Kőki üresen...

Azt hiszem Magyarország leglélektelenebb vasútállomása, amely nemzetközi EC-t is fogad. Törött lépcső leszakadt világító testek, igazi átmenő állomás. Szeméttel, állandó hűvös széllel, barátságtalansággal, igazi senki földje Kőbánya és Kispest között... senkié... előtte csövek, és gaz, utána gaz és csövek... kimúlt gyáróriások halott bronto-szauruszainak tetemei szegélyezik. Mint megannyi csontváz, a múlt dicsőségének elmúlt hírnökei. Modern motorvonat hasát csiklandozzák a gyomok... Utazók botlanak meg, a beton peron repedéseiben. Igaz a repedésekből kis sárga, néha lila virágok törnek elő... mintha a természet visszakövetelné jussát... Szolmizáló Taurusok váltják egymást néma és névtelen Szilikkel, itt peremországban a senki földjén. Ám itt szokott várni a csoda a kicsi csoda... Kapucniban, sálban jól beburkolózva... Várta a Nyúl a Medvét... A Medve sokszor ugrott le a megálló vonatból, amikor felfedezte a Nyulacskáját e nem odaillő környezetben, és csodálatos pillanatokkal ajándékozva meg egymást... A Nyúl mindig apró ajándékokat hozott a Medvének, akinek ilyenkor párás lett a szeme... Majd boldogan majszolta Bécsig, abban a biztos tudatban, hogy ez azt utolsó külön töltött este... Aztán jött egy érkezés... A Medve leugrott a vonatról, mert remélt... Főzött, fokhagymát pucolt..., szarvaspörköltet főzött, pucolta mandarint, mert várta a Nyulat... A Nyulacskáját... mert érte cselekedett... Üres volt a peron.... annyira üres mint még soha... Szürke köd lepte be a láthatárt, senkire sem tudott fókuszálni a tekintet... Meg volt beszélve, le volt kommunikálva... hogy nem.. Ám a remény... a megpucolt mandarinszeletek, csokiöntettel ,leöntve, a testes száraz vörösbor kitöltve, árválkodott egy darabig... aztán megszáradt, a bor szárazelemei felkenődtek a pohár falára, és elmúlt a pillanat.... Aztán beszéltünk telefonon, és felvillanyozódtam... Gyömrőn a tó körül... Vártam a pillanatokat....