Régebben hallottam, ezt a kis aprócska "szösszenetet" egy étkezőkocsis kollégától, egy kellemes sötétlő hegyek közt kanyargó vonaton, a végtelennek tűnő éjszakában... Aztán eltűnt valahogy a "winchesterem" valamelyik tárolójában.
Mi is indította be ezt az aprócska történetet a szemfülességről, és a semmi eladásáról? Nem tudom, talán a Belgrádi éjszaka, vagy az öröm, hogy ismét a fedélzeten lehetek, talán a szerb semlegesízű vodka naranccsal... ki tudja. Vagy az az aprócsak csíntevés, hogy az 1 Euro-s kávét, azoknak akik nem köszöntek vagy nem tették hozzá hogy "Please" 2 Euro-ért adtam :-) Nem tudom. Kétszer próbálkoztam minden delikvensnél, köszöntem, de amikor válaszként csak a "Koffííí" szót hallottam kicsit elszomorodtam, és szívem szerint a mai dátumot is hozzá adtam volna a számlához :-)
Igazából azt hiszem, mégis a miskolci Tiszai pályaudvar a ludas..., van ott egy bolt ahol, még mindig lehet kapni régi "UTASELLÁTÓ" csokirolót, és számtlan élményt hozott fel a tisztesség és becsület korából, amikor még az emberek köszöntek, ha beléptek valahová, és "Fő Úrnak" szólították a felszolgálót, (mert ugye aki étel italt adott, annak neve legyen áldott). Szóval és tettel voltak Emberek, és nem csak droidok... Mindenkinek kijárt a tisztelet, a házmesternek, a kalauznak, még a piaci kofának is.
Na, szóval maradjuk meg a miskolci Tiszai pályaudvarnál, az említett boltban árultak "rántott sonkát"... Mivel a gasztronómia iránt érdeklődő ember vagyok, gondoltam egye fene, próbáljuk ki.... Igazából egy klasszikus négyszögletes préselt sonkaszelet lett kirántva, némi "bundával" de a mikróban megmelegítve isteni eledellé vált. Annyira, hogy vettem hiretelen belőle még kettőt, ám a harmadikat nehezen gyűrtem le...
Történt ez egy négy napos út elején, amelyhez annyi kedvem volt mint "mókusnak az erdőtűzhöz", ám ez a kis apró gasztronómiai élmény bearanyozta a napomat, és innéttől kezdve csak vidám és kiegyensúlyozott tudtam lenni, melyet vendégeim is honoráltak :-)
Szóval innét jött a történet. Az ominózus "80"-as évek végén az Újpesti stadionban dolgozó kollégák megbíztak egy idős hölgyet, hogy csináljon nekik rántott húsos szendvicset, melyet ők 150 forintért tudnak a lelátókon értékesíteni. Az idős nyugdíjas hölgy el is vállalta a kihívást, és nekiállt rántott húsos szendvicseket készíteni...
Árulták is nagy boldogan a lelátókon, aztán csak érkeztek a panaszok az üres bundás zsemlékre. Mert ugyanis a szemfüles ángyi nem használt hús a szendvicsekhez. Hanem vékonyra vágta a zsírt és azt panírozta be... Majd ami kiolvad a sütés után, újra felhasználta, és így óriási paníroszott semmi lett a zsemlékben, melyból a panír gazdagon kilógott, azt a hitet keltve, mekkora hús van a szendvicsben.
Embertáraim, gondolkodtatok már el azon egy pillanatra, hogy hányszor vásároltok ilyen panírban gazdag, de tartalom nélküli dolgokat......
Belgrád, 2017.09.24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése