Éjszakai séta.... 2021.06.09.
Ma hajnalban ért véget egy baráti beszélgetés, véleménycsere. Kamaszkori barátommal, bővelkedünk a sok csodában amit együtt éltünk, mai napig is tudunk táplálkozni ezekből az élményekből. Nem nagy "züllés" volt, inkább baráti poharazás. Hirtelen az vettük észre, hogy hajnal fél kettő van, a hatórási kezdést figyelembe véve, ez marathoni csevegés volt.
Erzsébetváros egyik kies mellékutcájából indultunk a "Blaha" felé, még akkor is ütköztettük véleményeinket, nem a meggyőzés csalóka csapdájában, inkább élvezve a másként gondolkozás agy dolgoztató ingereit. Imádom éjszaka ezt a várost, a város melyre, A Városként gondolok őszes fürtjeim alatt. Velem együtt változott, formálódott, az új igények szerint. Apró intermezzók tömege, egy ilyen séta, néha filmre való téma lenne, mélységével, magasságával együtt.
Milyennek is látom a pihenő hajnali várost. Csendesnek, békésnek, mindenki a helyére kerül, alig jár villamos, az autók nagyrésze is pihen, akárcsak a vezetőik. Igyenkor már nincs dugó, nincs rohanás, csak a megbékélés, a lassan rezgő pillanat üzenete, a hazafelé bandukolók lelkének. Sötétek már az ablakok, a szórakozóhelyek is lezárt redőny mögül szemlélik a sétálót, már nem hívják fogyasztásra. A körúton kitett székek is árván pihenik ki a napi terhelést, lélegzethez jutva, megmerítkezve az éjjeli szél áramlataiban. Ilyenkor megváltozik a világ, sokminden értelmét veszti, és sok sok dolog értelmet nyer, ami a nappali fényben láthatatlan. Üresek a járdák, a lámpák érthetetlen iránymutatást adnak a nem létező közlekedőknek, mégis, csoda ahogy néha zöldre, sárgára, pirosra festik a környéket. A haragos piros kis emberke is barátságossá válik, elfogadható válik üzenete, noha ebben a pillanatban teljesen értelmetlen, nincs kinek szóljon, nem tud korlátozni senkit. A gyalogló zöld emberke is tornamutatványra emlékeztet, nem akarok átmenni a "zebrán", csak mosolygok az engedélyre. Ha akarok átsétálok a túloldalra, szabad akaratomból, nem veszélyeztetve senkit.... A tisztuló levegőben az egyik "Bár" előtt, hármas csapat ücsörög a székeken, két fiú egy lány. Még éjfél előtt megrendelt italaik félig elfogyasztva árválkodnak az asztalon. A lány nevet, hangossan, tetszik magának. Nekem is tetszik, fekete testhezsímuló ruhát visel, talán a lányom is lehetne. Szőke haján, amit dobál, megcsillannak az éjszaka fényei... Minden hibátlan, mint a mesében, nincs nagy tömeg, az andalgók is hazatértek. Már nincsenek csörömpölő villamosok, csak halkan suhanó sárga kígyók...
Aztán egy szinkópa.... két normálisnak tűnő magyar ajkú lány, zsong körbe egy fekete fiatalembert.... Mit remélnek tőle? Van neki tényleg valami egzisztenciája, hite, jövőképe kishazánkban? Melyik banánköztársaságból vetette ide a migráció szele... Magyarul nem tud, az angol nyevet is csak töri. Egy nincstelen jövőkép nélküli jött-ment, issza lányok táncát... Értem én, az egzotikum varázsát, a fekete bőr vonzását, sőt talán az exravaganciát is... Mit tud nyújtani ez a kevésbé sikerült lény a két lánynak? Kalandot? Ilyen is volt....
Isztambulban mikor 30 éve sétáltunk egy bevásárló utcán, a török boltosok vadászták a Skála szatyros lányokat, majd egész jó magyarsággal kérdezték: -Há lányok, hány márkáért baszni...
Maradnék a lánynál, aki két magyar srácot szédítette, a felmelegedett poharak mellett. Talán az értékitélete maradt a valóságnál.... Ezek a hölgyek azonban, úgy érzem mintha árulóivá váltak volna évezredes hagyományaiknak.... Tejcsoki barna gyerekeik rohangásznak majd a játszótéren, "érzékenyítés képpen" közben a spermadonor, valahol éppen új keltetőgépet keres, hogy tovább örökítse fajának nemes tulajdonságait.... jó esetben, nem egy halálos, vagy gyógyíthatatlan kórt terjeszt, valahol Európában.... Nem érzik a veszélyt, -ahogy Róma sem érezte-, barbár hordák új értékrendeket szabadítanak ránk? Nem magyar gyerek születik, hanem egy keverék... aztán a Teremtő tudja mennyire lesz ennek a társadalomnak hasznos, vagy bomlasztó magja.... Mert már van "Fekete Büszkeség".... Mire?
Barátom taxiba szállt a Blahán. Aztán az árkád alatt egy idős hölgy ágyazott meg éppen a "Lidl" áruház bejáratánál. Mikor ránéztem, lehunyta a szemét, szégyellte létét, a koszosságát, az apró vétkeit. Magam is lehorgasztottam a fejem, hogy lehet, hogy egy nigger nincstelen fesztelenül flörtöl hazánk lányaival, és egy magyar anya, egy kapu portálon tér nyugóvóra, szégyenben.... Szívem facsarását éreztem mellkasomban, ahogy végig tekintettem a nyughelyen, a nőn.... Pénztárcámat kiürítve, csekély pár ezres összeggel szeretettem volna kimutatni együttérzésemet a sorsa felett. Hálás volt, talán még azt is gondolta részeg vagyok... Nem érdekelt. Aztán a Rákóczi úton végigsétálva ráébredtem, hamar ajándékoztam el javaimat, mert több üzlet bejáratánál éjszakáztak meglett emberek. Kicsit sírtam, lelkem zokogott, mert a bevándorló járt az eszembe, melyet adóforintjaikkal támogatunk, hogy megrontság a lányokat, kiknek lehet, a szülöje éppen egy ilyen nyomorúságos fekhelyen pihen meg éjszakára....
A gondolat, mi választ el minket az utcán éjszakázó emberektől, a biztos tudat, a bizonyosság, hogy megérkezik a fizetés, a fennsőbség tudat? Mindenki adja meg a neki tetsző választ....
