Aranyos történet Istenről

(képtelen történetek étkezőkocsis utazások alatt) Egy brassói vonaton történt egy pár hete. Nem kedvelem az ittas utasokat, túl közlékennyé válnak, magán jellegű dolgokat próbálnak megosztani, esetleg bíróként felesketni zűrzavaros történeteikben, melyeket csak az elbeszélő oldaláról ismerhetek meg, és iker lelkem tiltakozik minden ilyen ellen. Egy érdekes emberi lény lépett az étkezőkocsiba, már régen elhagytuk a Királyhágót, és talán a Csíkság magaslatain jártunk amikor előtoppant ez az emberi lény. Finlandia vodkát kért, és Euróban fizetett, egyet, aztán kettőt... Nézte az ablakon át a sötét tájat, a fényvillanásokat, a töltésen nőtt bokrok és fát által ránk kényszerített csillagszórókat, mintha a vonaton mindig karácsony lenne.... Halk szavú, tájsszólásban beszélő koppanós szavakat székely ember volt. Leszámolva illúziókkal, hazaszeretettel, családdal, csak a megélhetéséért küzdve. Néztem a kezeit, legalább három ujja hiányzott, mert hogy ács volt az isten adata lélek.... Beszélgetni akart, én nem akartam, csak kiszolgálni, felszolgálni..... A szolgálat más fogalmait a szőnyeg alá söpörtem. Ő volt az erősebb, szerencsére.... Unott arccal hallgattam saját kálváriáját, külföldi, több pénzt hozó munkáról, idős szülőkről, és még miről nem. Agyamra vírusölő programot küldtem, nem akarok ezekkel a problémákkal feladatokkal azonusulni. Ám a kémprogram erősebb! Kis ház, barmokkal a csíki havasok alján, tényleg, már most is havas. Eltemetett szülők, a föld, és a gyümölcsös. Két napig is kell majd most fűteni a házat, és utána is el kell a dunnyha, a gyerekeknek nem kell, ők már iparosodtak..... Látom a tanyát, látom a szántót és a rétet, látom a kiskertet, melyet a gyom ver fel, és látom az ősöreg házat, az otthont, melynek szálfáit gaz repeszti szét, és az örökkévalónak üzen hadat. Látom e csonkolt kezű embert, ki kész síkraszállni a pusztítás ellen, és megőrizni számunkra egy aprócska termő területet. Kész fázni napokig, és az örökkévalóság megvalósításán fáradozik, hol a magnak magvas helyet teremtsen, és az élőnek élhető meleget adjon.... Fáradtak kezei, és csonkák, de a teremtőerő melyellel őt megáldják csoda, és álomszép, és követendő, ám csak issza a Finlandiát, mint egy halandó, kit nem Isten a saját képmására teremtett.... Felhajtja az üveg tartalmát, csak 0,05 dl, mielőtt még rosszra gondolnál. Int egy búcsút, mert szívemet megnyitá, és én is ott vagyok a parányi romos birtokon, és tetőt foltozok, és birkákat nyírok.... Megfordul, és mesélni kezd, egy kislányról, kitől megkérdik miért imádkozik.....? Mondja a lány, talán öt éves sincs? -Imádkozom a szüleimért, hogy segítsenek! -Imádkozom az óvónénikért, hogy segítsenek nekünk! -És imádkozom érted Isten, hogy vigyázz magadra, mert ha te nem segítesz akkor ki fog nekünk segíteni.... Lépteit már elnyelte a puha szőnyeg, az automatikus ajtó is becsukódott már mögötte, talán egy Próféta volt, vagy Isten küldötte pálinka szaggal körbevéve, de az igazsága még most is kísért: -Ki imádkozik Istenért?