Talán Budapest egyik legrövidebb troli járata. Az esetek nagyrészében szóló kivitelben működik, első ajtós felszállással. A Keleti pályaudvartól induló járat, sokáig majdnem teljesen üresen fut, pár nyugdíjjas, némi diák utazgat unott arccal. A mamikák banyatankjaik biztonságában foglalják el a folyosó melletti területet, a diákok az ablak mellé helyezett hátizsákjaikkal jelzik, nem kívánnak maguk mellé útitársakat, közben izgatottan nyomkodják digitális eszközeiket. Nem felemelve a tekintetüket a Liget szépségéeire. Elengedve a való világot a digitális kényszervilág mellett. A Teremtés csodát nem ismerve, nem befogadva a világot, csak egy képernyő létezik. Nincs csoda,mely virágot lehehel a bokor ágára, mely a fára zöld levelet varázsol. Nincs tó a Városligetben, csak betonteknő. A tér, mely meghatározó egy ember fiánál.... Az arkangyal vigyáz az utazóra... Az elektromos meghajtású doboz, bandukol az útján, embereket szállít, ez a funkciója, már nincs rácsodálkozás a másik utazóra, nincs mosoly.... Nincs emberi felismerés, kontaktus, csak a saját világ, Már sem korosztály, sem képzettségi szint nem tudja meghiletni a világot, csak az én (nekem jár) világot látják. Hol vannak a nénikék, akik sütit osztottak a Ligetben, ha törpedvény szóbaállt velük, nem volt kutya központú világ, léteztek emberek, mint a Marek József utcában lakó bácsi aki csodás, gumis repülőgépeket árusított a második emeleten, csodás modellekkel a vitrinben. Ki volt ő, csak egy bácsi, ki basafából csodás gépeket készített, pedig az aerodinamika ismerője volt, mindent tudott a turbulenciáról, a felhajtó erőről. A troli elhalad az utca mellett ahol lakott.... nem tudom a nevét, de csodáltam az embert.
Hazafelé már más gondolatok fogantaktak meg bennen , a troli ligettől ellentétes oldalát néztem. A Podmanicky híd után, megjelentek a villák, kastélnyok, modern irodaépületekek, így vagy úgy hajló épületeikkel, még szépnek is mondhatnám őket.... Ám a túlsúgyos fellépő , cicanadrágot viselő nép, csak a komunikációs eszközébe temetkezve, a saját nélkülözhetetlen nem értékálló világába temette. Mer a kommunikácó mindenek előtt, nem felemelve a tekintetüket, ámulva a csodákon, melyek utunkat kísérik, még akkor is ha ez "csak" troli járat. A valóság nem az elekronikus semleges média által írányítot világa más, mint a a valóság. A kép amit nem látnak gyönyű, ha valaki kitekint nem lehet megvezetni. Láthat fejlődés, tapsztalhat codát, csak az a kis csillogó billogó elektronikai csodát ki kellene kapcsolni
A párom, a feleségem 15 évvel fiatalabb mint én, ő 40 felé jár, bármerre járunk hazánkban, csodás tájakon, mindig talál valami "fontos" csodás üzenetet, melyre válaszolnia kell. Akácsor, kanyargós fákkal szegélyetett világ, ragadozó madár ki a fán várja vacsoráját, eltörpül a fontossági sorrendben, azonnal válaszolni kell. Mert ez kívánja az illem... Nem így gondolom, nem így érzem, a csodák a képernyő felett vannak, de már vannak akik nem hiszik ezt el.... :-(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése