A Deutse Reischsbahn (DR) 1962-ben szerezte be, nagyszámban, a Lokomotivbau Elektronische Werke Hans Beimler Hennigsdorf által kifejlesztett mozdonyokat. Érdekesség, hogy az eredeti E 11 sorozatjelölést a DR választotta úgy, hogy ne legyen átfedés a DB E 10 sorozattal.
Ezen Bo’Bo’ gépekből összesen 96 példányt készítettek univerzális célokra (személy és teherszállításra). A mozdonyokat a gyorsvonatokon alkalmazták a DR újonnan villamosított vonalain. Első állomáshelye Lipcse volt, majd követte Halle, Erfurt, majd rövid ideig Bitterfeldben és Zwickauban is honosítva voltak. A gyártás során számos változtatás történt, amelyek közül néhány jelentősen megváltoztatta a megjelenését. Az elején a mozdonyokat a klasszikus DR elektromos mozdonyfestékkel festették, sötétzöld védházzal, fekete fő kerettel és piros forgóvázakkal. Az 1970-es évek elején végzett több festési kísérlet után a borvörös festéket kontrasztos keret nélkül, de elefántcsont és szürke forgóvázak díszítő vonalával vezették be. 1989-től egyes mozdonyokat átalakítottak a 242 sorozatra más műszaki színezési kivitellel. A pantográf áramszedők új fejlesztések voltak és kettős áramfelvevő sínnel rendelkeznek. Az ilyen típusú áramszedőt az E04, E44 és az E94 sorozat régi elektromos mozdonyain is használták, amelyeket a Deutsche Reichsbahn üzemeltetett. 1991. január 1-jén még mindig 69 példány volt üzemben a német vasutaknál. A mozdonyok 15 kV 16⅔ Hz ~ feszültségen, 2740 kW teljesítményt tudtak leadni, legnagyobb sebességük 120 km/h volt.
PIKO 1969-ben készítette el a jármű H0-ás modelljét. Mely a Lipcsei vásáron méltán nyert aranyérmet. Az 5/6205 katalógusszámú modell, korát megelőző műszaki megoldásokkal jelent meg. A legszembetűnőbb, az összes kapaszkodó fémből készült, még napjainkban sem sikerült ez minden gyártónak. A tetővezetékek, a porcelánok, filigrának, az áramszedők pedig ténylegesen támporcellánokon keresztül vanak szerelve a tetőre. Meglepetés volt a váltott homklokfény a modellen, mely előre fehér, hátrafelé irányban vörösen világított. A tető belsejét, nyomtatott áramkör foglalta el, forradalmi megoldással. A forgóvázak kialakítása ugyan még “műanyagszerű” ám rendkívül részletgazdag. Újdonság volt (ha nem tévedek, a Gützoldtól vették át” a gumi ütközőkészülék, mely üzemben igen kevés sérülésre ad lehetőséget, ám az idő könnyebben öregíti mint a fémet. A hajtása azonban megmaradt a keresztirányú dobmotoros hajtással. Ráadásul mindkét forgóváz külön motorral rendelkezik, így megmaradt a kétmotoros hajtás minden hátránya. Melynek hiányosságai alacsony feszültségnél jelentkeznek a leginkább. Mindezek ellenére a az egyik legszebb villamosmozdony modell a korának megfelelő kialakításban. Hossza 187 mm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése