Az egyszerű és robusztus felépítésüknek köszönhetően a mozdonyok évtizedek óta üzembiztossak voltak, a villamosítás korai napjaitól kezdve a legsikeresebb elektromos mozdonyok közé tartoznak. A mozdonyok alapvetően két hajtott forgóvázból álltak, fél magasságban felszerelt , tizenegy sebességfokozatos vontatómotorral. Mindkét motor forgóváza egy tengelykapcsolóval mozgathatóan kapcsolódott egymáshoz. A főkeretet hídkeretként alakították ki, és csúszótámokkal és királycsapokkal támasztották alá a főkeretet, melyen a felépítmény nyugodott. A mozdonyszekrény két végén a vezérállások voltak kiképezve. A főkeretbe volt középen került beépítésre a főtranszformátor, a segédüzemi transzformátor a pedig elülső védház alá lett telepítve. Az erőátvitel a vontatómotoroktól a tengelyekig a sebességváltón, a hajtórúdon majd a csatlórudakon keresztül történt. A transzformátor hűtését gépház oldalára szerelt olajhűtő biztosítja.
Mozdonyokat szállításkor: EG 511 - EG 537 pályaszámot kaptak, majd a Reichsbahn-nál az E 71 11 - E 71 37 számra nevezték át őket. A mozdony maximális sebességét 50 km/h-ban állapították meg, majd 1932-ben hajtómű átlalakítást követően 65 km/h-ra módosították, a teljesítménye 590 kW. A jármű 15 kV 16 2/3 Hz felsővezetékről működött.
Amikor az villamosítás 1913-ban kezdődött meg, a Porosz Állami Vasút 18 mozdonyt rendelt a Magdeburg – Dessau – Lipcse – Halle útvonalra. 1920-ban Közép-Németországban a már villamosított útvonalakon ezek a gépek kezdetben tehervonatokat, valamint személyvonatokat vontattak.
Az utolsó E71-es sorozatú mozdonyt 1958-ban vonták ki a menetrend szerinti forgalomból.
Egy E 71-es mozdony, a DB Múzeum koblenzi kirendeltségének szabadtéri kiállításán tekinthető meg.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése