Közel 25 éve történt, amikor a Lentiben az Erdei Vasútról csináltunk filmet, akkor az még személyszállítással nem foglalkozott, sőt ha jók az értesüléseim, a Szivágyi vonalon a mai napig is csak teher forgalom van. Már akkor azon a véleményen voltak Zalában az erdészek, hogy nem engedik újra festeni a turistajelzéseket, mert az nagy károkat okoznak a kirándulók népes csoportja, mind a vadállomány, mind a növényvilágban. "Jó pár éve, a Bene-várhoz kirándultunk a Mátrába, akkor még egészen kicsik voltak a gyermekeim, lépten nyomon vadvirágot, védett növényeket akartak szakítani az édesanyjuknak.... merő szeretetból, hiszen a mesékben is erre tanítják őket. Kellő türelemmel elmagyaráztuk, ezek a helyükön a legszebbek, a gondolat, hogy anyának szeretnétek ajándékozni a legcsodálatosabb, azonban itt a természetben a legszebbek, ráadásul sokan gyönyörködhetnek bennük. Meg is értették, látták, hogy fotózzuk, videózzuk a növényvilágot, így igaz csak digitális formában, de hazakerültek, ráadásul 20 év múlva is csodával töltenek el. A témát lezártuk, maradt a séta, a táj napfényes szépsége.....
Aztán kiránduló nyugdíjas klubbal találkoztunk, mindannyian mosolyogtak, dicsérték a szép családot, örvendeztek a kisembereknek...., a probléma csak az volt, hogy a gyermekeim látása tökéletes. Kétharmaduk kezében, ott virítottak az erdők mezők kincsei, virágai.... Igaz már fonnyadozni kezdtek, mert száraik nehezen viselik az emberi kéz melegét, só és egyéb ásványi anyag tartalmát..... A csoport tovább halad, viszont megmaradt: -gyermekeim tekintete-, némi döbbenettel, ezernyi kérdéssel.
Szótlanul lépdeltünk, akkoriban még nem volt bevett szokás, hogy sokat megélt, idős embereket minősítsünk. Töprengtem, feleségem is, miként oldhatnánk fel a feszültséget.... Bánatos métereket tettünk meg, az apró buksikban, csekély élettapasztalattal, szinte hallatszott a gondolat roham. Fájó, sívó csend telepedett egy vidám kiránduló családra. Aztán a lányom megszólalt (ő az idősebb) : -Ezeknek a néniknek, bácsiknak nem voltak olyan jó szülei mint Nekünk...-
Megoldották a problémát, mosoly, egyetértés, elkötelezettség. A kirándulás innét tökéletesen folytatódott. Sok szép emlékkel gazdagodtunk, a romok megtalálása után. Elköltöttük az étkeinket, pompásan éreztük magunkat. Aztán visszaindultunk a parkolóhoz.... Ahol siralmas látvány fogadott minket, a helyeken ahol a buszok álltak, növénykék hullái fogadtak minket szanaszét szórva mint egy csatamezőn, hiszen szegények nem bírták a túrázást, a hely megváltoztatását.... Jóravaló, valószínűleg egyébként érző lényként viselkedő emberek, eldobálták az aszfalton az akkor már nem annyira szép virágokat.... Lehetne ez egy társadalmi tanulmány is, allegórikusan.... Tényleg ennyit ér egy szabad élet? Magvait nem hullajthatja termékeny talajra, eljövendő nemzedékek örömére? Marad a terméketlen aszfalt.... "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése