Felhősárkányok.....

Brassóban ragyogott a nap, noha a hegyek hideg fuvallata már összerántotta a bőrt az ember fedetlen karján, amikor a szállásról indultam. A havasokon már kezdtek átkelni súlyos terheiket cipelő felhők, meghódítva a völgyet, elkergetve a napfényt, sötétséget és hideg nedvességet hozva..... Szerencsémre az égi áldás megvárta míg elértem az étkezőkocsi fedett menedékét. A városból kifelé tartó vonatból még látszott ahogy a felhősárkányok egyre nagyobb teret hódítanak meg, vágtáztak, szárnyaltak a még napsütötte mezők felett, egyre inkább diadalmaskodva a nappali fény felett... Az éjszaka sötét urai várták már a pillanatot, biztosan tudva, hogy eljön a ő órájuk, és diadalmaskodik a sötétség a fény felett. Mint minden nap, amikor a vörösen izzó aranygömb eltűnik a hegyek mögött.... Nem tudván, hogy állandó harcuk, egymás kergetése mindig egy csodálatos ciklus szerint zajlik. A felhősárkányok elzokogták könnyeiket, nagyszerű mintákat festve a robogó vonat ablakára. A cseppek patakokká álltak össze, és játékosan futkároztak az üvegfelületen. Játékukat folyamatosan csodálva bámultam az ablakot, mit sem látva a távolabbi egyre sötétülő világból. Megjelent az asszony.... aurájában sivatagi szelek dúltak, homoksárkányok marták egymás húsát, és tépték a lelkeket, melyek dacolni próbáltak velük. Nem szólt egy szót sem, mégis érzelmek tucatjai férkőztek tudatomba kérlelhetetlenül. A fránya "kamszin" (így hívják az ötven napig tomboló sivatagi vihart a Szahara környékén) megtépázta, kisemmizte, elfújta, szakított mellőle a lelket akit szeretett. Nem csorogtak könnyek az arcán, a lelkébe költözött sivatagi homoksárkány kiszívta a nedvességet, -melyet aztán jó áron tovább adott az égi piacon a felhősárkányoknak-, az ablakon kergetőző vízcseppekben felismerte saját könnyeinek életvizét, mert lelkében csak a maró só marad. Némán néztem az asszonyt, nem tudtam mit mondhatnék neki, mivel bátoríthatnám, adhatnám vissza a szeretet éltető nedvét, a remény és a vágy patakját. Elengedte azt aki sokat számított, nem nem elengedte hanem hagyta hogy a másik kitépje kezéből magát, lelket szívet sebezve értelmetlenül, és értetlenül. A szeretet enyvén megtapadt karcos homokszemekkel nem fényessé csiszolta kettejük életét, mint gyémántcsiszoló, ki a legtökéletesebbet hozza ki a hozzá került még alaktalan kristályból, hanem mint valami hirtelen alkotó csak mély barázdákat ejtett a felületen. Nem tudva, hogy a felületi sérülések lerezegnek a lélek legmélyebb zugaiba. Ült az asszony, hallgatagon, nem vádlón, csak helyzetének biztos tudatában, nem döntve még, hogy a következő világát miként kell megteremtenie. Most üresnek szeretné látni, sebezhetetlenül és kiszolgáltatottság nélkül nem kapva és nem adva hidat a két nem közötti érzelmeknek, a folyó helyett most végtelen óceánt álmodott melynek másik partja elérhetetlen és értelmetlen. A folyó melynek egyik partján állt, hirtelen megduzzadt, és a betörő sós tengervíz egyre távolabbra taszította a másik partot. Talán még elégedetten szemléli világa változását. Hiába is mondanám el most gondolataimat, csak a só maradt benne marón és fájón, a víz az ablak másik oldalán folydogál vidáman absztrak formákban tárva a világ elé útjainak meghatározhatatlan irányát. Látom ő is az ablakon folyó víz esemény töredékeit nézi. Hiszen a cseppek nem hagynak maguk után nyomot, csak pillanatokig. Érthetetlen irányváltoztatásokba kezdenek, pörögnek táncolnak minden cél nélkül. Az asszony is táncos, alkatához illő mozgást választott a flamencót.... Komoly és kemény tánc, céltudatos és akaratos, nem hajló nem feloldódó. Akárcsak részének egy része.... Látja már vajon a lehetőséget a csak játszó, csak kergetőző vízcseppek boldogságában? Remélem igen. Nem tartalmaznak ígéretet, sem örök érvényű igazságokat, csak léteznek - pillanatnyi állapotukban talán valódi és fennkölt célok nélkül, nem bosszankodva az üveg egyenletlenségein vagy a szél rohamain. A cseppek átjutottak az üveg kemény felületén, átmosták az az Asszonyban marad sót, és hangtalanul szeretettel telin eltűntek az Univerzum kiismerhetetlen ösvényein.... Ahogy manifesztálódott, úgy tűnt el hirtelen, nekem csak a mosoly maradt, a felhősárkányok könnyei miatt, mint tisztító víz vitték amit vinniük kellett.