Sárkány (novella 02.)

A sárkány A cseppkövek némán álltak, mint megannyi leégett gyertya…… A barlang vaksötétjében mozgolódó társait tökéletesen látta. Sötétben is látott, hatalmas volt és bölcs, ez számára teljesen természetes volt. A hosszú évszázadok nem hagytak nyomot pompás fekete testén, megerősödött, keményebbé vált. Sok nőstény szívesen fogadta volna apának születendő gyermekeik mellé. A mesék butaságai a sárkányok magányszeretetéről, a kapzsiságról….. Nem kellettek szavak, sem írott szöveg. Ha akarta, népük egész legendáját el tudta mesélni pillanatok alatt, akármelyik utódjának. Ezt a modern tudományok telepátiának neveznék, ő csak beszélgetésnek. Elég volt bele pillantani valamelyik társa szemébe, sőt csak rá kellett gondolnia, és pillanatok alatt több tekercsnyi tudást tudott átadni, mint amennyit tucatnyi írástudó több évtized alatt sem volt képes lekörmölni. Ritkán szólalt meg, inkább a többeket hallgatta. Nem bírált, nem javított ki másokat. Nem azért, mert közömbös volt mások iránt, hanem mert tudta, itt lesz mindennek az ideje. Amit a másik nem ért meg, vagy nem fog fel, azt hiába is magyarázná…… A barlangban csend volt. Nem kellettek szavak. Ha néha valaki a békés szendergésben meglökte a másikat, vagy rálépett a lábára méltatlankodó sziszegés tört föl, de aztán hamar elhallgatott. Mindenki tudta hol a helye, ki után következik a rangsorban. Egyébként független és szabad lények voltak. A természet csúcsragadozói, akiket csak saját bölcsességük pusztíthat ki…… Némelyeket mágiával, vagy gonosz varázslattal tudták az aprócska kétlábú lények irányítani, ideig-óráig. Pedig csak puszta szeszélyről volt szó. Nem született még a világon olyan emberi mágus, aki ha egy sárkány szabadulni szeretett volna a béklyóból, ellen tudott volna állni több tucat sárkány mágikus hatalmának. Ekkor meghallotta a hívást….. A lány hívta. Mindig kislányként gondolt rá….. Számára csak egy pár pillanat telt el mozgalmas és tartalmas életéből, pedig közben a vékony lány, aki véletlenül talált rá egy sárkány talizmánra, felnőtt nővé, sőt kegyetlen harcossá vált. A sárkány talizmánokból már nem sok volt a világon, az ő gyomra is megemésztett már egy pár lovagot a talizmánnal együtt. Búcsúzott a többektől…… Érezte, ez most a végső. Nem fog hazajönni. Legkedvesebb lányának és fiának „üzent”, gondolatain keresztül. Lesz min gondolkodniuk az elkövetkező egy-két száz évben. Kisuhant a barlang bejáratán. Szeretett repülni. Néha élvezte a sikoltozást, ami az alatta elsuhanó falvakból hallott, vagy a legelésző állatok esztelen rohanását. Pedig most nem is volt éhes.. Hívták…. Várták…. Nem kényszerből ment. Nem ismertre a fogalmat: szerelem, pedig ez állt legközelebb az érzéshez, amit az apró és törékeny lény iránt érzett. Örült, hogy újra láthatja. A harcosnő, ha tudja mennyire nincs hatalma az öreg fekete sárkány felett, még a közelébe sem megy, sőt még azt is elfelejti valaha sárkányt látott. Ám ő meg volt győződve talizmánja hatalmáról. A cölöpvár erkélyéről méltóságteljesen intett a sárkánynak, emelkedjen feljebb. Ráült az izmos nyakra, és beszéd nélkül utasította, merre vegye az irányt. Már elfelejtette az első találkozást. Mikor a kiégett várrom mellett megtalálta az ezüstszínű ábrás korongot. Dörzsölgette, és reménykedett nem fogják elvenni tőle. Kap érte élelmiszert és szállást. Ekkor jelent meg a sárkány. Elájult. Mikor magához tért, látta, a sárkány őrizte az álmát. Hallott már a talizmánokról, úgy gondolta most övé a világ. A sárkány a csacska kéréseit teljesíthette… Most azonban harcos volt, kemény és kegyetlen. Még a bajtársai is rettegve ejtették ki a nevét. Az ellenség pillanatok alatt megtört, ha megjelent a hadszíntéren. Meglátták a csatát. A sárkány, mint aki kitalálta lovasa kívánságát, a legnagyobb embertömegbe vetette be magát. A lány a karddal, a sárkány fogaival és karmaival esett az ellenségnek. Jó íze volt az embereknek…. Ám kíméleten lovasa nem engedte, hogy elmerüljön a táplálkozás örömében, mert hajtotta tovább. Mint mezőn a kalász, hullott körülöttük az ellenség. Remek páros voltak. Mintha a halál angyala kelt volna bennük életre. A sárkány szinte soha sem érzett fájdalmat. Lándzsa, kard, kő vagy tűz…. Érzékelte, hogy történik valami, de már rég nem foglalkozott ilyen érzékeléssel. Egyre nehezebben repült, egyre súlyosabbnak érezte lovasát. Mintha valaki hálót dobott volna szárnyaira. Elálmosodott, elfáradt…. Szinte halk puffanással esett a földre. Neki készülődött, minden mágiáját saját gyógyítására készült felhasználni. Lovasa lepattant, megállt előtte….. Felemelte kardját, és a sárkány koponyájába döfte a kardját! Kegyelemdöfés - gondolta a sárkány, még egy pillanatra a hála nem ismert melege is át járta a lelkét. Lehunyta a szemét, a halál nem különösebben érdekelte. Szerette volna még egyszer látni a lányt. Nehezen kinyitotta a szemét….. Aztán meglátta lány arcát és tekintetét. Érzelem nélkül, mint egy darab vasra tekintett rá…… Már fordult is, hogy ossza a halált. A sárkány lelke megnyugodva, sőt megkönnyebbülve szállt a magasba, s közben tudta –mert övé volt a bölcsesség-, egy másik világban és időben újra találkoznak a lánnyal, és szeretni fogják egymást…..