Kecskeőrzés....

(képtelen történetek étkezőkocsis utazások alatt) Az egyik unalmas út alatt, három éltes és tekintélyes úriember beszélgetett a konyha melletti asztalnál, arcukon a tapasztalat és kihívások egyaránt nyomot hagytak, halántékukra se mondák volna, hogy őszül, mert már majdnem teljesen ezüstös színben játszott a hajzatuk. Akár akartam, akár nem végig kellett hallgatom a történetet, mert az egész kocsiban néma csend honolt, nem működött semmi, már percek óta arra vártunk, hogy a vasút megáldjon egy mozdonnyal minket, melytől remélhettünk némi energiát, hogy a légkondicionáló berendezés vissza tudja hűteni a kocsiban lévő levegőt és indulatokat.... Az érces férfihang a következőket mesélte: " - Már évek óta dolgozom a ........... (a cég nevére nem szeretnék emlékezni) amikor leváltották a főnökünket, aki nem a legjobban végezte a dolgát, de a területet ismerő, igaz nem teljesen pártatlan, viszonylag gyenge jellem volt. Mivel, hogy a cégünk nagy és sokrétű feladatokat lát el, ezért a mi területünk vezető állásához is meg kellett pályáztatni az állást. Megértő hümmögések a hallgatóság köréből. A főnök csomagolt egy nap, és mikor kilépett az ajtón voltak olyanok akik sóval hintették fel az irodáját, pedig ennyire rossz ember nem volt. Majd zsolozsomázva várták a híreket a pályázatelbírálók felől, mert majd milyen jó ember fog ide jönni, és milyen szakképzett lesz. Mondanom sem kell, a választás megtörtént, és jó magyar nagyvállalati szokás szerint felvettek vezetőnek egy olyan embert aki a mi területünknek még a környékén sem járt, jó sok helyen dolgozott, így valószínűleg sehol sem állta meg a helyét. Hogy mi volt a döntés mögött politika, vagy tényleg ennyire rossz a felhozatal vezetőből, még jó hogy nem egy troli vezetőt tettek meg főnöknek, igaz az legalább a kreszt ismeri és talán tud vigyázni a rábízott emberekre..... Halk sóhajok, együtt érző csettintések. Aztán a minap bandukolok a munkaterületünkön, amikor az egyik kollégám, Béla elém toppan egy ficsúr kinézetű idegennel, és rám köszön: -Szia! Hadd mutassam be az új Főnököt! -Szervusz, K. László vagyok! - Mert nálunk a szokás az volt, hogy tisztelve bár, de mindenki tegeződött alulról felülről. -Na, na nem őriztünk együtt kecskét! - szólalt meg a ficsúr kinézetű. Engem meg erre elfogott a pulykaméreg: -Igen, igazad van, tényleg nem! Amíg te a kecskéket őrizted, addig én itt a cégnél már lehúztam vagy húsz évet és a szakma minden csínját bínját tudom. Horkanások, kuncogások, és talán bajtársias vállveregetések. -Na, szia Bélám! -Neked, meg mek, mek! Aztán döntsd el, hogy most tegeztelek, magáztalak, inkább mekkegtelek! - " Sajnos a történet végét nem hallottam, mert elindult a légkondi, a hűtő, a szellőző a konyhában. Egy pillanatra eszembe jutott egy két életérzés, amikor egy interaktív műszaki tematikus park vezetőjének egy kiérdemesült focistát neveztek ki.... Volt már ilyen éra kis hazánkban, amikor Józsi bácsi az eke mellől lett gépgyár vezető, az alulról, ez meg felülről nem ért a feladathoz..... Én pedig csak állok mint tanú, ám szerencsére senki nem szólít az emelvényhez, és csak csodálom az emberi bátorságot, ki mit el nem mer vállalni, minden tapasztalat és önértékelés nélkül..... Aztán ismét kidobok egy fékezésnél összetört búzasörös poharat, melyet a szakértelem és a fennkölt tudás juttatott egy kiszámíthatatlanul mozgó vonat fedélzetére.......