Jöttek érzelmi töltéssel rendelkező pillanatok, és hideg józan logikával látott tények. Ingadoztam közöttük, mint viharos tengeren a kiszolgált ladik, minden eresztékében recsegve, a hullámok játékszereként.
A józan üzletemberes döntés szerint én is megszüntettem volna ezeket a járatokat, ha nem lehet más konstrukciót kitalálni az üzemeltetésre. Olyan alacsony volt a forgalom, a belgrádi, és a brassói vonalon, hogy sokszor a bevétel (nem a nyereség!) a napidíjunkat sem fedezte. Persze ennek nem egy oka volt...
Sok!
Azt nem tudom felmérni, hogy én a kollégáim mennyit tettünk hozzá, ehhez a helyzethez, biztos mi is sokat. Nehezen kezelhető nem leszabályozott helyzetekbe tudtunk keveredni, amelyet ki a saját vérmérséklete, intelligenciája alapján oldott meg. Sok mindent sokszor jeleztünk a "felsőbb" vezetés felé, de az elegáns megfogalmazásnak tűnik, hogy fülük botját sem mozdították rá. Érdektelenség, szakmai hozzá nemértés, és az empátia teljes hiánya jellemezte a tevékenységüket. Többször jeleztük, nem megfelelő a választék a az étkezőkocsikon, a Brassó felé relatíve kevesen kívánnak sajtos panninit, és cézársalátát enni. Egyszerűbb lenne a zsíroskenyér, a főtt virsli, esetleg hirtelen sült húsok kínálása. Arra sem kaptunk semmilyen reakciót, hogy az étkezőkocsiban helyet foglalók, meddig tartózkodhatnak, az adott területen. Régen volt egy pár aprócska szabály, például, ha valaki ital fogyasztott, akkor 20 percig tartózkodhatott a felszolgálást követően a helységben, ha étkezett is akkor 60 percet. Ezzel kiszűrve a helyjegyet nem váltó utasok kényelmesnek hitt szokását követő tevékenységet :-) Ezt a CFR megfejelte idén egy fantasztikus ötlettel, mely szerint a diákok díjmentesen közlekedhetnek a román vasutak vonalain... Pazar ötlet volt a nemzetközi EC vonatokat valami tömegszállássá változtatni, ahol a folyosókon és a közlekedőkben fetrengő ifjúság foglalt el. Valóban igaz, nem érdemes étkezőkocsit közlekedtetni azért, hogy a Sepsiszentgyörgyön egy kólát rendelő, majd Kolozsvárig az asztalra borulva alvó utast fuvarozzuk. Ám ez senkit sem érdekelt. Ahogy az sem, hogy a Wiener Walzerben közlekedő, majd kora reggel Bécsből visszainduló vonaton volt forgalom. Nem, e helyett lehetetlen időpontokban közlekedő vonatokban kapott helyet az étkezőkocsi. Belgrád felé 200 dínárért kellett adnunk a sört, amelyet a pénztár nem fogadott el, előtte le kellett váltanunk... Hogy is van ez? Mellesleg nagyjából 100 dínárért árulták a csapolt sört Belgrádban. Csoda, hogy nem volt forgalom? Hát nem annyira, de ezt csak a "szakértők" nem látták.
Imádtam, hogy a nemzetközi vonat ilyen helyeken mint, Pirtói szőlők, vagy Tabdi megállóhelyeken megállt :-) Persze racionalizmus, üvegkalitkákban üldögélő marketing managerek álmai. Érdekes eggyel sem találkoztam utazásaim során. Ezekre a vonatokra így nincs szükség. Ez tény.
Más, jó lett volna az érzés, ha nem hagynak magunkra ezeken a magányos hosszú utakon, ha valami támogatást, mellénk állást érezhettünk volna. Tudom a mai világ nem erről szól, nincs emberi tényező, -csak, ha a hibákról van szó rendszerekben-, a személyzetist is átkeresztelték humánosnak, csak épp a humanizmus veszett ki, inkább robotikusnak kellett volna nevezni :-) A kedvencemet, majdnem kihagytam :-) Milyen elvetemült ötlettől vezérleve adtak fel hideg reggelit egy olyan vonatra, amely kora délután indult Budapestről, majd szintén kora délután indult vissza Zágrábból? Kellett növelni a selejtet? Vagy valami érdek fűződött a beszállítóval kapcsolatban? :-)
Érzések... azok szépek és ocsmányak... Szépek, ha arra gondolok, milyen fantasztikus érzés volt Bécsben ebédelni, és Belgrádban vacsorázni. Mennyire szerettem amikor a reggelimet az üres étkezőkocsiban a nap felkelésével együtt költhettem el. Milyen jó érzések jártak át az elégedett utasok mosolya láttán, akik emberséges kiszolgálást kaptak, nem gyors éttermi "nesze edd meg, aztán húzzál ha már nem kajálsz" stílusú kiszolgálást. Köszönöm a sok nagyszerű utasnak a sok szép emléket, élményt, gondolatot amelyet megosztottak a hosszú utazások alatt. Sok csoda várt, minden úton, sok fantasztikus élménnyel. Megismerhettem olyan városokat amelyeken talán csak átutaztam volna, a harmadik negyedik érkezés után, már szinte otthon voltam. Ismertem a kis boltokat, a jó éttermeket, a csendes templomokat, a csodálatos múzeumokat. Köszönöm, hogy ilyen munkám lehetett. Szerettem, és nagyon vártam minden újabb szolgálatot, a kollégák akik kiszerelték a vonatot, akik elláttak a hivatalos papírokkal, váltópénzzel, és egyéb a munkámhoz szükséges eszközökkel.
Förtelmes volt, az utasok azon része, amely köszönni nem tudván "Menyü" ért kiáltottak, Akik jogtalanul csücsültek az étkezőkocsiban, és nem lehetett őket elmozdítani... Na, azért néha sikerült amikor a kemény legény székely vasutas felé közelítettem a vájling forró vízzel, és megmondtam leforrázom, ha nem fogyaszt, vagy nem húz el innét az ülőkocsiba... Csak mert közölte neki joga van hozzá, hogy itt üljön... :-) Megviselt, amikor a pizzáikkal felszálló un-europai értelmiség majdnem kést és villát kért, hogy a magukkal hozott élelmiszert az én kocsimban fogyasszák el. Vagy csak forró vizet, vagy csapvizet kértek ingyért... Ezekről a szakértőknek dunsztja nincs, nem voltak ott, nem is hallgatják meg. Igen, szívesen megmelegítettem forró vízben az anyatejet, szabály ellenesen egy utazó kisbaba számára, Igen adtam forró vizet pohárral együtt a Neocitrános hölgynek, és örültem, hogy segíthetek... Mert szép a mi munkánk....
Ám ki látta magányunkat, amikor először elkezdtünk beszélni önmagunkkal. Bámulva visszatükröződő arcunkat a párás, átláthatatlan ablaküvegen, vagy éppen a portól bolyhos szellőzőkre emelt tekintetünket, mely nem jutott el az égi Úrig... Amikor hideg vízzel próbáltunk mosogatni, és dönteni, hogy az egy árva lábosban vizet forralunk a kávénak, vagy olajban krumplit sütünk... Ti hol voltatok? Kik ti rólunk ítélkeztek, sorsunkat megszabjátok? Kik vagytok ti? Minek képzelitek magatokat? Nem nekem, nekünk, majd önmagatoknak kell számot adni ha eljön az idő. Ti is ugyan olyan gyarló emberi lények vagytok, mint mi... Leselejteztek minket, mint rosszul működő, gazdaságtalan gépeket? Olvastátok a sok beírást a "panaszkönyvekben"? Hát, mintha több lenne a dicséret, mint a panasz... Tényleg? Nektek van panaszkönyvetek? Hoppá! Nincs...
Aztán jönnek az esetleges hozzá nemértésből származó gondolataim... Ugye, EC csak úgy közlekedhet ha van benne étkezőkocsi? A titokzatos KV díjról sem az interneten sem személyes érdeklődésemre nem kaptam senkitől érdemleges választ. Mennyit is fizetnek a társvasutak, hogy MÁV-os étkezőkocsi közlekedik a nemzetközi vonatban? Mekkora reklámértékkel bír, hogy Bécsben vagy Berninben ott áll a kék fehér MÁV-os kocsi, mint nemzetközi utazást ellátó Kelet-Európai vasúttársaság? Ez óriásplakát értékben mekkora összeget is jelentene, egy frekventált pályaudvaron?
Milyen országimázs a mosolygós étkezőkocsis felszolgáló Prágában? számolt ezzel valaki, vagy csak a puszta irracionális szakértői számokról beszélünk? A szakértők közül hányat küldenek el? Hozzá nem értésük, léhaságuk miatt? Vagy a MÁV-nak csak a vízfej kell? Minket lehetetlen munkakörökkel bombáznak, a náluk született lyukak betöltésére sarkallanak szánalmasan....
Holnap, egyébként ismét büszkén fogok állni a Bécsi vonat mellett MÁV-os egyenruhában, egyensúlyozva a munkáltatóm, és az utas igényei között, hogy mindkettőnek megfeleljek, tiszteletben tartsam, és kiszolgáljam. Mosolyogni is fogok, mert várom az utasaimat, vendégeimet, mint ahogy az összes kollégám. Nem fognak ebből az írásból semmit érezni. Mert ők a jövő utasai, az én vendégeim..
A rossz, hogy ti ezt soha sem fogjátok megérteni.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése