Hát elérkezett karácsony... Még nem tudom milyen lesz... Eddig rendben van, ha másra nem volt jó arra biztosan, hogy rendet teremtettem a szobában :-) Reggel óta meg sem álltam. Közben Zsédát hallgatok, "KicsiCsodának" is biztosan tetszene...
Jó volt hallani a hangját a telefonon keresztül. Aranyos volt, elmesélte mit álmodott...
Déltájban megjöttek a csemeték, beszélgettünk, majd elfogyasztottuk az ünnepi ebédet. Nem sikerült igazán karácsonyi hangulatot teremteni. Az egyetlen egy jópofa esemény volt, húztunk tarot kártyát, és kicsit felvillanyozta a kedélyeket....
Aztán összekaptam magam, és elindultam.... vonatozni.
Az út első fele még elment, aztán a másodiknál azért megtalált a depi... ( Pedig úgy mentem neki az útnak, ez csak egy nap mint a többi és nem érdemes másként gondolni rá. ) Konkrétan a kalauzokon kívül senki sem nyitotta rám az ajtót, a bevételt is az egyik kalauzhölgy mentette meg, határ előtt, mert vett egy chip-set, mondván neki hajnal négykor telik le a szolgálata.
Na az érzések....
Csináltunk a Csanáddal kis karácsonyfát nekem az útra, felállítottam egy szép asztaldísz társaságában, egy "türkiz" gyertyával :-) pár dísz és szaloncukor adta a dekorációt... Elégedetten szemléltem kis magányos ünnepségemet... még az öröm is átjárt. Csacska SMS-ket küldözgettem "KicsiCsodának", még integettem is Szár magasságában Neki, reméltem megérinti. Csorna környékén a Hold követte a vonatot, játszott még nagyon vékony volt, de már a növekvés ígéretét hordozta. A vasút melletti kis vizekben sokszor visszatükröződött, mintha csak az mondaná a te vágyaid is így tükröződnek vissza néha....
Aztán megláttam az arcomat az ablakban... tükör... neked, először még mosolyogtam, de egyre jobban bosszantott saját arcom, nem volt mellette senki..... Kerestem a másik arcot, akire a legjobban vágytam hogy visszatükröződjön az enyém mellett. Vártam hívását, de tudtam ő most régen áhított családi karácsonyát tölti, azokkal akikkel éveken keresztül nem tudta megélni igazán ezt az ünnepet. Irigyeltem érte (jó értelemben, - az én családom nem volt olyan ünneplős, ezért is örültem a náluk töltött csodálatos karácsonyoknak, olyan volt minta nekem is lenne normális családom, apró csacska ajándékokkal, nem több ezer forintos használhatatlan szörnyekkel ), szerettem volna mellette állni és a kezét fogni (tudom, hogy ez nem az a pillanat volt, érzem is és értem is), csak úgy mégis...
Aztán megcsörrent a telefon, és élményekkel teli, szeretettel feltöltekezett hangja elvarázsolt - nagyon köszönöm ezt a hívást-, csacsogott mint a nyári csermely, és én szívtam magamba a szeretetét mint a szivacs... Mikor mondta, hogy mennek át édesanyjával Gántra az esti misére, összeszorult a szívem, hányszor szerettem volna elmenni az éjféli nagymisére, de soha nem említettem neki...
Hívása után feltöltődtem, és euforikus hangulatban osztottam szét a szaloncukrot az utasoknak, konkrétan 12-nek...
Aztán a magyar falvak sötétsége után, az osztrák települések fényárja a karácsony várásának fényei, az a melegséget árasztó ablakok mögött mozgó alakok, majd Graz néptelen utcái leszívták minden optimizmusomat, ráadásul a hotelben úgy néztek rám a recepciósok (egyébként mindig csak egy van belőlük...?? :-) ) mintha marslakót látnának, szerintem rajtuk kívül én voltam az egyedüli szállóvendég, ezt igazolta a lift is amely 05.40-kor mikor elhagytam ma reggel a szobát... még mindig a másodikon állt. Aztán megláttam ezt a lelketlen szobát, és minden erőm elhagyott....
A második hívásodat nagyon köszönöm "KicsiCsoda" annyira szép dolgokat mondtál, annyira megerősítettél, hogy újra tudtam örülni az életnek, a létezésnek, a szeretetednek.... Nagyon boldoggá tettél....
Csináltam még neked egy képet... aztán úgy aludtam mint a medve, a jelen évszaknak megfelelően.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése