Budapest, 2020.03.30.
Egy nagyon kedves barátom születésnapja.... Kicsit furcsa hangulatban. Ülünk egy laptop előtt, nézzük egymást a nem is olyan messzi távolból. Video-csetelünk, mert pillanatnyi tömeghisztéria miatt csak így tudunk ünnepelni. Poharak koccannak a képernyőnek, beszélgetések vannak kialakulóban. A távolból... Milyen könnyű elszakítani minket a szeretteinktől. Kedvesem napok óta már csak így tartja a kapcsolatot a családjával. A mi családunk kicsit bátrabb, csak azért, nem vagyunk a veszélyeztetett korosztály, ők már elhunytak, vírus nélkül is. Gazdag vagyok, mert magaménak tudhatom fiam ölelését, a társaságát, a sakkpartikat. Megmerítkezem ebben a csodában, hiszen bízunk egymásban, testközelből éljük meg a világunkat.
Az esti beszélgetés fonala egyre inkább szövődött, gondolatok, érzések cseréje a napi témával kapcsolatban, a vírussal. Közben óhatatlanul is energiát adtunk ennek az apró lénynek, hiszen vele foglalkoztunk. Szinte beférkőzött, követelte magának az energiát.
Barátaink, nagyon spirituális lények! Mindennek kutatják az okát, az asztrológiai együttállásoktól kezdve a nagy Arkánum jelein keresztül, a misztikus megmondó emberek információin keresztül. Szeretni való, csodálatos emberek! Azonban tegnap, kijöttem a sodromból, a "korlátlan energia" emlegetésére.
Magam is igyekszem az életet a spiritualitás szemszögéből nézni. Mit is takar ez nálam? Például a látvány, ami éppen szemem elé tárul. Tegnap kicsit kalandoztunk, autókáztunk, csodálva élvezve a tájat, a gépcsoda mormogó hangját, a frissen pattant, rügyező, vagy éppen virágzó tájat. Igen, többször elindultunk kalandozni a környéken, olyan helyeket felkeresni, ahol nem futunk bele emberekbe, őket és magunkat is védve. Vittük magunkkal az enni, innivalót, tényleg csak olyan helyeken sétáltunk, ahol nem veszélyeztettük másokat, vagy magunkat. Bolyongásunk alatt, láttunk egy házat, terméskőből épült, -az örökkévalóságnak-. Szimmetrikusan elhelyezve a talajszint közepén, egy kis zöld ajtó volt rajta, láthatóan új. Ahogy Kedvesem fogalmazta, ékszer a házon! Tényleg az volt. Egy csoda! Megéltük a pillanatot. A fény, az árnyék pont úgy esett, hogy odavonzza a tekintetet. Akár csak a csendes tó, melynek kristály vizében nem merültünk meg, de megtisztította lelkünket a félelemtől, hullámai lenyugtatták gondolatainkat. Számomra ez a spiritualitás.
Nem a megmondók, látnokok zavaros képei. Ősi táltos mondás: -Isten, a saját képmására teremtette az embert! Csak a félelem tette őt olyanná amilyenné vált!
Tényleg, ott tartunk, hogy bolygókat, aszcendenseket, kártyaformációkat teszünk felelőssé azért ami történik velünk? Nem mi okoztuk ezt a zűrzavart? Nem mi vagyunk annak a visszatükröződései ami történik velünk?
Vállaljuk a felelősséget!
Mekkora ökológiai lábnyomot hagyunk mi? Persze könnyű elfogadni a "civilizáció" nyújtotta előnyöket, eldobható palackok, műanyag szatyrok.... Utazások, kies helyekre, melyeknek infrastruktúrája nem készült fel ekkora környezeti terhelésre.
Mind benne vagyunk, kik a láthatárt feszegetjük, mind terjesztünk valamit...
Mert az ember nyughatatlan, feszegeti a határokat....
