Egy nap, a mélypont felé...

Csodálatos napnak indult a mai. Mindkét rozsadafarkú család, élénk csipogással köszöntött hajnali sétámon. Egy rókával is találkoztam, mely szerényebb módon ismerkedett velem, elinalt... szó szerint, csak a lompos farkát láttam eltűnni a bozótosban. Ekkor még nem pirkadt, sőt meglehetősen sötét árnyak borították a világot. Ám mégis mosolyogtam. Apró párákat szórt a hajnal, gyöngykristályokat vetve mindenre... Szívtam a cigim, a füst mint álom szállt tova, eloszolva a végtelen kékesszürke égbolt alatt... Beton serrent, kavics zizzent a "Nato sivatagi bakancsom alatt", átgázoltam volna benne a világon, de nem tehettem, mert éticsigák épp gyorsulási versenyt tartottak a hajnali nedvesség csodáján...  Csend honolt a telephelyen, melyet oly soksszor bejárok.
Még egy cigi, a hajnali frisseségben, persze tüdőm tiltakozik... károgás, köhögés...
Majd jön az idő... ébresztem Kedvesem, álomittas selymes csacsogás, érzelmek cseréje. Áldás minden perc. A hazaút is... alig van vörös jelzés, gurulnak a gumikerek, parkolás nem messze a háztól. Hátizsák ki, fényszóró lekapcs... jaaa rádió leteker.... Mert ismerem a Kedvesem! Aztán egy apró szösszenet, némi atrocitás egy harisnya hátsó varrása miatt. Jól esik mert szeretem...
Tellik az idő, nyusszogunk, szépeket írunk.
Majd jön az ingatlan eladás....  Értem, elkezdek harcolni, ingatlanos, ügyvéd, átverés, nem piaci ár, mindenféle miazma, majd jön a konklúzió... aztán csend lesz... Rosszabb csend mint hajnalban éltem át, nem megbocsátó, nem elfogadó csak csend. Igen van egy belvárosi rosszultájolt ingatlan a nevemen. Tény! Szeretném is eladni, de nem bagóért... Most nem szeretném leírni gondolataimat, mert sértő lenne egy lényre akit szeretek, imádok.
Igen, szeretnék jó vásárt csinálni...
Ebben kértem ma segítséget, a sok csak a jutalékra gondoló ingatlanos között. Kértem némi támogatást... ügyvédi létből jött is, ám a másik oldal... nos, nagyon fájt.