Európa szemetét szállítom... I.

Csak egy étkezőkocsi, a sokból, amely Európa vaspályáit követi, különböző célirányok szerint. Idealista vagyok, és egy réges régi kor szülöttje... Étkezőkocsi... mennyi csoda és álom kötődik hozzá, emlékek, illatok, elegancia... szépség. Első emlékem az étkezőkocsikról valamikor az az 1980-as évekre datálódik... Egy nagyon elegáns teakfa borítású étkező kocsi volt kiállítva a Városligeti Közlekedési Múzeum mellett, akkor még nem tudtam, hogy életünk egyszer csak összefonódik, ő is én is elkerülünk a "Liget"-ből, összefonódik életünk.. Elnidított egy úton és az ő felejthetetlen gazdája Dezső "Bá".... Eleganciát, tartást, illemet követelt meg még a vendégektől is... Tanított minket az illendőség alapszabályaira, és mi mohón ittuk szavait az ódon étkezőkocsiban... Embert faragott belőlünk... talán mert volt is miből... Ma étkezőkocsizom, szolgálom a vasutat az utasokat. Ami nagyon szép dolog, lehetne... Mennyire csodálom korombeli embertársaimat akik leülnek a terített asztal mellé, kivihetem az étlapokat, és lassan kedvük szerint választanak... Majd falatoznak, iszogatnak, megdícsérik a főztömet, köszönetet mondanak, gáláns borravalót hagynak... Ők igazi utazók. Sajnos egyre kevesebben vannak. Itt az új generáció, mobillal a kézben... Ez a kedvencem, minden kocsiban töltő csatlakozót keresnek, de ezek a járművek születésük előtt készültek, és nincsenek felvértezve az energia éhségre. Ezek még emberi éhségeket voltak hivatottak kiszolgálni... Állnak az ajtóban, berontanak a konyhába... "Menu Card"-ért ordítanak, aztán vesznek egy rózsaszín kupakos vizet... Büdösek, felteszik a koszos szandálos bűzlő lábukat az ülésre, Panninit zabálnak, tiszta morzsa minden, a fogpiszkálókat belefűzik az asztalterítőkbe... Nincs pénzük, és minden drága... de ők a janik.... Ma egy fickó 3000 forintot akart beváltani velem EURO-ra, csak úgy ja apróban :-)... Aztán mondtam neki ez étkezőkocsi és nem bank... még ő volt megsértődve... Nem veszi észre, hogy a forró csokit tejszínhabbal és csokiöntettel díszítem, az utolsó eurocentig visszakér, mert ez neki jár... Áll az ajtóban miközben üres asztalok vannak, ez egy McDonald-os társadalom, látja hogy sütök, de neki kell amit kér... Ülj le és majd megkapod, mint Európában... valamikor. Nem a kedvencem aki beül és elkezdi a házi elemózsiát enni, jó estben nem kér hozzá kést és villát... Aztán csodálkozik amikor szóvá teszem... Ilyenkor az "Operaház Fantomja" című nagysikerű musical egyik sora jut az eszembe: "Ember vagy állat ez"? Hol van az élvezet, a megnyugvás, főleg egy majdnem nyolc órás vonat út alatt... Alszanak az asztalra borulva? Masszírozzák a telefonjukat? Kik ezek a lények? Öntudattól átitatva, érzelmektől mentesen? Kiborgok? Lehetne ennél emberibb? Nem tudom... Ám azt hiszem valami borult a világban, és nem a legjobb irányba...