Mogyoró a kis erdei egér, állandóan kíváncsi volt. Mindent megszaglászott, megrágott, megtapogatott. Csodálta a világot melyben született, megmártózott a napfényben, a hajnali páracseppek enyhítették szomját, beletúrta orrrocskáját a kinyíló virágba, csillogó barna szemeivel próbált betellni születésének csodájával. Nem volt egy filozófus egér, csak élt, látott, szeretett. Így nem csoda, hogy elkódorgott családja mellől....
Elmarad a családjától, félt, szomorú volt, kétségbe esve rohangászott az erdőben, keresve valakit aki mellett felmelegedhet, reszketett... Aztán talált egy szénaboglyát, több éves lehetett, székely módon toronyba rakva. Örült a lelke, mert biztonságban érezte magát, jó meleget talált, össze is gömbölyödött. Békésen szundikált a több éve rakott, patináns boglya melegében. Amikor szöszmötölésre ébredt, csodálkozott is a kis állat ki lehet még a boglya lakója. Megismerkedetett a süncsaláddal, Sün Sámuellel, majd Sün Saroltával aki évek óta a boglya lakója volt népes családjával. Ők voltak a leghangossabbak a boglya lakói közül. Röfögtek, kaffogtak, állandóan mozgolódtak, ráadásul csámcsogtak mikor a boglya közelébe került rovarokat táplélékként elfogyasztották. Azonban Mogyoró nem érdekelte őket, elfogadták a létezését. A pinty pár szótlanul nevelte gyermekeit a szalma közt, csak amikor a környező fák ágának valamelyikén megpihentek, akkor engedték ki csodálatos énekhangjukat, a világ boldogságát hírdetve, a felhőtlen kék égbolt alatt. Béla a pók szorgalmasan szőtte hálóit, hogy az itt lakók békéjét ne zavarják zümmögő lények. Marci a méh egész családját ide telepítette Marissal együtt, ki a boglya koronáján élt, mint királynő. Az alantasabb világban Vendel a vakond néha feltúrt, némi levegővételért, de nem barátja a fénynek, így csak egy lyukat hagyott a boglya szélén. Néha Nerci is nyugóvóra tért a vadászatok után. Éjszakánkét Kivi a bagoly védte a kis közösséget, a petrence rudakon megpihenve. Az itt pihenő magot szemezgető aprónépet békében hagyva. Mogyoró azt hitte megtalálta a paradicsomot, nappal gyüjtögetett, éjjel pedig édes egérálmokat álmodott....
Az ősöreg málló boglyától alig kétszáz méterre volt egy kastély, a boglyában lakók nevezték így az egyszerű uradalmi házat. Sün Sámuelt hamar felfedezte, nem sokkal beköltözése után Dávid a zsellérfióka, vitt neki almát, túróscsuszát... Élvezettel etette, amíg meg nem jelent Mogyoró, -Egér! visított fel, és rohant az uradalom felé. Majd jöttek emberek, fáklyával és felégették a boglyát, hiszen már nem használható semmire...
Sokan bent égtek a tomboló tűzben, a pintyek fiókái, Marci mézelő családja, Béla.... Mogyoró megmenekült, a kaszálatlan fű alatt lapult, nézte a hamvadást. Aztán a pusztítás után leszállt az este, a kis egér belopódzott a házba, a konyhában még égett a gyertya, ő lerágta a viaszt az aljáról, az égő gyertya felborult, a terítő lángra kapott, leégett az egész ház.... A kis egér szomorúan szedte aprócska lábait, remélve talán talál egy másik békés lakot....
Ha modern lenne a az irományom, akkor Mogyoró migráns lenne, lévén barna és meleg....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése