Tanítások... II.,

Ez egy tegnap előtti történet... Lényeg, összetört egy állólámpa búra, és rendeltem egyet egy nagyon kedves és szolgálatra kész cégnél... Átvettem, láttam nem sérült, de nem ugyan az a színhatású búra volt, mint a régi... amikor feltettem szentségelni kezdtem, majd a Kedvesem megszólalt: -Milyen jó, ennek még jobb is a fénye... Ez volt a tanítás a nap végére... Csak álltam és csodálkoztam... és tényleg... szebb a fénye mint a réginek. Köszönöm Kedvesem! Ám ehhez a naphoz több tanítás is tartozik, köszönhetően az Égieknek... Délután amikor elindultam érte, borússá vált az ég alja, ráadásul a körnéken nem volt friss virsli, eléggé múmia nyeállapotban leledztek. Lényeg, hogy mire a Kedvesem elé mentem a munkahelyére, majd bevásároltuk a kívánatos ételféleséget elkezdett nagy cseppekben csöpörögni az eső... Gondoltam mindent, csak szépet meg jót nem, főleg az után, hogy kiderült a páromnak nincs ma kedve kajakozni... Emelkedett hangulatban értük el a csónakházat Budakalászon. Aztán hirtelen minden megváltozott... Pillanatok alatt a kajakban találtuk magunkat, neki minden félelme és rossz érzése elmúlt... Ő maga javasolta hogy kerüljük meg a Luppa szigetet, ami eddig tabu volt...

Homok padok, kies öblök tűntek fel, átvágtunk sodrásokon, örvényeken, néptelen zátonyokon kötöttünk ki és neki tetszett, egyre jobban belemelegedett, élvezte a napsütést, a hajózást, a hullámokat és az új kalandokat... Fotóztunk sokat, de ez nem publikus... Fényképeztünk fákat, vadkacsákat, felhőket... álom nap volt, sok sok csodával, apró és nem mérhető örömökkel, átvágtunk veszélyesnek tűnő zátonyok, és nagy vizek között... És tetszett Neki evezett, kormányozott, navigált, majd cipelte a hajót, és mosta is mint egy igazi vizi sportlady, símogatta és köszöntette a hajó testét amiért vigyázott ránk, és egy időre magába fogadott... Majd közösen pancsoltunk (lehet, hogy Ő úgy mondaná... puncsoltunk) egy gyerekmedencében áztatva tagjainkat és örvendeztünk a naplementének... Szendvicset ettünk, és nagyon sokat mosolyogtunk, és még többször megéritnettük egymást..., nem csak testileg, de lelkileg is... Egy újabb csodás nap volt felejtehetlen élményekkel...

Európa szemetét szállítom... I.

Csak egy étkezőkocsi, a sokból, amely Európa vaspályáit követi, különböző célirányok szerint. Idealista vagyok, és egy réges régi kor szülöttje... Étkezőkocsi... mennyi csoda és álom kötődik hozzá, emlékek, illatok, elegancia... szépség. Első emlékem az étkezőkocsikról valamikor az az 1980-as évekre datálódik... Egy nagyon elegáns teakfa borítású étkező kocsi volt kiállítva a Városligeti Közlekedési Múzeum mellett, akkor még nem tudtam, hogy életünk egyszer csak összefonódik, ő is én is elkerülünk a "Liget"-ből, összefonódik életünk.. Elnidított egy úton és az ő felejthetetlen gazdája Dezső "Bá".... Eleganciát, tartást, illemet követelt meg még a vendégektől is... Tanított minket az illendőség alapszabályaira, és mi mohón ittuk szavait az ódon étkezőkocsiban... Embert faragott belőlünk... talán mert volt is miből... Ma étkezőkocsizom, szolgálom a vasutat az utasokat. Ami nagyon szép dolog, lehetne... Mennyire csodálom korombeli embertársaimat akik leülnek a terített asztal mellé, kivihetem az étlapokat, és lassan kedvük szerint választanak... Majd falatoznak, iszogatnak, megdícsérik a főztömet, köszönetet mondanak, gáláns borravalót hagynak... Ők igazi utazók. Sajnos egyre kevesebben vannak. Itt az új generáció, mobillal a kézben... Ez a kedvencem, minden kocsiban töltő csatlakozót keresnek, de ezek a járművek születésük előtt készültek, és nincsenek felvértezve az energia éhségre. Ezek még emberi éhségeket voltak hivatottak kiszolgálni... Állnak az ajtóban, berontanak a konyhába... "Menu Card"-ért ordítanak, aztán vesznek egy rózsaszín kupakos vizet... Büdösek, felteszik a koszos szandálos bűzlő lábukat az ülésre, Panninit zabálnak, tiszta morzsa minden, a fogpiszkálókat belefűzik az asztalterítőkbe... Nincs pénzük, és minden drága... de ők a janik.... Ma egy fickó 3000 forintot akart beváltani velem EURO-ra, csak úgy ja apróban :-)... Aztán mondtam neki ez étkezőkocsi és nem bank... még ő volt megsértődve... Nem veszi észre, hogy a forró csokit tejszínhabbal és csokiöntettel díszítem, az utolsó eurocentig visszakér, mert ez neki jár... Áll az ajtóban miközben üres asztalok vannak, ez egy McDonald-os társadalom, látja hogy sütök, de neki kell amit kér... Ülj le és majd megkapod, mint Európában... valamikor. Nem a kedvencem aki beül és elkezdi a házi elemózsiát enni, jó estben nem kér hozzá kést és villát... Aztán csodálkozik amikor szóvá teszem... Ilyenkor az "Operaház Fantomja" című nagysikerű musical egyik sora jut az eszembe: "Ember vagy állat ez"? Hol van az élvezet, a megnyugvás, főleg egy majdnem nyolc órás vonat út alatt... Alszanak az asztalra borulva? Masszírozzák a telefonjukat? Kik ezek a lények? Öntudattól átitatva, érzelmektől mentesen? Kiborgok? Lehetne ennél emberibb? Nem tudom... Ám azt hiszem valami borult a világban, és nem a legjobb irányba...

Tanítások... I.

Biztos megváltozott valami Bennem! Az a fránya pákozdi hölgy, sok sok mindent kipucolt a lelkem mélyéről. Valószínű, hogy sok sok embernek ezek a dolgok teljesen evidensek, illetve magától érthetődőek, de nekem még tanulnom kell. Hogy mit is? Vannak szituációk amikor nem én vagyok a középpont... Mert olyan sokan akarnak téged, én Kedvesem! Apukád, Anyukád, a nagypapád, a barátnőid... és még ki tudja hányan... Idő, és odafigyelés, azt hiszem mindannyiunk számára ez a legfontosabb kritérium, erre vágyunk akár tudatosan, akár tudat alatt... A minőségi idő amely minden szeretett embernek jár, és meg is kell kapnia, mert fontos! Olyan jó hogy ennyi ember kívánja a társaságod, amely tiszta és szép lélekre utal! Én is ebben a sorban vagyok, mint ahogy te is, amikor a gyermekeimnek kell segíteni, szállítani, adakozni, stb. Csoda volt a hétvége, és az sem zavart, hogy nem minden úgy alakult ahogy azt én szerettem volna :-) Szerencsére már tudom kezelni, és kaptam hozzá kellő bölcsességet, hogy meg tudjam élni a hirtelen program változásokat... Persze ebben voltak meglepetések is :-) Azért azonban néha szeretném tudni mi az amire számíthatok :-) "Napraforgó táblában csak kora reggel lehet telifényes képeket készíteni, ez nem ragaszkodás, hanem tény amelyet a természet ír elő! Főleg ha az ember Kedvese kéri az ilyen fotókat :-) Szeretném azonban, ha lehet, hogy te is kevesebb feszültséggel éld meg, ha változik a program amit te kódolsz magadban, és azon a negyed órán amit a napraforgó táblánál szeretnék eltölteni nem múlik a világ sorsa. Már megértem, ha valamihez nincs kedved, megtudom érteni és el is fogadom azt durcizás nélkül :-) Csak annyit szeretnék kérni, hogy ha valamihez nincs kedved akkor jelezd, vagy gondold át az idő fogalmát.. Sokan kis időbe annyira nem férünk el... valaki mindig vesztesnek fogja érezni a pillanatot amire készült... Nagyon jól éreztem magam a hétvégén! Csodálatos pillanatokat kaptam, amelyekkel sok mosolyt csaltál az arcomra. Olyan élményekkel ajándékoztál meg,hogy ihaj :-) Nagyszerű volt minden és csodálatos! Köszönöm Neked(tek) Szép nap volt :-) Aztán a második sem volt rossz :-) Sőt...

Visszatükröződések 2015.07.04.

Az egyik kedves ismerősömtől kaptam egy könyvet, Jean-Paul Didierlaurent: A 6:27-es felolvasó címűt. Nem egy vastag olvasmány, de annál velősebb... Budapest és Élesd között olvastam ki, néhol bosszankodva, néhol meglepődve a stílusán. Már alapvetően a két főhős munkája is meglepő, a férfi egy könyvzúzdában dolgozik, a hölgy pedig vécésnéni... Hát igen meglepő olvasni egy bevásárlóközpontban lévő nyilvános illemhely felügyelőjének a gondolatait embertársairól... Akár csak egy felszolgálóét is. Hiszen a szolgáltató ágazatban dolgoznak, arctalan egyéniség nélküli egyedként, legalábbis a vendégek egy része így szeretné látni. Igen magam is meglepődtem, nem egyszer a reakciókon, amikor vendégmentes időben az éjszaka és az étkezőkocsi ölelő karjaiban saját kis irományaimat pötyögtettem notebookomon. Egy egy éjszaka kószáló utas tekintetében mély döbbenetet fedeztem fel, sejtem mennyire kioldhatta a biztosítékot amikor egy "vécésnéni" gépelhetett a bejárat mellett... Eljátszottam a gondolattal, milyen ilyen élethelyzeteket hozhat a sors, amikor olyasvalamibe botlunk, amely szokatlan eltérő... Társadalom kritika a javából, kit milyen polcra próbálunk meg elhelyezni, a társadalom milyen tevékenységeket "engedélyez" egy adott személynek. Milyen gondolatokat ébreszthet amikor valaki áthágja ezeket a nemlétező szabályokat... Adott territóriumokat sért meg , a vendég nem érzi magát már olyan magabiztosnak, sőt esetleg teljesen kiesik a szerepéből, hiszen az ő előjogait sérti meg. A legveszélyeztetebbek agresszívvá válnak egyenesen. A mai kor igyekszik megmutatni a fogyasztónak, hogy ő mennyire okos, és milyen hihetetlen státuszban van, adott tárgyak birtoklásával, vagy csak képességei miatt. Elég csak megnéznünk a valóságshow-k szereplőinek viselkedését. Minden átlag állampolgár megnyugszik, hogy még nálánál is vannak "hülyébbek". Így aztán megnyugodva bíbelődik tovább a távirányítójával, amelyről nem tudja, őt irányítják, tanítják neki mi a helyes és helytelen, miről mit kell gondolnia... A könyv férfi alakja is érdekes.... leírásában a könyvzúzó gép egy idomtalan, állandóan éhes, rosszindulatú, saját akarattal bíró szörnyé változik, melyet ő kezel. Nem tud, nem akar mégsem szabadulni terhes feladatától.... Mint karmikus büntetést cipeli, és feloldozást remél egy egy megmentett lap felolvasása által. Pedig lehetne másképp is felfogni tevékenységét... A bezúzásra kerülő irományokból új papírt készítenek, amelyekre új és talán több érdeklődést kiváltó gondolatok kerülhetnek... Mindannyian saját világuk foglyai, akár sok esetben mi is. Pedig csak gondolatot kellene megváltoztatni amit egy tevékenységhez kötünk. Engedjük meg magunknak ezt a szabadságot, alakítsuk át gondolatmintáinkat, átváltoztatva az esetleges negatív felhangokat... Ez csak rajtunk múlik, ezek csak döntések... Csodák vannak körülöttünk, nem akarjuk észrevenni őket, pedig ránk férne. Egyre több ilyen műbe futok bele, egyre több ilyen emberrel találkozom. Aki már meghozta a döntést : - Merre tovább, felfelé, vagy lefelé.. Nincs minősítés, csak szabad választás, merre szeretnénk tovább haladni. Emelkedő pályán egyre magasabbról és átfogóbban szemlélni a körülöttünk lévő eseményeket, vagy süllyedve alulról szemlélve csak egy kút káváján keresztül. A döntés a mienk, mit szeretnénk, milyen utat választunk. Ám abban a pillanatban amikor választunk utak nyílnak meg, sok sok... Ezekben a pillanatokban világokat is teremtünk, a magunk és a körülöttünk lévő emberek számára is. Az Edda együttes soraival zárnám gondolataimat: "Álmodtam egy világot magamnak, Itt állok a kapui előtt, Van hitem, hogy betudjak lépni, Van hitem a magas falak előtt"

Boldogság definíció V.

Mindig úgy érzem a boldogságot nem lehet fokozni, aztán az események rácáfolnak a megérzéseimre. Van egy szó hétköznap, amelyet olyan lesajnálóan ejtünk ki oly sokszor. Pedig a hétköznap rajtunk múlik, ezt bizonyította be a hét. Ha lealacsonyítjuk a napokat hétköznappá, akkor azzá is válnak, unalmas nem megélt időszakká, amelyet a létfenntartás oltárán áldoztunk fel, - gondoljuk mi. Ám a nap az nap, és az lesz amivé varázsoljuk. Öt napot voltam itthon, egybefüggően és egyébként egy két céllal megspékelve... A Kedvesem napközben dolgozott, aztán kiderült én is azt fogom tenni, segítettem, a gyermekeimmel csináltam közös programot, intézetem az ügyeimet. Ám a délutánokat megbűvöltük.... Nem tudom, hogy sikerült, de brillíroztunk. Még az olyan délutánok is csodásak lettek amikor akár Kedvesemnek, akár nekem akadt olyan elfoglaltságunk amely elszakított egymástól, de ezt sikerült nem így megélnünk... Elraktároztam az emléket amikor Kedvesem elment, elvittem német órára, és hirtelen egyedül maradtam... Aztán csodákat találtam, villákat fotóztam Zuglóban, találtam egy csendes teret, ahol senki sem volt kívül, és felhívtam régi régen látott ismerőseimet, volt kivel programot beszéltünk meg, volt akivel csak elcsevegtünk kedélyesem.... Sütött a Nap, rigók rohangásztak élelemért, őket egy sunyi házi macska próbálta becserkészni, -eredménytelenül, számomra sok mókát okozva. Majd egy rövid napozás az Északi-összekötő vasúti híd lábánál... Zsíros kenyér evés.... csak az élvezetért, a szalámi és a sonka ott árválkodott a frigóban. Aztán suhant a kajak a Dunán, csendben és egy méterről fotóztunk egy tollászkodó vadkacsát... Felhőket fotóztunk visszafelé. Izgultunk a sok motorcsónak által keltett hullámokon... Fotóztuk egymást a csónakház kertjében lévő gyerekmedencében, elmajszoltuk a szendvicseket, dinnyét és málnát vettünk az út menti árusnál... A Kedves csecsemőket dajkált, annyi szeretettel és odafigyeléssel a szemében, hogy képtelen voltam levenni róla a tekintetemet, és a boldogság hullámokban öntött el. Egy békítő találkozás egy baráttal akivel voltak némi félre értések, aztán pillanatok alatt haladt minden a régi kerékvágásban... Egy vasútmodell fotózása, ilyen olyan fényviszonyok mellett... chips evés, és iszogatás, mindent megoldó pillantások... Aztán egy romantikus délután a romantika városában, koktélokkal, fotókkal, csülök evéssel, egy bepunnyadt vonatút vissza, majd közös gyümölcs evés. Közös bringázás a Ligetben... Esti séta... Teázás a speciális keverékemből... amit a Kedves annyiszor méltatott. Miközben oldódtunk, feloldódtunk, megoldódtunk csevegések, csacsogások érzések, érzelmek útján. Ünnepeket csináltunk hétfőből, keddből, szerdából, csütörtökből és még a péntekből is... Mindezt azért mert a hétvégén dolgoznom kellett...