Nem is tudom, mi indukálta bennem ezeket a furcsa gondolatokat. Talán az emlékek, talán a bizalom, melyet teljes adott emberek felé. Aztán sikerül ezt valahol megtörni. Lelkem mélyén nem így akarok tekinteni a világra, hol mint egy túlélő állandóan készen kell lenni, hogy ne érjen valami atrocitás. Nem sejtem mióta lehet a lelkemben ez a tüske, a bizalom megrendülésének robaja, de valamiért folyamatosan kapom. Talán az első, melyre emlékszem, amikor édesanyám, valami levest készített Kairóban, majd csak a rántás készítésénél vette észre, hogy megzsizsikesedett a liszt.... Azonban ezt teljes lelki nyugalommal felszolgálta nekünk, -ő, természetesen nem evett...
Aztán jött egy ebéd, ahol már nem tudom, mi volt a főfogás, de édesanyám megesküdött nincs benne főtt tojás (nem nagyon kedvelem), természetesen kihánytam az ételt, majd közölte, nem hitte volna. Sokáig ez után bizalommal voltam az étkeket elém rakó emberekkel.... Aztán jött megint egy kis apróság... A Kedvesem édesanyja sajtos rudakat készített. Tudván tudva, hogy a túrót én annyira nem kedvelem, a Kedvesem is tudta, majd elhozta.... Való igaz befaltam a sajtos rudakat, noha éreztem valami mellékízt, ami annyira nem volt kedves a számomra. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rossz volt! Majd mikor rákérdeztem, kiderült a túrós... A Kedvesem, ezt igen örömmel fogadta, sőt kért, hogy köszönjem meg az édesanyjának a sós süteményt.
Miért kell egy étekadónak visszaélnie egy ember bizalmával? Mit szeretne elérni vele? Bebizonyítsa, na ugye, mégis jó ez neked? A bizalom elveszett... egy korszak véget ért. Nem értem miért. Valamit meg kell értenem a történésék ködhomályos fátyla mögött. Kicsit olyan, mint amikor a hajnali erdőben, felszálló ködgomolyok, a nehéz pára homályosítja a tájékozódást. Vannak mohás fatörzsek, melyek tompítják a tévelygő eszméléseit, pillanatra megölelve, puhán ölelve.
Véleményem szerint nem tettem semmi rosszat, talán hajlott koromat tekintve szerettem meg a lányukat. Óvtam, védtem, próbáltam emelni, támogatni minden elképzelésében. Nagyon szeretem őt, de pillanatnyilag úgy érzem, valami gátat kívánnak verni, akár akaratlanul is közénk....
Volt egy beszélgetés, egy átitalozott éjszaka után, az apja házában, az élettársával.... Súlyos mondatok hangzottak el irányomban: -Téged, itt senki sem szeret!
Nem jött cáfolat, kiállás, csak a túrós....
Mindenki hallgat, mint a sír. Nincs senki, ki kiállna mellettem a sok önzetlen segítséget látva, az elfogadást, a szeretetet, mellyel próbáltam kifejezni, mennyire jó egy családhoz tartozni. Megkaptam a magamét, így kellett történnie. Téged, nem szeret senki! Kiabálnak a szavak az éjben, annyira szerettem volna valahová tartozni, családhoz, emberekhez.... Nem sikerült. Kudarc, fájdalom, az üresség... Téged, nem szeret senki! Visszhangzik a lelkemben... Adtam, nem kaptam semmit. Tudomásul veszem, felállok, élek, jól fogom magam érezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése