Kávé különlegesség....

(képtelen történetek étkezőkocsis utazások alatt) Szokásos pályaudvar, szokásos út, szokásos fejetlenség az indulás előtt Grazba. A vágányon ahonnét vonatom indulna még ott árválkodik egy indításra váró fakó, fárad szemű, fásult embereket magába fogadó szomorú személyvonat. Lerongyolódva áll a puccos csarnoki vágányon, ahonnan hivalkodó csillogó villogó expresszek szoktak indulni, jobbnál jobb életszínvonalú országokba. Türelmesen várakozunk a targoncás kollégával, az élet apró és nagy dolgairól cserélve eszmét, míg az enyhe télben ledérebben öltözött hölgyeket vesszük szemügyre. Közben reménytelen lassúsággal, lomha kerékdöccenésekkel útjára indul a személyvonat, és viszonylagos gyorsasággal be betolják a Grazi Expresszt. Gyorsan fölpakolunk, majd búcsúzóul mint egy mellékesen a targoncás kolléga megjegyzi: -A főnökség valami új kávét adott kipróbálásra, majd számolj be a vendégek véleményéről... A vonat elindult, én pedig az említett mondatot a legtávolabbi tárolómba űztem számon, mivel az elmúlt utakon nem volt jellemző a kávéfogyasztás. Jöttek mentek az utasok, ki ezt ki amazt fogyaszt. Legfőbb sláger azonban ezen a zsúfolt pénteki vonaton is a szabad dugaszolóaljzat, mindig ezt a legkeresettebb áruféleség. Sajnos azonban ennek nincs ára, csak amit esetleg fogyaszt a vendég közben.... Győr után megélénkült a forgalom, a karácsonyi vásár úgy látszik a környékről sok érdeklődőt vonzott. Felszabadult emberek sörözgettek aprókat kortyolva poharaikból. Az egyik asztalnál egy jól szituált idősebb pár foglalt helyet, az úr sört kért, a hölgy pedig egy kávét. Automatikusan elkészítettem a kávét, kicsit várni kellett míg a víz a gyorsforralóban felmelegedett, addig felszolgáltam az idősebb úriembernek a sörét. A hölgytől elnézést kértem, és biztosítottam a felől hogy hamarosan hozom a kávéját. Kibontottam a konyhában a kis tasakot, és a kávéscsészébe töltöttem, majd leöntöttem forró, buzogó vízzel. Aztán kivittem a hölgynek. Ahogy a csésze felé nyúlt, meglepődtem, milyen szép formájú karcsú keze van, amelyre az évek megannyi ráncot, és aprócska barna foltocskákat varázsoltak... A gyűrűs úján gúnyosa megcsillant az aranyba foglalt rubin, mint aki tudatában van saját szépségének időállóságával, és tudván tudja, hogy a törékeny emberi lények csak ideig óráig birtokolhatják őt. Közben egy másik asztalnál rendelni szerettek volna, így magára hagytam a hajlott korú házaspárt. Térültem fordultam, fizettettem, asztalokat szedtem le, terítőket simítottam ki, amikor ismét elhaladtam a pár mellett. Megdöbbenve fedeztem fel, hogy az idős úrral szemben egy nagyon szép fiatal hölgy, nem hozzáillő öreges sötét ruházatban, kortyolja a kávéja maradékát, kecsesen tartva a csészét finom ránctalan újaival. Az idős úr meghökkenve, hitetlenkedve meredt útitársnőjére, majd csendes mosollyal elmélázva nyugtázta emlékképének felbukkanását. A rubin egy pillanatra minta megsértődne, hogy az idő cserbenhagyta időtálló szépségét. Egyből eszembe jutottak a targoncás kolléga szavai a kávéról. Besiettem a konyhába és gyorsan három tasaknyi kávét készítettem magamnak is, hogy biztos legyen a hatása. Majd gyorsan benyakaltam a szinte tűz forró folyadékot. A konyhában felszerelt tükörben figyeltem, mennyit változik a fizimiskám, de semmilyen látható hatását nem tapasztaltam a megfiatalodás jelének.... Most itt fekszem a konyha kellős közepén, a ruháim teljesen rám csavarodtak, annyira összement a testem, és egy kicsit fázom is. A konyha ajtó becsapódott.Remélem nem sokára Grazba érünk, és akkor bejön valaki ellenőrizni a vonatot, és akkor felvesz, és tisztába tesz....