletes személyszállító kocsikat. Hazánkban azonban nem terjed el, ez a járműtípus. A 2020 óta forgalomban lévő KISS motorvonat változtathatja ezt meg.

1952-ben VEB Waggonbau Görlitz, kifejlesztett két- és négy részből álló emeletes vonatot a DR (Deutsche Reichsbahn) részére. A kétrészes szerelvény 39,9 méter hosszú és 76 t tömegű ikerkocsiban, 228 ülőhely és 210 állóhely volt.  A DB7, majd a később DBz típusjelű járműből a Görlitz csak tizenkét darabot szállított 1955-ben.

A négyrészes 73,4 méter hosszú szerelvény 906 utast tudott elszállítani A DB13, később a DBv 152 típusjellel lettek forgalomba helyezve. A két- és négyrészes egységek szinte azonosak voltak, a kétrészes egységekből csak a betétkocsi hiányzott. A tengelyterelés miatt, az önhordó kocsiszekrényeket könnyű acélszerkezetből készítették, továbbá a járműszekrények alá a találkozási oldalon háromtengelyes Jakobs forgóvázzal látták el. Így a mellékvonalakon is lehetett őket alkalmazni. A szerelvényeket 120 km/h sebességre tervezték, a biztonságos fékezés érdekében a megengedett sebességet 100 km/h maximálták. A zárókocsikban alakították ki a mellékhelységet. A gyárból a szerelvények eredetileg gőzfűtéssel érkeztek, a későbbiek folyamán alakították át villamos- fűtésűre.

 

Az 1960-as évek végén a Schicht VEB Modellbahnwagen Dresden kezdett el H0 építési nagyságban kettő, illetve három részes emeletes szerelvényeket gyártani. Gyorsan népszerűek lettek ezek a modellek, jó kanyarbeálló-képességük, illetve a hangulatos belsővilágítás miatt. A kocsiszekrényeket összekötő harmonika elemet, ötletesen papírból készítették. A képen látható kétrészes CSD kivitelű 426/1106 katalógusszámú modellnek, még az eredeti kartondoboza is megvan. Magyarországon vásárolták, mert a dobozon még ott van az ár 150 Ft.

Csalódások...- túrós-

 Nem is tudom, mi indukálta bennem ezeket a furcsa gondolatokat. Talán az emlékek, talán a bizalom, melyet teljes adott emberek felé. Aztán sikerül ezt valahol megtörni. Lelkem mélyén nem így akarok tekinteni a világra, hol mint egy túlélő állandóan készen kell lenni, hogy ne érjen valami atrocitás. Nem sejtem mióta lehet a lelkemben ez a tüske, a bizalom megrendülésének robaja, de valamiért folyamatosan kapom. Talán az első, melyre emlékszem, amikor édesanyám, valami levest készített Kairóban, majd csak a rántás készítésénél vette észre, hogy megzsizsikesedett a liszt.... Azonban ezt teljes lelki nyugalommal felszolgálta nekünk, -ő, természetesen nem evett... 

Aztán jött egy ebéd, ahol már nem tudom, mi volt a főfogás, de édesanyám megesküdött nincs benne főtt tojás (nem nagyon kedvelem), természetesen kihánytam az ételt, majd közölte, nem hitte volna. Sokáig ez után bizalommal voltam az étkeket elém rakó emberekkel.... Aztán jött megint egy kis apróság... A Kedvesem édesanyja sajtos rudakat készített. Tudván tudva, hogy a túrót én annyira nem kedvelem, a Kedvesem is tudta, majd elhozta.... Való igaz befaltam a sajtos rudakat, noha éreztem valami mellékízt, ami annyira nem volt kedves a számomra. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rossz volt! Majd mikor rákérdeztem, kiderült a túrós... A Kedvesem, ezt igen örömmel fogadta, sőt kért, hogy köszönjem meg az édesanyjának a sós süteményt. 

Miért kell egy étekadónak visszaélnie egy ember bizalmával? Mit szeretne elérni vele? Bebizonyítsa, na ugye, mégis jó ez neked? A bizalom elveszett... egy korszak véget ért. Nem értem miért. Valamit meg kell értenem a történésék ködhomályos fátyla mögött. Kicsit olyan, mint amikor a hajnali erdőben, felszálló ködgomolyok, a nehéz pára homályosítja a tájékozódást. Vannak mohás fatörzsek, melyek tompítják a tévelygő eszméléseit, pillanatra megölelve, puhán ölelve. 

Véleményem szerint nem tettem semmi rosszat, talán hajlott koromat tekintve szerettem meg a lányukat. Óvtam, védtem, próbáltam emelni, támogatni minden elképzelésében. Nagyon szeretem őt, de pillanatnyilag úgy érzem, valami gátat kívánnak verni, akár akaratlanul is közénk.... 

Volt egy beszélgetés, egy átitalozott éjszaka után, az apja házában, az élettársával.... Súlyos mondatok hangzottak el irányomban: -Téged, itt senki sem szeret! 

Nem jött cáfolat, kiállás, csak a túrós.... 

Mindenki hallgat, mint a sír. Nincs senki, ki kiállna mellettem a sok önzetlen segítséget látva, az elfogadást, a szeretetet, mellyel próbáltam kifejezni, mennyire jó egy családhoz tartozni. Megkaptam a magamét, így kellett történnie. Téged, nem szeret senki! Kiabálnak a szavak az éjben, annyira szerettem volna valahová tartozni, családhoz, emberekhez.... Nem sikerült. Kudarc, fájdalom, az üresség... Téged, nem szeret senki! Visszhangzik a lelkemben... Adtam, nem kaptam semmit. Tudomásul veszem, felállok, élek, jól fogom magam érezni. 

Kalandok a világban 1.,

 1971-ben, Kairóban gyermekesedtem... Akkoriban a Fuádon (az egy legalább 4 x 2 sávos út volt, persze útburkolati jelek nélkül), nagy volt a forgalom és a káosz , ősöreg Ikarus buszok szállították a város lakosait, ablak, csukló nélküli gumiborítás nélkül... Romantikus közel-keleti kép. Néha birkanyájakat tereltek át az El-Zamalek szigetén, ott ahol a követségi negyed is létezett. Egyszer jött egy busz, lógtak rajta a népek... a soför megállította az autóbuszt, kiszállt , majd betért egy kávézóba, békésen nyugati nyugalommal, keleti kényelemmel szürcsölte az italát, néha szívott egyet az odakészített shisha-ból, mint akinek minden tökéletes. Majd tevékenységét befejezve, visszaszállt a buszra. Az utazók pedig, egyértelműen ordították: -Egészségére...

BR.23.001 személyvonati gőzmozdony a ős Piko kiadásában.

Az eredeti BR23.001 az eblingi Maschinen- und Lokomotiv Fabrik gyártotta 1941-ben, majd 1961-ben egy "REKO" kazánnal szerelték fel és 1969-ben kapott Gies-Ejektort, 1975-ben selejtezék. Maximális sebessége 110 Km/h volt a 1 C'1 tengelyelrendezésű személyvonati gőzmozdonynak és 1500 LE volt a teljesítménye.

Egy muzeális modell, a DR BR23.001 pályaszámú személyvonati szerkocsis gőzmozdonya, az ős Prefo (Piko) kiadásában, 108/757 katalógusszámon. Az első modellek 1957-ben jelentek meg ebből a típusból.

A német vasutaknál, a pályaszám jelen esetben BR23,  a besorolás szerint (BR 20-39 pályaszám között “P” betűjelölés, személyvonati szerkocsis gőzmozdony jelent!

A modell a kor klasszikus gyártmánya, a füstterelőkön és a kéményeken kívül, igyekeztek minden egyéb kiálló alkatrészt a járműszekrényhez önteni. Mégis sikerült a hangulatot “hoznia” a modellnek. A klasszikusnak számító megoldások, melyekre még később visszatérek, már megjelentek ezen a járművön. A kor legkisebb izzóit építették bele, teljesen naturálisan, mind a homlokfalba, mind a szerkocsiba. Az akkor elvárt igények szerint bevilágítva a szobát. A túlméretezett hajtókar és csatlórúd, szintén elvárás volt, akár csak a könnyen szerelhető “sliccelt” csavarok a csatolt kerékpároknál. Ezeket a járműveket még hosszútávra tervezték... Meglepően szépek az ütköző készülékek, már nem elnagyoltak, mint sok kortás modellen. A modell futási tulajdonságai a túlsúlyos szerkezet, illetve a szerkocsi nem éppen tökéletes csapágyazása miatt, meglehetősen “gőzösös” lassú indításra voltak tervezve. A futási tulajdonságon nem javított, a szerkocsi hátsó tengelyére rögzített vonókészülék sem.  Sík pályán, ívek nélkül szépen haladt, de amit egy kis emelkedőt látott rögtön “köszörülni” kezdett. A múltkor egy kedves modellező társam jóvoltából, hozzájutottam egy pár új típusú PIKO vagonkerékhez..., nem bírván véremmel, kicseréltem a szerkocsiban lévő kerekeket, és megdöbbentő változáson ment át a jármű menettulajdonsága. Pozitív értelemben, a régi műanyag abroncsos kerekek után, megtáltosodott a gép... Ezen aprócska átalakítást mindenkinek ajánlom, fantasztikus a modell utána!

Minden esetre egy modelltörténeti érdekesség, élmény néha megjáratni. Mindent összevetve, egy jövendő kor előfutára volt. Mellesleg a fotón ábrázolt “kis” füstterelős kivitelt, katalógusban nem láttam....

Elias, gőztramway... egy kicsit közelebbről...

 A Vorgebirgsbahn volt a KBE (Köln - Bonn) első vasúti pályája.   A berlini Havestadt, a Contag & Cie cég építette, tramway rendszerű gőzmozdonyt  1897-ben.   G 2/2 101 pályaszámú mozdonyra a nép hamarosan " Fiery Elias " becenevet ragasztotta. -Éliás Tüzesszekere”

Először az Egger-Bahn gyártotta a H0e építési nagyságban, majd a francia Jouef vette át a gyárat ebben a jegyzetben is egy ilyen mozdonyt mutatok be, a gyári katalógusszáma: 815500. Az Egger-Bahn vállalkozás 1963-ban indult meg elsőként, gyártott H0e építési nagyságban keskenynyomközű vonatokat.

Valószínűsíthetően nem mérethelyes a modell, mert eredendően 1000 mm nyomtávra épült az eredeti. Így valószínűleg az LGB által készített IIm-es építési nagysága  2050 katalógus számú áll a legközelebb a valósághoz.

Mivel a gőztramway rendszerű mozdonyok valamiért hazánkban sem voltak népszerűek, főleg mellékvonalakon, helyiérdekű vasutaknál használtak egy párat.

Méretarányok...

E69.05 pályaszámú Piko (ős) modell

 Az E69 05 pályaszámú villamos kéttengelyes 15 KV-os mozdony, a Piko által 6200-as katalógusszámon 1969-ben gyártott modellje. Eredetileg 1904-ben épült "Adolphine" néven, csak 1938-68 között viselte ezt a pályaszámot. 

Az öt mozdonyt a helyi vasút vásárolta meg, és az Ammergaubahn -nál Murnauból Oberammergauig használták. Ezt a vonalat először 1904-ben villamosították 5,5 kV egyfázisú váltakozó árammal 16 Hz frekvencián . Később azonban 1938-ban a DR átvette az összes mozdonyt az E 69-es sorozatszámozási rendszerébe; mozdonyoknak addig női nevekkel jelölték. Selejtezték 1981-ben Hosszúság ütközőkkel együtt: 8700 mm Önsúly:32,0 t Teljesítmény :565 kW,  Indító vonóerő:93  kN

Mellesleg a Piko zöld kivitelű mozdonya, a “Johanna” névre hallgatott és az E 69.04 pályaszámot kapta. Selejtezték 1977-ben, Hosszúság az ütközökkel együtt:7750 mm Önsúly:25,6 tonna, Teljesítmény :237 kW Indító vonóerő:69 kN

A fent említett villamosmozdonyok mindegyike egyedi gyártás volt, így a modell kivitelben is nagy lehet a szórás, ettől még a Piko által gyártott kéttengelyes villamosmozdony, még lehet sokunk kedvence, noha a pályaszáma hibás... Szóval zűrös előélete alapján is, hosszú elegáns kifutásával, elnyűhetetlenségével, minden tulajdonos egyet ért. A modellt két kivitelben gyártották, az első szembetűnő különbség az 1964-es modellnél, az 1 “sínes” áramszedő, kicsit leegyszerűsített formában jelenik meg, mely jobban hasonlított az eredeti kivitelre. Mozgása még szoros, inkább élményt kívánt adni, mint az eredeti áramszedő működését lemodellezni. 1969-től azonban a 2 “sínes” áramszedők kerültek a modellekre, filigránabb kialakítással, jobb, már tényleg felsővezetékes üzemre alkalmas kialakításban.

BR 169 002-3 villamosmozdony

 A “Hermione” névre keresztelt, későbbiekben E69-02 pályaszámot kapott modell mozdonyát a Roco a legutolsó BR 169-002-3 pályaszámon hozta forgalomba 4128A katalógus számon. Az 1909-ben  Koblenz-Lützelben gyártott , 306 KW teljesítményű villamosmozdonyokat, eredetileg a Murnau-Oberammergau vonalra 5 kV / 16 Hz -es egyfázisú váltakozóáramú villamosított vonalra gyártották. 1938. augusztus 1-jei államosítása után a német Reichsbahn (DR) mozdonyokat E 69 01-05 néven jelölte.

A DB 1954/55-ös években váltott 15 kV és 16 ⅔ Hz-es vontatási rendszerre, ami szükségessé tette a mozdonyok jelentős átalakítását AW München-Freimann-ban végezték.  1955-ben mozdony Heidelbergben volt , ahol tolató mozdonyként használták. Kilenc év után, 1964-ben visszatért az eredeti bajor vonalára, ahonnét 1982-ben nyugdíjba vonult. A 169 002 évek óta a DB legrégebbi mozdonya volt. A két zöld mozdony(002 és 004), mindvégig a német szövetségi tulajdonában maradt, ellentétben vörös nővéreikkel.

A Roco, “Hála Istennek” ennek a modellnek az alján még szerepel, a “Madein Austria”, legalábbis remélhetően... tényleg ebben az országban készült. A kéttengelyes Bo tengelyelrendezésű modell, kivitelezése, futási tulajdonsága alapján valamikor a 1990-es évek elején készült valószínűleg. Még nincs lendkerék a hajtáson, viszont már aprólékos a kidolgozása, ennek szép példája a mívesen kivitelezett áramszedő.

BR E71 33 pályaszámú H0 modellje

 Hát, ez a legcsúnyább villamosmozdony amit valaha láttam, dinoszaurusz, ahogy ezt egy kedves ismerősöm megjegyezte.

Az E 71 (korábban P. 511 - 537 EK) osztály az tehervonatok továbbítására alkalmas elektromos mozdonya volt.  Már 1912-ben, a porosz állami vasút (KPuGHSt.E.), 18 darab kétmotoros mozdonyt rendelt az AEG-ről , majd 1913-ban egy másik, kilenc mozdonyt rendelt. 1914 márciusában az EC 511 volt a sorozat első mozdonya a KPuGHSt.E-nek. 1921-ig összesen 27 gépet szállítottak. Az 1927-ben érkező mozdonyokat már a DRG számozási tervéhez igazítva, az E 71 jelzéssel látták el. A háború után az állomány már jelentősen megfogyatkozott, a megmarad járművek továbbra is szolgálatban maradtak, például az E 71 28 selejtezése 1958-ban  történt meg. A színezések igen változatosak voltak, a mozdonyokat szürke, kék és zöld színnel festették.

A Roco 04196A katalógusszámú modellje is zöld kivitelben készült. A B’B’ tengelyelrendezés, a csatlórudas villamosmozdonynál, maximális 65 km/h sebességet tett lehetővé 590KW teljesítmény mellett...  Impozáns jármű, főleg azoknak, akik kedvelik a villamos vontatás őskorát.

BR98.009 Gőzmozdony

A  BR98.009 B’B’ tengelyelrendezésű szertartályos gőzmozdony a Meyer rendszerű járművek közé tartozik, a képen egy  Rivarossi kiadásban (katalógus szám 1340) 1970 - 87 között gyártott modelleje, fém csatló és hajtórudak. Míg a Mallett mozdonyok, hátsó gépezete mereven kapcsolódott a járművek főkeretéhez és csak az első gépezeti egység tudott elfordulni, addig a  Meyer mozdonyok mindkét gépezeti egysége képes volt az elfordulásra, és így mozdony kisebb ívsugarakat is képes volt bejárni. A Szász Királyi vasutak állományába tartozó, I TV osztályú, B'B 'n4vt , mely eredetileg  1913-ban épült, a Chemnitz-i mozdonygyárban. A II. Vh után talán a legérdekesebb tevékenysége uránérc vonatokat szállított Dresden Gittersee-nél. Legnagyobb sebessége 50Km/h. 

A Rivarossi modell, mondhatni minden olyan gyűjtőnél kötelező darab volt, aki a ritka különleges kialakítású mozdonyokkal foglalkozott. Maga a meghajtás rendszer rendkívül egyszerű volt, mindkét forgóvázat (gépezeti egységet) hajtotta, az elforduló első trepni miatt a modell világítása a főkereten került kialakításra. A csatló, hajtó, és vezérlő rudak mind fémből készültek, csak a keresztfej készült műanyagból. A meghajtó motor a kor technikai lehetőségei miatt szinte a teljes védházat elfoglalja. Mellesleg az elforduló forgóvázakon elhelyezkedő egyszerű vonókészülékek a legkisebb ívekben is megfelelő kapcsolódást adtak a vontatmányoknak. Korát messze megelőző, szép kialakítású modell. 

A Gützold 53200 katalógusszámon, megismételte a modellt, valamikor a 2000-res évek elején, a kor kívánalmainak megfelelő kivitelben, azonban ez gyorsan elfogyott, így azóta is csak az interneten lelek fel róla képeket.

Érdekesség, hogy ezt a rendszert a keskenynyomközű kivitelű gőzmozdonyoknál is alkalmazták, mint például a szászországi IV.K osztályú mozdonyoknál is..

ÖBB 789.851 pályaszámú gőzmozdonya

Nos, ez a mozdony kalandos életutat járt be. Az eredetijét 1922-ben készíthették a Krauss mozdonygyárban. A C2n tengelyelrendezésű tehervonati szertartályos gőzmozdonyokat R 3/3 számon, a (K.Bay.Sts.B.) , részére készítették, maximális sebessége 45 km/h volt, teljesítménye 315 KW. Majd a német Reischbahn 89- osztályba sorolta be őket. A második világháború után három mozdony Ausztriában maradt és az ÖBB besorolta őket 789-es sorozatába. 1957-ben selejtezték le.

A Rivarossi egy nagyon kellemes kiadásban ajándékozott meg minket ezzel a csodálatos modellel, mely valószínűleg sok modellező kedvence. A 1395 katalógus számon kiadott modellt 1995-től gyártották, fém csatló- és hajtókarokkal. Masszív jól használható kis modell.

Sulzer (CFR) 060 DA sorozatú dízel-villamos mozdony modellje

Valamikor az 1980-as években találkoztam ezzel a járművel, akkoriban még Segesváron keresztül vitt Brassóba az út, két ilyen jószág vonatta az akkoriban normálisnak számító 18 kocsis nemzetközi vonatot, az eleje a Ferdinánd híd alatt volt. Aztán jöttek az áldott étkezőkocsis, hálókocsis évek, a Hargia EC-t ezeknek a vontatójárműveknek a segítségével juttatták el Brassóba, aztán jött a Nesebar EC, melyet a bulgár határ felé ezek a jószágok húzták az akkor még étkezőkocsis, hálókocsis szerelvényeket. Ekkor kötöttem velük közvetlen kapcsolatot. Mert a várnai hálókocsi közvetlen a mozdony után volt kötve....  

1959-ben a román állami vasút hat dízel-villamos mozdonyt vásárolt Co'Co kerékelrendezéssel a svájci Winterthur-i Mozdony és Gépgyártól. A mozdonyok 2100 lóerős, Sulzer 12LDA28 dízelmotorral rendelkeznek . Az elektromos berendezéseket a Brown & Boveri gyártotta. 

A típus a gyártó konzorcium legnépszerűbb dízelmozdony-sorozatai közé tartozott, különböző változatait Lengyelországba, Bulgáriába és Kínába is szállították. 2015-től ennek a sorozatnak a mozdonyai Romániában, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Bulgáriában és Kínában közlekednek. A vontató jármű maga 1873 lóerővel rendelkezett, és a maximális sebessége 100/120 km/h-ban volt meghatározva kivitel szerint. A 2010-es évektől, több magánvasút is vásárolt a járművekből, köztük a magyar tulajdonú, budapesti székhelyű FOXrail magánvasút társaság. Ők 2013-ban vásároltak kettő darab ilyen típusú mozdonyt.

H0-ás méretben több cég is gyártotta ezt a modellt, köztük a Tillig, az MTB és a GeconVVM is. 

Nagyon régen vágytam rá, hogy egy ilyen modelljárművet is megismerhessek. A cikkben szereplő modell az MTB által gyártott. A prágai cég 2010 óta gyárt modellvasutakat, főleg a volt KGST tagállamok járműveiből. Az ismerősöm aki a járművet megrendelte a Maxtrain-tól, elismerőleg nyilatkozott a cég rugalmasságáról, a csomagolás tökéletességéről. Nos a modell hozza a kívánt formát a maga 196 mm-es hosszával. Külön elismerést érdemelnek a fém kapaszkodók, a modellen, nem minden modellgyártó jár így el. Nagyon szépen kidolgozott a mozdony tetején található hűtő, melyben látható a ventilátor is. A modell mozdony robusztus, mind a hat tengelye hajtott, és könnyedén halad egy régen tisztított pályán is, ami nem csoda, hiszen a tömege 560 gramm. Analóg változatban is képes a lassú menetre, úgy hogy a fényszórók alacsony feszültségen is szépen működnek, előre fehér (normál) hátul vörös fénnyel. A forgóvázak kidolgozása csodálatos, nagyon hozzák a hangulatot, melyet mellesleg az egész modell áraszt magából. Akár még a 250 mm-es ívű, emelkedéses pályaszakaszon is tökéletesen működik. A festés elegáns, nem hivalkodó. Külön kis zacskóban találhatók a kiálló apró alkatrészek, a kürtök, fekete és ezüst színű kivitelben, a fűtési csatlás, a légvezetékek, a vonóhorog, az ablaktörlők, illetve a vontatáshoz használható kengyeles vonókészülék. Részemről a jármű nagyon jó besorolást kapott, ár érték arányos.

Csak megjegyzés, nem bírálat. A gyártó olyan mértékben igyekezett a kenést biztosítani, hogy a jármű kiemelő fólián tocsogott a kenőanyag. Ez természetesen könnyen eltávolítható. A másik..., ilyen gyári, fővizsgás állapotú járművel nem találkoztam a CFR vonalain, a többség rozsdás, olajfolyásos igazi "szörnyeteg" volt. Ezt is a tulajdonosra bízták.  

Sulzer együttállás.... (Fotó: Csorba Gábor)

A minap, a KEG Kerosin -express 2114 pályaszámú Geconvvm által gyártott modell látogatta meg márkatársát. Nos a gyártóról nem sok információt találtam, csak annyit hogy a modellt gyártását 2005-ben fejezték be, a gyártó valószínűleg megszűnt. Biztos másik szerszámmal készült, mert az apró (nem zavaró) öntési hibák, másutt vannak mint az MTB modelljén. Első pillanatra feltűnik, a két felső fényszóró, illetve a külön végzár lámpa, illetve a tetőhűtő más rácsozata is. Ezt a modellt valószínűsíthetően a német tulajdonos (Karsdorfer Eisenbahngesellschaft GmbH) igényei szerint alakították át, például, halogén fényszórókkal szerelték fel, így a modell is fehér fénnyel világít, a gázolajtartálya is más kialakítású mint az MTB modellé.... A modell súlya is kisebb, azonban ez nem látszik meg a futási tulajdonságain. A két modellt teljesen külön kell kezelni, mert azon kívül, hogy a KEG modellen több átalakítást lehet találni az eredeti típushoz, hozza a Sulzer hangulatot...  

Beszélgetés a Sátánnal 3.

 Embereket hallgatok, ez a hivatásom, gyűlölködőket, szenvedőket, elfeledetteket.... Vállaltam, csak hát néha nehéz. Van egy sötét árny, mely mellém áll, próbál teríteni egy súlyos köpenyet, vonzva a sötéthez, az áradó ártáshoz. Maszkhoz, ne ölelj... Sőt tarts távolságot... Mert ha nem ártó leszel... 

Nem tudok azonosulni ezekkel a gondolatokkal. Pedig a menny mennyiszer kidobott. Próbáltam "jó" ember lenni. Meg kell állapítanom, nem sikerült így "LV" táján. 

Mi is történt az életemben? Nem túl sok, ha az érzelmi világomat nézem. Kamaszkorom végén megismerkedtem egy gyönyörű nővel. Ő már akkor nő volt, én csak kamasz. Eljegyeztem, akkor Ő boldog volt, majd bevonultam katonának. Megcsalt. Omlott ám össze a világ. Évek hegték sebemet. A megnyesett fa is kizöldül, próbáltam bízni. Új lány, majd leánykérés. Aztán a válasz: -Kérek egy hét gondolkodási időt... Azt hiszem itt dőltek le a még álló kövek... Próbáltam viccesen felfogni... mert szerettem. 

Majd jött az ötödik "X" után a következő... Bejelentkeztünk a párommal, hogy törvény és állam előtt szentesíthessük fogadalmunkat, mely egyébként 10 évnél hosszabb időre tekintett vissza. Aztán a Kedvesem, egy kellemes napsütötte délutánon, -melyben még érződik a tél ígérete-, kijelentette, őt szorongatja az esküvő, inkább mondjuk vissza. Őt is szeretem, ha ez a kívánsága legyen. Megértettem összes felvetését. Azonban egy apró árny kezdett a lelkem körül lengedezni. Ennyire nem kellek senkinek? Ennyire mihaszna vagyok... Lucifer az asztalomhoz ült. Kedélyesen borozgattunk, ő kedélyes volt, én riadt. Mesélt, az életemről: 

"-Emlékszel arra amikor az orvos azt mondta babakorodban, hogy nincs mit tenni? Emlékszel arra amikor a 70-es években, frontális autó balesetben a hátsó ülésről lefejelted a kormányt. Na igen erre emlékszel. Arra végképp emlékszel, amikor motorral gyorsulási versenyen vettél részt a kétnapos jogosítványoddal, és nem kenődtél fel az öreg platánra a Városligetben. Sorolhatnám, a sziklamászásaidat, az autós történeteket. Mellesleg megemlíteném a tüdőembóliádat, amikor kétszer is jött a fehér fény... Nem Isten küldött vissza, hanem én! Nem azért hogy boldog légy, hanem hogy szenvedj! Igen a buddhisták bölcsen megállapították, ez a világ a pokol egy része. Beleszóltam egy kicsit. Nézd meg a világod, emberek szenvednek, maszkot hordanak, a szabadság illúzióját is elvették tőlük. Elvették, mert engem szolgálnak! Minden, vírus, vakcina, mind az én teremtményem. Tudom, nem hiszel bennük, így immúnis vagy... pedig próbálkoztam, mint oly sok kórral. Ám te dacoltál Velem! Nem akarsz az enyém lenni, pedig nézz körül, mennyien sokkal jobban élnek mint te. Ők a barátaim, az üzlettársaim. Emlékszel még a pillanatra amikor küzdöttél a tüdőembóliával? Jött a fehér fény, zuhantál a konyha kövére, belemerítkeztél, vágytál a további lélekutazásra. Aztán csattantál a keramiton... nem tudtad leküzdeni a gravitációt. Ahogy azt sem, hogy a körülötted lévő emberek csak ideig óráig maradnak melletted. A Kedvesed is csak zsarol, ha nem úgy viselkedsz ahogy ő elképzeli külön költözik... Elhitted, hogy szükséged van rá. Szolgálod, imádod. Az enyém vagy! Minden sejted a tulajdonom. A Teremtő nem tud megmenteni. A világot átadták nekem... Pénz, hatalom, félrevezetés, minden bejött. a szeretet vesztett!

Aztán megnéztem őt, nem kellett támogatás! Hagyj magamra, én a Fényhez tartozom! Nem szolgálom a te világodat. Minden fájdalmam az enyém, nem a tied. Hiszen ha olyan lennék nem fájna, sőt örvendeznék a másoknak okozott fájdalmon.

Akkor is a fényért fogok tenni!