Kánikula van, még most este is 32 fokot mutat a hőmérő. Egy órával ez előtt indultam el, némi péksüteményt vásárolni, mert holnap reggel 04:30-kor, mikor megszólal az ébresztőóra nem nagyon lehet ilyen áruféleséget beszerezni. Hazafelé átvágtam a Garay Center nevezetű létesítményen, célzatosan, mert pár hete árulnak két öklömnyi hófehér nyuszit az állatkereskedésben. Kedves kis állatok, nagy csodálkozó fekete szemmel, az egyiknek rózsaszín a másiknak kicsit lilás a füle. Látszólag kedvelik egymás társaságát, keresik az összebújás lehetőségét. Ha hárman lennének nem tudom lenne esetleg egy melyet kiközösítenének, vagy mint nyulak mindannyian szeretetteljesen összebújnának..... Szoktam velük beszélgetni, az üvegen, rácson keresztül, mely megvédi őket a betolakodóktól, de ugyanakkor korlátozás is. Valamikor léteztem egy olyan országban, ahol kerítések akadályozták meg a más világba való kilépést, de a belépést is. Akkoriban magyar emberek építették, szépítették a hont, a várost, nem mindig a legnagyobb egyetértésben, de talán egy cél érdekében. Magunknak építettük, a gyermekeinknek, a talán, hálás utókornak. Hiszen így jött létre fővárosunk sokat csodált látképe. Valóban hívtunk külföldi mestereket a szépítésre, akik munkájuk végeztével, más országban folytatták teremtő tevékenységüket, azonban alkotásuk a mi városunk díszére vált.
Hazafelé jövet egy csomó indiai, pakisztáni, afrikai, arab családot láttam lófrálni azokon az utcákon melyek 30 évvel ez előtt este 10-ig nyitott kapukkal várták a hazatérőket, a látogatókat. A kapuk ma mindenütt zárva vannak. Az elmúlt években hihetetlen mennyiségű külföldi telepedett le itt a VII.-kerület Chicago-nak csúfolt részén. Nem beszélnek magyarul, ordibálnak, nincs kötődésük ehhez az aprócska kis területhez, régen falun úgyhívták: -Gyüttmentek-...
Gondolataimhoz az járult hozzá, hogy délelőtt a Jászai Mari térnél felszálltam egy 75-ös trolibuszra. Melyen hamarosan helyetfoglalt egy hidzsábot viselő hölgy, három gyermekkel. Nagyon kedvesen szólt hozzájuk, született magyarsággal, nem randalíroztak a csemeték, folyamatosan szóval tartotta őket, nem voltak az utastársak terhére, nem úgy mint némi liberális értékeket képviselő nőnemű nevelők. Majd megcsörrent a telefonja és kiválónak mondható irodalmi arab nyelven beszélgetett a férjével, röviden tömören. Majd a gyermekeivel foglalkozott tovább....
Megindult a gondolat rohamom. Az Ajtósi Dürer sornál szálltam le a troliról, ám tovább pörögtek a kerekek a koponyámban. Itt van egy jószándékú, csodás anya aki valószínűsíthető férjhez ment egy bevándolró arab állampolgárhoz, aki azt a fáradságot sem vette, hogy azon ország nyelvét, mely befogadta őt elsajátitsa, legalább a felesége, gyermekei anyjának származásának tisztelete miatt. Mint embert nem ismerem a férfit, lehet csodálatos szerető, nagyszerű apa, elismerésre méltó férfi. Azon gondolkoztam sokat, hogy az Ezeregy éjszaka tömjénillatos meséi, vagy a mohamedén hit karizmatikája indította el ezt a hölgyet egy olyan úton, melynek valóságtartalma a haza hitviligánának, erkölcsi értékrendjének nagymérvű elutasítására sarkallta. Mit tehettek a szülei és mi társadalom mit tehettünk azért, hogy egy magyarnak született nő ezt az utat válassza? Valamit biztos rosszul csinálunk, vagy mégsem? Hiszen nem a férje hazájában létezik, ahol iszlám bíróság, egy imám mondja ki az ítéletet a Korán törvényei szerint. Olvasta a Koránt vajon ez a hölgy? Értelmezte is a szútrákat, vagy csak a betűket olvasta. Miértek tombolnak bennem veszetten. Eljött a nagy összeolvadás ideje? Hol, Hitet, Hazát, Istent lehet cserélgetni? Áttérni?
A Szentírásban szerepel azaz ige Isten a saját képére és hasonlóságára teremtette az embert (Teremtés könyve 1.26 - ez talán elgondolkodtató....
Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése