Feleségemmel befogadást nyertünk egy aprócska faluban, egy egyház által fenntartott vendégházban, oltatlankén, zarándokként.
Festői kis falu, sok csodával, hegyek, erdők által ölelve. Mintha a Mindenható is, elmélkedésre, békére teremtette volna. A teraszról olyannak tűnt, mintha az összes énekesmadarat összeverbuválták volna az ég alá, csiviteltek, énekeltek a legszebb igét, amit valaha hallottam. Mindig megdöbbenve nézek ezekre az apró tollas jószágokra, ha esik, ha fúj, őket nem zavarja. Nincs meleg otthonuk, esőkabátjuk, csak léteznek, boldogok. Hajnali énekre kelni, a legszebb! A teret betöltő csoda adja meg életünk legszebb eszenciáját, a hitet! Ezek az aprócska életek nagy tanítómesterek. Nincsenek olyan vágyaik, mint nekünk embereknek. Nincsenek béklyóik, csak szeretik az életet. Mi meg, remélem, próbáljuk szeretni őket. Kicsi kis teremtmények ők, akárcsak jómagunk. Ha tisztán látjuk a világot, akkor mi is aprócska teremtményekké válunk, szeretve a hajnalt, köszöntve a naplementét. A köztes idő csak annyi, amivel kitöltjük. Ki mivel, mit tesz hozzá pont ehhez a naphoz.
Próbálkozom, szeretni, teremteni, a szépet a jót, az emberi kedvességet megélni... Elmélyedni benne, meg merítkezni. Jó viszonyban vagyok a Teremtővel, mert kevesebbet kérek, inkább hálát adok. Minden pillananat adhat hálára okot. Mivel felekezeten kívüli, de Isten hívő vagyok, akárcsak feleségem is. Minden szertartáson részt tudunk venni. Most is így történt. Kis református közösség vasárnapi Istentiszteletéhez csatlakoztunk.
Abszolút kívülállók voltunk, de a közösség befogadott, látták, érezték, segítették, a részvételt, egy teljesen kirívó párnak. Fantasztikus, rendbentartott templomba történt az Istentisztelet. Kenyerük javát megevő emberek, férfiak, nők lépdeltek a templom felé. Ráncos arcok, sorsok indultak ünneplő ruhában a Istentiszteletért. Mi nem készültünk, így utcai ruhában járultuk a gyülekezet elé. Egy kedves öreg bácsi hosszasan elbeszélgetett velünk, mi végről kerültünk ide, közben megtudtuk élete történetét, megtisztelő volt az elbeszélés. A lelkészt nem számítva 21-en vonultunk be a templomba. Rajtunk kívül, két ifjabb vett részt az Istentiszteleten. A többi hajlott korú, sokat megélt ember. Ráncos, munkás kezek emelték a zsoltáros könyvet, énekeltek, hálát adtak. Velük együtt mi is megmerítkeztünk, megtisztultunk, közösség tagjaivá váltunk. A lelkész, sok szép gondolatot ültetett el bennünk, melyeken sokáig elmélkedtünk. Köszönjük, hogy részt vehettünk ezen az Istentiszteleten.
A végére egyetlen egy gondolat maradt. Lesz utánpótlás, lesznek ifjabbak, kik megtöltik a templomot, vagy az ősz fejek gyérülésével elveszik valami, ami nem pótolható? Hívek nélkül Isten házából mi lesz? Zarándokhely kíváncsi fotósoknak, vagy feltámad az igény a lelki életre. Hinnem kell benne, mert csak így élhetünk túl. Hagyományaink, hitrendszerünk alapján. Kell valami ami több és megfoghatatlan, ez olyan mint a gyermek-szülő közti kapocs. Hinni kell, mert az élet hit nélkül, nem lehetséges....
Köszönet a történtekért, hálás a szívünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése