Requiem az első szerelmekért

Nehéz és szép a téma. Hiszen mindannyian voltunk először szerelmesek, úgy igazán. Ami már nem ovis, kisiskolás, középiskolás szerelem, hanem az első igazi nagy. Talán már amikor igazán felnőttnek érezzük magunkat, már a jövő titkainak leplét emelgetjük, és néha könnyeket csal a szemünkbe a lepelről lehulló ódon por. Akkor még nem tudjuk, mindenkinek volt jövője, a kancsalábú öreg Mariska néninek, vagy a félbolond Janónak. Hihetetlenül szép pillanatok ezek, amelyekről önző módon azt hisszük a mieink, és soha senki nem élte át, ezt a fergeteges, csodálatos, teremtő hódító érzést, az első igazi szerelmet. Amelyet, ha tetszik ha nem a sírunkig cipelünk, mert ez volt az első mámorító, felnőtt, igazi, kapcsolatunk. Sokszor csúfos kudarcba meg nem értettségbe fullad, hiszen mennyi elfogadás, tapasztalat, megértés és még ki tudja mi hiányzik belőlünk, hogy tökéletessé tudjuk tenni hosszútávra. Az enyém a mérhetetlen féltékenység miatt hamvadt el, és igaz bennem sokáig izzó zsarátnokot hagyott, a másik fél könnyedén lebbent tova.... Ám most nem az én történetemen töprengek, (töprengtem azon már eleget, talán egy XX. kötetes mű is kitellne belőle) hanem egy számomra nagyon kedves lányén... Ilyenkor majdnem zavarban vagyok, hiszen egy diszkrét történetet kellene elmesélnem.... "Szóval a lány egy balatonparti főiskolára járt, ambíciózus volt, és kitörni vágyó, szüksége volt ezekre, mert tovább kellett lépnie. Megismerkedett a fiúval, aki megfontolt, céltudatos, és okos volt. Egy kis dunántúli településen építette saját vállalkozását, saját álmát. Összecsavarodtak, mint hányan ebben a korban, szerelem született a Balaton parti habokban. Áldott állapotban éltek hónapokat, mig a főiskola tartott. Aztán a jött a falu, és az asszonylét, gyermek, házasság és még mennyi ki nem mondott érv. A lány döntött, irány a világ, nem kell párta, nászágy, sem gyermekágy.... A fiú is döntött, hisz lelke nem érté a lányt, hiszen olyant kínált amely minden lánynak vágya, engedé a lányt útjára. Azt hiszem tudta nem birtokolhatja, mert szabadon kell szállnia mint apró csodálatos madárnak. Leány döntött nem kell család, gyermeki gagyogás, a nagyvilágot választotta sok csodával, és buktatóval. Teltek hónapok és múltak a napok. A lány életében jött egy srác, de nem hozott igazi megnyugvást, és lány hívta a fiút, kivel először élt valós életet. Jött a fiú, már nem volt független, az első igaz szerelem őt is kötelezte. Volt mámor, és egymásra találás, csak a fiú házastársa nem adta áldását. Felízzott a régi tűz, és kovácsoltak volna új életet, ám a házastárs gyorsan gyermek áldásnak nézett elébe. Szakad a nász, és fiú egy gyermeket dajkál. Áztán jött egy újabb csalódás, és a régi igaz szerelem egymásra talált. Szenvedély, emlékek, csodák lebegtek, a nej újabb gyermekkel kedveskedett. Jöttek a lány életében csodás évek, amelyek aztán nem váltották be néma ígéretüket. Ismét hívta a fiút, az első szerelmet, és az jött is mint ki várja ezt a percet. Menten ott termett, és új Adoniszként, szerelmet teremtett. Mondott minden szépet, és kiábrándítót, eltévesztette kinek szól a szó. A lány már megjárt sok lajtorját, és értette a szavak csínját bínját... Másképp döntött a lány, a fiút elengedte, talán végleg, egy első szerelemnél, nem tudni ezt. Ám a fiú párja érezte vesztét, és újabb gyermekáldással biztosította helyzetét.... A fiú azóta nem hívja a lányt, neveli három magzatát mint apa, ki csodát lát. Vajon gondolkozik e hogy három gyermeke épp időszakokra esik e? Védte őt és családját neje, mely ilyen időpontok fogant, vagy csak véletlen-e? A lány letette első szerelmét, és hagyta hogy a tiszta fény átmossa szellemét. Helyére került vágy és realitás, csoda és hétköznap, és álom. Volt némi konfliktus, melyről nincs szavam szólni, ám a fiú nem viselkedett valódi férfiként, és átkozott egy csodát, mely a legnagyobb a világon..... Mely csodának ma is birtokosa vagyok....