Szellemfalu.... egy magyarországi "Zóna"

Nem titkolt nyereségvágy hajtott a Börzsöny túloldalán lévő aprócska faluba. Jól fel is készültünk a természeti kincsek elrablására, még két Penny-s vászonbevásárló szatyrot is vittünk magunkkal a hátizsák alján. Nagy hatótávolságú terepjárónkkal megindultunk a Budapesttől talán 100 kilométerre lévő célállomásunk felé és a Suzuki Ignis boldogan falta a távolságot. Csodavilágot láttunk út közben, egy autóutat,  Vácig 60 km/h-val lehetett haladni, mert mellette építkeztek... Mellesleg éveken keresztül ezen az útszakaszon 2 szer 1 sáv..  90 km/h volt a legnagyobb megengedett sebesség. "Örömmel láttuk" hogy az út egyik oldalán tarvágást rendeztek, mert valószínűleg a Samsung terjeszkedni fog. A halott fát tetemei még ott árválkodtak az út mellett. Közben a kettős záróvonalon többen megpróbáltak némi előnyre szert tenni, születésük, vagy tengelytáv jogán. Mellesleg a sor intenzíven 70-nel haladt. Némi nyugalom, csak a "normál" útszakaszon, azaz amikor megszűntek a sebesség korlátozó táblák, akkor vált élvezhetővé az autózás. Csodálatos késő őszi napsütésben lángolni látszottak a fák, vagy éppen a sárgának pillanatnyilag elővarázsolt aranyló szíveivel örvendeztették meg a városi lelket a pazar kék ég alatt. Üzenve, hogy a vég előtt, mielőtt lehull az utolsó levél, a színpompa kárpótol mindenért. Mert színes a világ, ha észreveszed és csoda minden pillanat, melyet nem te felügyelsz, a pillanat mivel természet anyánk megörvendeztet az elmúlás hava előtt, a bágyadt őszi napfénnyel, a színek pazar játékával a lehulló levelek aranyának hangjával. Hálásnak kell lennünk mindez apró neszért, mely a csodák igazi palotájába léptet be. Hont előtt megálltunk egy szálerdő mellett, és nem volt szívem elkattintani a fényképezőgépet. Egy szent katedrálisban találtam magam a csodálatos kék égbolt alatt. Zizegtek a hulló levelek és az aljnövényzet olvasta őket. Elmesélték mit láttak fentről, és a madárfiókák énekét is átadták egyből a lentieknek. Fájt a pillanat, hogy betörök ebbe a csodálatos harmóniába, a levelek zizegésbe, ormótlan mozdulataimmal ágat reccsentek, avart zúzok. Ám vonzott a pillanat a táj a fák kérgének izgalmas hieroglifái, melyben saját sorsomat igyekeztem kiolvasni. Megérintettem a braille írással írt üzeneteket, de agyon tanított elmémmel nem értettem őket. Messze kerültem a természettől, csak dudorokat, és érdességet éreztem. Lekuporodtam egy fa tövébe, élveztem a napsütést és a fa ölelését. Fájt a fa üzenete, még sokáig kellene maradnod, hogy teljesen átölelhesselek... Értettem mire gondol, városi emberként olyan messzire kerültem ebből az egyszerű világból, hogy annak jelzéseit fel nem foghattam. Kimentem az őserők közé, ég és föld, fa és víz a tüzet nekem kellett volna hoznom, a lelkemben, de már szocializálódtam. Nem annyira mint a Kedvesem aki ez idő alatt a mobilját nyomkodta, mert ő csak a hívásomra szállt ki a kocsiból, de már eléggé hogy az ég alatt csak kevés alázat maradjon bennem, és még kevesebb hála, hogy ezeket a pillanatokat megélhessem. Aztán elcsattant az első expozíció, és a többi, mert képben (hogy is mondják a marketing szakmában.... egy kép többet ér mint ezer szó?) elvisszük az emléket, nem igaz itt nem volt igaz. A fények játékának halvány emlékét sem lehet reprodukálni elektronikusan, a szagok, az érzések, a hangok, a természet rezgései mind ott maradtak, ahogy a lelkem egy darabkája is, csodálva az érthetetlent, a hazaérkezés örömét, a vágyat, hogy megtérjünk a természet keblére.

Hétvégi utazásunk célja Perőcsény volt, egy börzsönyi zsákfalu. Egy kis leágazás egy csodálatos útról. Melyet az őszi színek még varázslatosabbá tettek... Csoda volt az őszi napfényben autózni egy ilyen mellékútvonalon. Ráadásul munkanap volt, így talán csökkent a felfedezők száma....

A pincesor sokat ígérő a kanyargós bevezető út végén. Hiszen ahol a hegy leve boldogságot, és bőséget ígér. Az csak gazdag vidék lehet... Ám egy kihalt emberi települést leltünk, sok vakablakkal, melyek mögött már nem mozgolódtak emberi sorsok. Kihalt, gyermektelen utcák. egy végleg bezárt Posta. Mint egy valós szellemfalu. Emberek nélkül...  Utca, utca után, még a kocsma előtt sem volt mozgás, csak néma csend... Zárt porták, ablakok, hiányoztak a nénikék, akik idegen rendszámú autó után meglepődve néznek...

Nagyjából 15 éve jártam itt és a börzsönyi "Salgó" várnak becézett objektumot látogattuk meg.... Várfotózáshoz az ősz vagy a a kora tavasz időpontjai felelnek meg, mert hazák erősségeinek nagy része mint egy 30 centire emelkedik ki a talajból. Akkor kecskék sokasága legelte fel a szelídgesztenyét az út mentén... Mert hogy jó lesz a húsuk tőle...  Ez volt 15 éves információ... Ide indult rabló hadjáratunk, hogy némi szelídgesztenyével gazdagabban térjünk haza. Csodálatos őszi erdei utakon túráztunk, de gesztenyést nem találtunk...

Egy hölgy a falu erdei szélén mondta a gesztenyést kivágták, már kecskét sem tartanak... Aztán a falu közepén megálltunk. Mert volt egy szép park. Ott találkoztunk a bácsival... A párom többször említette hogy sok ház van a településen amelyben szerinte nem laknak... Az úriember akivel szóba elegyedtünk, kiderült, hogy a volt TSZ (Termelő Szövetkezet) volt elnöke. Nagyon szimpatikus volt, mert nem politizált. Csak a tényekről mesélt! Például arról, hogy pár éve még 1600 lelket számlált a település, ma csak 200 főt. Megszűnt a tehenészet, a sertéshizlalda, a bogyószedés amelyből 50% a Tszt-t illette meg, a fennmaradó 50% a szedőket illette meg..... Így már  az asszonyok már nem szedik a bogyós terméseket... A gyermekek nem horgásznak a falu közepén lévő tóban, és megszűnt a posta is. Nem panaszkodott, csak tényeket közölt... Mi meg csak néztük az üres ablakokat a gazos portákon... Szomorú vak ablakok, nénikék nélkül. A minap néztem egy csernobili filmet a "Zónáról", üres falvak, elhagyott otthonok, nálunk is van. Csak nem beszélünk róla, mert a marketing minden előtt. A városi ember a nyugalmat keresi egy bizonyos kor után, mi sem Budapesten nézelődünk ingatlanok után. Van már internet, tudom hogy működik a faluban, mert a Kedvesen a börzsönyi hegyoldalban próbálta a szelídgesztenyést megtalálni. Van kábeltévé, ezek mind kevesek, hogy az ifjúságot ott tartsák a falvakban. Pláza kell? Vagy mi? A természet csodája, a csend és béke kevés lett? Mi történt ebben a "Zónában" Nem tudom, csak egy haldokló települést látok, nincs idegenforgalom, mint a szomszédos Kemencén, nincs élni akarás, nem látok ipart..., vagy idegenforgalmat. Tényleg itt a vég? Lehetséges, hogy egy emberi település kihal, Magyarországon? Megértem az ifjúságot, akik ennél többre vágynak Cinema City, Pláza, éttermek sokasága ahol csak a halált osztják... Nincs természetes étel, csak ízfokozók... A hús nem látott zsiradékot, a zöldség napfényt...  Nem értik, csak a neonfényeket látják, a sztároló sztárműsorokat. Évek óta sztárocskák küzdenek a képernyőn, hasonló sztárocskák ellen.... Siralmas, és szomorú. Láttunk már "reality műsort" egy boksa égetőről, egy erdészről, egy pásztorról? Nem... jééé? Ők a hősök, akik megteszik minden nap egyszerű tevékenységeiket, és életben tartanak minket... Értem, ez nem trendi... Hát el lesz a világunk veszte, a napi egyszerű tevékenységek nem trendik, mint a méhészet, a szölőművelés, és sok ezer dolog... A hősök, nem kellenek, mert hétköznapiak....