A múlt héten, egy bágyatag meleg, nem, meleg, forró délutánt a Kedvesemmel átaludva, az esteledés pillanataira ébredtünk. Áttekintve mai cselekedeteinket, megéreztük, nem járultunk hozzá semmi jóval létezésünkhöz, sem az emberiség létezéséhez. Igaz, a digitális hőmérő sem szeretett volna kevesebbet mutatni mint 32 C-fok... Pedig ekkor már jócskán este kilenc felé jártak az óra mutatói. Kedvesem álmatag tekintete, -az enyém sem volt egy gladiátoré-, majd a kommunikáció, mert érkezésekor megígérte süt palacsintát... Felébresztette bennem az érző Buddhát, -látván őt a forró serpenyő felett serénykedve-, és ezt a képet nehezen egyeztettem össze pillananatnyi állapotával. Egy expedíció reményével próbáltam őt és magamat létezés síkjára terelni.
-Elmegyek az éjjel-nappali boltba péksüteményért és ma, hideget vacsorázunk.
Kedvesemben is dolgozott a lelkiismeret, ha már nem sütött palacsintát, legalább elkísér erre a veszélyekkel terhes expedícióra.
Felkészültünk erre az ember feletti vállalkozásra, folyadékot vettünk magunkhoz, a google térképen megtekintettük a négy háztömbnyire működő bolt megközelítési lehetőségét... szóval mindent számbavettünk, hogy sikeres akciót hajthatsunk végre.
Szégyellen, de nem tudom mennyibe kerül a kifli, így mondjuk 745 Ft-ot préseltem a zsebembe, apróban, az ajkaim közt egy indulás pillanatában meggyújtott cigarettával készültünk...
Nekivágtunk az Útnak.... Ligetváros ódon házfalai ontották ránk a forróságot, az újonnan felkövezett tér kimosott, beszakadt vízelnyelőit is sikeresen kikerültük.
Az Alpár utca Dózsa György út kerszteződése előtt, megszólított minket egy emberi lény... kicsit hajazott Rumcájszra, de ápolt, normál ruházatú embernek látszott...
-Valami aprójuk volna?
-Nincs, sétálni indultunk, csak úgy az estében... - a hazugság égette lelkemet, de tényleg nem tudtam mennyit kell fizetni a kiflikért, egy éjjel-nappali boltban...
-Akkor egy cigi?
Basszus, otthon gyújtottam meg, nem hoztam magammal a dobozt.... még jobban süllyedtem lefelé...
Nem volt agresszív az ember, inkább szánalomra méltó...
Csendben bandukoltunk tovább... megvettük a kiflit, amely 5-ös kiszerelésben volt kapható... A vásárláskor tudtuk, ez nekünk sok... mert, jóesetben koponyánként egy péksüteményt tudunk elfogyasztani, de csomagolva volt. Ráadásul, az egész zacskóért fizettünk, talán 150 forintot...
Mindketten a Kedvesemmel, a lelkiismeretünktől hajtva kerestük, az embert, aki segítséget kért tőlünk... Benéztünk utcákba, elemeztünk merre mehetett, hiszen segíteni szerettünk volna. A Garay tér sarkán értük utól.... némi szabódás után elfogadta a kiflik 3/5-ét... a gesztikulációból átjött, nem éhes... de ez nem a mi dolgunk...
Majd miután a maradék fémpénzt felajánlottam ennek a kedves embernek, - nagyjából 645 Forintot, megkérdezte, nincs még? Mert inna egy kávét...
A környék vendéglátóhelyeinek ismeretében, ekkora összegből talán még másra is futotta volna...
A történet kicsit elgondolkoztat... remélem másokat is....
Segítség, nem segítség? Tényleg jó ez így?
Szerintem nem....
Kedvenc mondásom, "A hülyék a másik oldalon laknak"-
Maradok ezen az oldalon. Nincs bennem harag, csak tapasztalat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése