Suziki Ignis gépkocsinkat 2004.12.22-én helyezték üzembe. Így írásom idején már nagykorúnak számít. Az első (remélem nem azt utolsó új autóm, volt). A lányom ekkor nyolc éves volt, a fiam 6. Emlékezetes mondatom,(mert hitelre vettük) -Na, kicsi lányom, amikor befejezed a 8 általánost, akkor lesz a kocsi teljesen a mienk. Ez 2010-ben következett be. Első közös karácsonyunkat az autóval, a Dera szurdok parkolójában töltöttük, együtt ünnepeltünk az új családtaggal. Akkoriban ilyenkor még volt hó. Csillógón debütált a pilisben, havas volt a táj, minden fényforrása ékesen világított, csodálta önmagát, mi meg csodáltuk őt, -magunkat, mekkora fába vágtuk a fejszénket. Még nem volt svájci frank hitel csődtömeg, sőt negyedévente visszautaltak pénzeket. Egyszerű kis emberként örvendeztük. Érdekes, nevet nem kapott, pedig jómagam is, gyermekeim is hajlamosak a névadásra...
Kiváló kis gépjárművet kaptunk. Talán érezte, szeretjük, tiszteljük. Az elvárás csak az volt, hogy kietlen tájakon, ne akadjon fent, keveset fogyasszon és igénytelen legyen.
Aztán jöttek az utak, hihetetlen kilométerek, megjárta Isztambult, Hollandiát, Olaszhont, nem is egyszer. Négyszer kapaszkodott fel az Alpokban a Großglockner Hochalpenstraße hihetetlen szerpentinjein, az Edelweissspitzére (2572 m) magasságáig. Hirtelen ötlettől vezérelve, elvitt minket Isztambulig, olyan autópályán, melynek végén az ötsávos úton, hét sorban közlekedtek a kamionszörnyek, de óvott, segített minket. Ott parkolt a Kék mecset szomszédságában, az Aya Sofia mellett. Ehhez az úthoz egy apró történet illik, hazafelé a bulgáriai Primorsko egyik appartmann telepén száltunk meg, és a recepciónál parkoltunk le. Nagy arcú Volvo terepjárós család gyermeke beszólt:-Nézzétek, ezzel a szar Suzikival eljöttek idáig...
Mire fiam, aki akkor talán hét éves volt, visszaszólt:- Ja, Isztambulból visszafelé megálltunk....
Hihetetlen helyeken jártunk ezzel a kis autóval, Ukrajnábból hazatérve (még szerencsére garanciális idő belül, kicserélték a jobb oldali "tornyot". Szóval, Vereckéről, nem a szokott útvonalon érkeztünk. Volt amikor traktor húzta ki a sárba beragadt jószágot.
Kerekiben, mert elakadtam, a patak hordalékában azt hittem át tudok hajtani a kis vízmosáson... A kis autó megjárta Sarmisegethusa kietlen sziklás útjait, felfedezve ősi civilizációk nyomait.
Órákon át regélhetném közös útjaink csodáit, Krakkót, a Magas-Tátrát, nyáron, télen, hóban, napsütésben. Átkeltük patakokon, "nem egyszer", zötyögtünk köves utakon. Nem hagyott cserben. Megvédett a vaddal való ütközéskor, akkor is ha hibáztam vezetéskor.
Kicsit örülök, mert hó lepi itt a Vértes alján, sok sebet ellep, csodálom alakját. Régen lepte hó, sok tél telt, csak sár, sótörmelék volt a december.
Tisztelettel tekintek erre a kis jószágra, melyet lassan fiam birtokol, mert megérett rája. Minden tiszteletem az Övé, ha olyan bölcs lettem volna mint ő most, akkor.... Óvja védi az öreg, nagykorú jószágot. Tanult rajta, nem bántotta, tisztelete, becsülte, hisz rajta tanult. Megérdemli, vigyázzanak egymásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése