Ne ébresztgess sárkányokat...

Pszichológiai szakdolgozat a Skizofréniáról….. avagy, ne ébresztgess sárkányokat. A smaragdzöld mezőt, óvóan vették körbe a csupasztörzsű fenyőfák, a lány finoman felemelte az ágat és ismerkedett a rajta lévő virág szirmai közül kiáramló illattal. Nagyon vigyázott rá, nehogy valami sérülést okozzon a növénynek. Mint aki felelősséget vállal minden érző lény iránt, óvatosan mozgott a természetben. Ez tetszett a sárkánynak. Némán, visszatartva lélegzetét figyelte a lányt. Szinte beleolvadt a környezetébe. Remekül tudta szabályozni anyagcseréjét, bármiből energiát tudott szerezni. Enni csak akkor evett, ha olyan állatot talált, amelyik amúgy is elpusztult volna és nem érzett örömet, mikor ölt. Nem volt hedonista és kegyetlen, mint ahogy azt általában a sárkányokról tudni vélik. A természet és a mágia lénye volt. Mindent tudott, amit sárkányként tudnia kellett. Értette a világot és érezte is! Nem akarta, hogy a lány felfedezze. Rossz tapasztalatai voltak az emberekkel... A lány azonban észrevette a mellső mancsát. Ijedten bámulta a hatalmas karmokat. A sárkány ijedten bámulta a lányt. Nem akart megmozdulni, eddig annyira élvezte a csendet, a békét, a természetet. Négy napja figyelte a bokrot várta hogy kinyíljanak a kis virágok. Szerette a természet kis apró boldogságot sugárzó illatozó teremtményeit. Remélte nem kell sárkányként viselkednie…….. A lány, aki szintén varázsló volt (noha ő nem tudta), meglátta ezt az előtte fekvő hatalmas lény szemében. Elveszett a hatalmas szemgolyókból áradó érzésekben... A pikkelyeken játszó napfény gyöngyházfényében. A tüskék méltóságteljes meredésében a csontos keménységet árasztó erőben, a bölcsességben, és a nyugalomban amely ebből nem csak a fizikai síkon hatalmas lényből áradt... Beszélgetni kezdtek. Vágyakról, tudásról, érzésekről, álmokról…….. Egy emberöltőn keresztül. A sárkány olyan érzéseket kapott a lánytól, mint még senkitől és semmitől, soha. Közben múltak az évszakok, ha tél volt a sárkány enyhe meleget lehelt a lányra, ha látta hogy dideregni kezd, ha forró volt a nyár, akkor a szárnyával keltett hűs áramlatokat... Az idő telt közben, életeiket mesélték egymásnak, érzéseiket... Ám az idő telt, két külön mércével... A lány haldoklott a kedvenc rétjükön. Feküdt a sárkány ölelésében, és rövidre mért emberi élete végén járt. A sárkány tudta, ez be fog következni. Szerette volna, ha pillanatok örökké tartanak, a lelkek megérintik egymást, kéz a kézben, tekintet a tekintetben... A lány utolsó és békés gondolata a virág volt, amit első találkozásukkor tartott a kezében. Milyen szép lenne, ha nem csak vörös, hanem sárga színekben is pompázna. A sárkány hallotta gondolatát, és apró mágiával sárgává varázsolta a virágokat. Megszületett szerelmük gyermeke…..a sárga tulipán. A hiányt, amit a lány hagyott semmi sem pótolta. Völgyeket varázsolt teli sárga tulipánokkal, millió ragyogott előtte, és csak potyogtak könnyei, mind egy egy szeret gyémánt amire annyira várnak a kincs keresők... könnyei lefolytak a föld mélyébe, és kikristályosodtak a szeretet lévén... Ahl az év ezredek múltán a legnemesebb kristállyá váltak, ám senki sem tudja mi a történetük... Sárkánykönnyek a föld mélyében a legértékesebb lelet... mennyi érzelem és szeretet tartja őket össze. Ám ezt csak az igazi beavatottak tudják, és tisztelik igazán. Visszavonult kedvenc barlangjába, ahol a föld mélyén egy melegvizű tó várta. Belecsobbant a tóba, lehunyta szemét, ez volt a legutolsó mozdulata. Várta a halált. A sárkányoknál azonban ez nem megy könnyen. Évezredek teltek ez. A lány asztrális lelkének útját mindig követte. Felépítették a piramisokat, prófétákat feszítettek keresztre, sivatagi zarándokok hirdették az általuk vélt igét. Poklot, és mennyországot ígértek az embereknek. Világok égtek, és közben érző lények szerettek, imádkoztak, vágytak, tették dolgukat, egyszerűen csak éltek szépen a nagy világ megváltó történelem mellett mint szürke kis lények. Ők vitték tovább a világot, a szeretetet a megértést, az elfogadást... Nézte a lány sorsát, akár férfiként akár nőként született újjá... felfedezve vágyakat, kínokat, örömöket és szomorúságokat. Csak figyelni tudott, mert nem tudott résztvevő lenni ebben az őrült körforgásban... Várta a lehetőséget amikor újra együtt lehetnek, emberi testben sok konfliktussal, nem emlékezve a megtapasztalt csodálatos pillanatokra... Az ősmágiáról elfeledkeztek, inkább elméleteket gyártottak, mint a valóságot keresték. A sárkány meghalt. A plafonról lecsöppenő vízcseppek kővé változtatták testét. Lelke felröppent és várta a visszatérést. A sárkánylelkek mindig emlékeznek, nem felejtenek, csak a felismerés pillanatát várják. Majd meglelik egymást, néha ritka helyeken, lehet ez egy kezelő ágy is.... igaz? Kis T-Rex? Neked! Vera!